fbpx

Butu Arnold Csaba képviseli hazánkat a 2016. évi Riói Paralimpián

Két és fél éves kemény munka után a korábban kiírt válogatási elveknek megfelelően Butu Arnold Csaba kapta a jogot, hogy Magyarország képviseletében induljon a Riói Paralimpián. 2014-ben nagyban neki köszönhetően szerzett az ország kvótát, amelyet 2015-ben Garamszegi László pilótájával meg is védett, a világbajnokságon és a világkupán való indulásuk által.

parakerekpar2

Butu és pilótája (mindketten a TuttoBici-Hungarofondo versenyzői) megkezdik nyugodt felkészülésüket a pályakerékpáros és országúti versenyszámokra, hogy hazánkat négy számban is sikeresen képviselhessék. Pályán indulni fognak az 1 kilométeres időfutam, valamint a 4 kilométeres üldözéses versenyszámban, ahol jobb eredmény a 4 kilométeres számban várható a sportolóktól. Országúton pedig időfutam és mezőnyversenyben is elindulnak, ahol a mezőnyversenyben varható sikeresebb szereplés.

A sportolókat Steiner György, a parasport szakág vezetője kíséri el a paralimpiára és segíti munkájukat a viadal során.

Gratulálunk az indulási jog kivívásához, és ezúton kérünk minden kerékpárt szerető sportolót, hogy segítse a magyar bringások munkáját és buzdítsa a versenyzőket a Paralimpiai Játékok során!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo