fbpx

Castelli Unlimited kollekció – Prémium ruházat gravel kerékpározáshoz

A gravel kerékpározás fénykorát éli, ennek köszönhetően egyre jobb bringákkal, felszerelésekkel vághatunk neki az útnak. Szerencsénkre a ruházat mint a kerékpározás élményét erősen befolyásoló tényező sem maradt ki a fejlesztésből, például a világ egyik legismertebb kerékpáros ruházati márkája a Castelli kifejezetten a gravel bringások igényeinek megfelelő kollekcióval jelent meg a piacon Unlimited néven. Az elnevezés beszédes, az Unlimited kollekció ruhadarabjai nem ismernek határokat, földúton, terepen vagy országúton is maximálisan megállják a helyüket.

Egyértelműen kijelenthető, hogy az elmúlt időszakban a gravel kerékpározás népszerűsége óriási mértékben növekedett, senki nem hitte volna 10 évvel ezelőtt, hogy ennyi koskormányos túrabringákat fogunk látni országúton, mezőn, erdőben, mindenhol, ennyire népszerű lesz az “egy kerékpár mindenhova” kategória. Bár jobban belegondolva a kerékpározás történelme és az első országúti versenyek is így indultak, ezenfelül a gyártók annyiféle kerékpár kategóriát hoztak létre az elmúlt 2 évtizedben és mindent annyira elkezdtek túlbonyolítani, hogy már az egyszerűségre vágytak az emberek, amit gravel bringákban találtak meg.

A gravel kerékpározás felfutásával és a piac növekedésével a gyártók is jobban ráálltak ehhez a felhasználási területhez tartozó eszközök, felszerelések, ruházatok fejlesztésére, hiszen az “új” kerékpározási forma más igényeket támaszt. Például ruházat terén a világ egyik legismertebb, legnagyobb kerékpáros ruházat gyártója, a Castelli felismerte, hogy egy gravel bringásnak nem feltétlenül arra a ruházatra van szüksége, mint egy országútisnak vagy montisnak, hanem számukra, az ő speciális igényüknek megfelelő ruházatot érdemes tervezni, hiába hasonlóak a felhasználási területek mégis másmilyen ruházat az optimális oda. Például egy a végletekig vékonyított, aero országúti ruha nem biztos, hogy túl tartós lesz terepen és nem is biztos, hogy annyi dolgot el tudunk vinni a zsebeiben, mint amire egy gravel túra alatt szükségünk lenne.

A Castelli Unlimited kollekció maximálisan a gravel felhasználás igényeinek megfelelően készült, legyen szó aszfaltról vagy földútról, a határok feszegetésében tökéletes partner lesz ez a ruházat.

Unlimited Jersey rövid ujjú mez

Funkció, kényelem, dizájn, ez a három legfontosabb dolog, ami az Unlimited rövid ujjú mezt jellemzi. Az anyagát úgy választotta meg a Castelli, hogy tartósabb legyen, mint egy országúti mezé, ellenálljon a fák leveleinek, ágainak, hiszen gravel felhasználás közben bármikor előfordulhat, hogy találkozunk ezekkel és nem lenne jó, ha első használatkor kibolyhosodna vagy kiszakadna a mezünk. Természetesen a Castellitől megszokott minőséget kapjuk szellőzés terén is, az anyaga gyorsan elvezeti az izzadságot a testünkről, így nem kell nedvességben tocsognunk egy meleg nyári napon. A varrás is a kényelmet szolgálja, sehol nem találunk a mezen olyan varrást, mely éles lenne és kidörzsölhetne minket.

 

A zsebek is maximálisan a funkcionalitás jegyében lettek tervezve, a három hátsó zseb mellett egy cipzárosat is találunk, amibe a kulcsunkat vagy a fontosabb kis méretű tárgyainkat tudjuk tenni.

Egy kerékpáros ruházatnál a dizájnról sem szabad megfeledkezni, főleg ha egy olasz termékről van szó. A Castelli Unlimited meze a gravel “szakágban” divatos színvilág jegyében készül. Elérhető háromféle színkombinációban: sötét acélkékben, sötétzöldben és homokszínben.

Természetesen a nőkre is gondolt a Castelli és női szabással, női színekben is elérhetőek ezek a mezek.

Unlimited Bibshort kerékpáros rövid nadrág

Bár első ránézésre az Unlimited kerékpáros rövidnadrág egy megszokott bringás nadrágnak tűnik, de valójában nem az. Az anyaga szintén erősebb, ellenállóbb, mint a hagyományos nadrágoknak, hiszen gravel felhasználás közben több behatás érheti. Ezenfelül az oldalsó panelek dupla anyagból készültek, melynek az egyik funkciója az, hogy esés esetén strapabíróbb legyen. Földes vagy murvás úton jóval gyakoribb az esés, mint országúton, és a dupla anyagnak köszönhetően kisebb az esélye annak, hogy egy esés után ki kelljen dobni nadrágunkat. Ezenkívül két oldalsó zseb is helyet kapott a két réteg között, amibe pl ennivalót is tehetünk.

Másik különlegessége az Unlimited nadrágnak, hogy hátul a kantáros rész alján egy dupla, hálós zseb található, amibe szintén fontos dolgainkat tudjuk pakolni.

Ezeken felül különleges a lábszáron található passzé függőleges szilikoncsíkozása, ami a szellőzés javítását hívatott szolgálni és a KISS Air2 betét, ami hosszútávon is kényelmessé teszi a bringázást.

Ahogy a mezeknél úgy a nadrágoknál is terveztek női verziót, mely ugyanazon tulajdonságokkal rendelkezik, mint a férfi csak a szabása és a betét készül nőknek.

Unlimited Baggy Short

Ha nem szívesen mutatkozol feszülős kerékpáros nadrágokban akkor az Unlimited Baggy Shortot neked találták ki. A gyártó állítása szerint észre sem lehet venni, hogy rajtad van, jól szellőzik, nem gátol a mozgásban, kényelmes viselet. A nadrágot vízlepergető bevonattal látták el, tehát valamennyire ellenáll az esőnek és két oldalsó plusz egy hátsó cipzáros zseb is helyet kapott rajta. Az Unlimited Baggy Short nem csak kerékpáron viselhető, hanem sportos rövidnadrágként a hétköznapokon is felvehető.

Unlimited LF kesztyű

Azokon a napokon, amikor kicsit hűvösebb idő van vagy csak egy kis extra rezgéselnyelő rétegre van szükséged a rossz utakon, érdemes felvenned az Unlimited LF kesztyűjét. Rugalmas, jól szellőző felső rész, jól tapadó tenyér, ezek teszik komfortosabbá a bringázást. És persze érintőképernyő kompatibilis rátétek segítik, hogy ne kelljen levenni a kesztyűt a mobiltelefon használata közben. Szürke és fekete színben elérhető.

Unlimited zokni

Nem kell, hogy fájjon a fejed amiatt, hogy milyen zoknit fogsz felvenni az új Unlimited mezedhez, mert azokhoz dizájnban tökéletesen illő zokni is kapható a kollekció részeként a már megszokott Castelli prémium minőségben.

 

Ha a GRAVEL bringádhoz is az egyik legjobb ruhát keresed, nézz körül a CASTELLI kínálatában.

(X)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.