fbpx

Cancellara továbbra sem kér az országúti tárcsafékből

A jelenkori kerékpársport egyik legtechnikásabb lejtőmenője és a tavaszi klasszikusok királya tegnapi nyilatkozata szerint úgy fejezi be profi pályafutását, hogy nem kér az országúti tárcsafék versenyeken történő teszteléséből.

Fabian Cancellara

Fabian Cancellara

Fabian Cancellara és az olasz Segafredo hároméves szponzorációját konfirmáló Trek-Segafredo csapata a minap tartotta prezentációját Treviso városában, ahol a svájci klasszis – amellett, hogy megerősítette, 2016 az utolsó profi szezonja lesz – arról is beszélt, hogy pályafutása alkonyán már nem kíván áttérni az országúti tárcsafék használatára.

A megannyi világbajnoki-, olimpiai- és klasszikus sikerei mellett háromszoros Paris-Roubaix- és Tour of Flanders-győztes Cancellara eddig is a konzervatívabbak közé tartozott a mezőnyben – már ha elfelejtjük az elektromotorral kapcsolatos gyanúsítgatásokat. Ő az egyik olyan versenyző, aki még az elektromos váltóból sem kért és a tárcsafékes országúti kerékpárra sem vágyik.

"hagyományos kerékpárral" a prezentáción

“hagyományos kerékpárral” a prezentáción

A Trek-Segafredo sztárja a csapatprezentáción is direct-mount konzolos mechanikus fékekkel szerelt Trek Madone kerékpárral mutatkozott, annak ellenére, hogy a laza téli edzések során sokat használta terepen Trek Boone tárcsafékes cyclocross bringáját. A profi szinten új alkatrész bevezetéséről így nyilatkozott:

Nem tervezzük, hogy a klasszikusokon bevetjük a tárcsafékes kerékpárokat, aminek technikai és személyes okai is vannak. Én vagyok az egyetlen versenyző, aki még mindig mechanikus Shimano váltórendszert használ, ami az én döntésem. Nem fogok változtatni az utolsó évemben, nem gondolom, hogy a tárcsaféktől gyorsabb vagy lassabb lehetek. Nem lenne jó, ha marketing okokból születnének a döntések, hiszen mi vagyunk azok, akik az országúton tekernek, a versenyzők, nem a sportigazgatók vagy a beszállítók, vagy az UCI szakértői. A versenyzők viselik a következményeit, hogy mennyire biztonságos valami, a mi húsunkba vág bele a tárcsafék, vagy a mi bőrünket égeti meg. Csak ez számít és remélem, hogy az emberek a versenyzők véleményét fogadják majd el.

További profi kerékpárosok véleménye országúti tárcsafék témában: https://bikemag.hu/magazin/hirek/mit-mond-nibali-boonen-vagy-voigt-az-orszaguti-tarcsafekekrol

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.