fbpx

BuZsó nyerte az év első kerékpárversenyét, a BÚÉK Kupát

Nagyjából 15 éve minden új év első napját a bevállalósabb bringások a BÚÉK Kupán töltik, hogy megmozgassák poháremelgetésben megfáradt tagjaikat. A tavalyi kihagyás után újra visszatért a világ talán első bringaversenye, most már ismét Schettrer “Seti” Zsolt szervezésében a Csillebérci Szabadidőközpont területén. Idén (is) jótékonysági célja volt a rendezvénynek, a Testnevelési Egyetem tornacsarnokában történt tűz martalékává lett kerékpárok pótlására mentek az adományok.

BuZsó rejt-cél győzelmet aratott, még sem állt fel a dobogó legfelső fokára

BuZsó rejt-cél győzelmet aratott, mégsem állt fel a dobogó legfelső fokára

A verseny a szokásos 13 órás rajttal indult, melyet a háromszor freestyle világbajnok BMX-es Shenker Beni lőtt el. A pálya több mint vicces elemekkel volt tarkítva, bosszúságot okozva ezzel néhány, a rendezvényt túl komolyan vevő sporttársnak. A BÚÉK Kupa sosem a véres küzdelemről szólt, hiszen sokan a hajnalig tartó bulik után jönnek ki a friss levegőre, akik pedig már régóta kijárnak azok tudják, hogy még a legnagyobbak is előfordultak már “aznapos” állapotban a rajtnál.

A férfi dobogó

A férfi dobogó

A rajt után Búr “BuZsó” Zsolt rögtön az élre állt és ez nem is változott a célig. Viszont az első helyezettnek járó díjat mégsem vette át, mivel csak edzésként jött a versenyre és nem érezte fairnek, hogy elvegye a lelkes amatőrök “játékát”. Így végül Specziár Viktor állhatott a nem létező dobogó legfelső fokára, a második helyet Szöllősi Ferenc foglalhatta el, a harmadik pedig Bencz Zoli lett.

A női dobogó

A női dobogó

A nőknél “BuZsóné” alias Endlein Viktória húzta be az első helyet, a második Pénzes Erzsébet lett, a harmadik helyen pedig Hudák Szilvia végzett.

buek_kupa_2016 (13)

Maga a gyűjtés is eredményes lett, az adományokból 210.000 Forint gyűlt össze, de ezen felül három céges felajánlás is átadásra került melyet Dosek Ágoston a Tesnevelési Egyetem rekreációs tanszékének tanára vett át, aki maga is indult a versenyen! Egy Caprine kerékpárt kaptak a Hauser Kerékpár felajánlásából, egy CUBE montit a hazai forgalmazó a Velobike jóvoltából, ezen felül Merida fejvédőket a BikeFun Hungary-nek köszönhetően, és külső gumikat a Probike Kerékpárbolttól! Úgy gondoljuk, jó helyre kerültek a felajánlások!

Meglepően sokan kívánták sportolással indítani az évet!

Meglepően sokan kívánták sportolással indítani az évet!

A verseny után lencsefőzelék, forró tea és süti várták a beérkezőket és szerencsére egy nagy fűtött helyiség is rendelkezésre állt a Csillebérci Szabadidőközpont területén. Reméljük a sok indulónak jól telt az év első napja és megalapozták ezzel az idei évük hangulatát! Találkozunk jövőre ugyanekkor, és talán ugyanitt!

A paintball pálya romos épülete vicces akadályokkal volt tűzdelve!

A paintball pálya romos épülete vicces akadályokkal volt tűzdelve!

Két UCI bíró is önként felajánlotta a segítségét a verseny lebonyolításában. Külön köszönet Godzinak és Bartók Katának!

Két UCI bíró is önként felajánlotta a segítségét a verseny lebonyolításában. Külön köszönet Godzinak és Bartók Katának!

Elég sokféle bringa megfordult a versenyen a retro campingtől a fatbike-on át a csúcs XC fully-ig bezárólag, és persze a cyclocross gépek is bevetésre kerültek.

Ilyen volt a paintball pálya is :)

paintball pálya

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo