fbpx

Buruczki Szilárd blogja: szlovén meló, olasz verseny, zalai pihenés…

Buruczki Szilárd, a Merida-Kőbánya TC versenyzője folyamatosan úton volt az utóbbi időben, és nem csal az olaszországi mountain bike verseny miatt, ahogy legfrissebb blogjából is kiderül:

Sziasztok!  Mostonában sok minden történt velem, néhány fontos dolgot szeretnék megosztani veletek. Újabb kemény megmérettetésen vagyok túl, de most már a hosszabb maratonokra készülök, ezért egy maraton versenyt vettünk célba, még elérhető közelségben. Ritámmal már szerdán indultunk útnak Szlovénia felé, közben megszálltunk Zalaegerszegen is szüleimnél, hogy megtörjük a hosszú monoton utat és szüleimet is meglátogassuk.

DSC_6906

Első célpont Zalaegerszeg után a portorozi tengerpart volt, mivel Ritának itt volt egy 2 napos üzleti elfoglaltsága, ahova engem is meghívtak. Összekötöttük a kellemest a hasznossal (munka, nyaralás, versenyzés) egy rövid négynapos túra alatt. Nagyon szép napos időnk volt végig, az edzéseket jó volt megcsinálni a tengerparti friss levegőn. Ritának is jutott egy kis ideje a feszített időbeosztása mellett egy kis pihenésre, némi örömbringázásra a tengerparton és wellneszezésre a hotel fürdőben. 🙂

Egy kis szórakozás sem maradhatott ki a SIW konferencia záróestjén!  A pirani sóhangárban egy vacsorával egybekötött álló fogadásra voltunk hivatalosak. Nagyon finom szlovén specialitású ételeket szolgáltak fel és az élőzenét játszó szlovén együttes felejthetetlen muzsikát játszott. :)) Verseny előtti napon utaztunk át Portorozból az olasz Tiliment maraton verseny helyszínére Spilimbergóba. A szervezők vártak minket egy VIP nevezéssel, amelyet Ritám levelezett le a főszervezővel. Nagyon barátságosak és rendesek voltak, vacsit és szállást is felajánlottak.

DSC_6878

Rajtnál meglepődve láttam, hogy az aktuális Európa bajnok Hynek Kristian és a világbajnok Ilias Perakles is indult, s természetesen az olasz bajnok is rajthoz állt. Szép számmal indultak a 104 km-es távon egy erős mezőny gyűlt össze, több környező országból is jöttek versenyzők. Lassú rajttal kezdtünk, majd 3 km után éles rajtot követően indultunk meg, ahol a tempó egy XCO versenyzéshez hasonlított és a pálya is sokszor beszűkült egynyomosra.

Pár helyen torlódás alakult ki, néhány métert tolni is kényszerültem a bringát. A rázós köves terepen kirázódott az egyik kulacsom, egy kulacs nem sokáig volt elég. Két-három itató zónánál kénytelen voltam megállni utána tölteni, ezért az élbolyra már nem tudtam felérni a megállások miatt.  Nagyon jól éreztem magam a versenyen és élveztem a szép Dolomitok technikás, brutális köves terepét. A 104 km-es távon 2600 méter szintet tettünk meg, a technikás köves lejtőkön majdnem kiesett a kezemből a kormány, annyira elfáradt a kezem.

Hegyekből nem volt hiány, csak az utolsó 5 km volt síkabb, de ott is egy széles patak mederben mentünk, ahol mély kavicsos  és homokos terep nehezítette a gyors haladást. Az utolsó kilométer Spilimbergo templomához vezetett fel egy szerpentines meredek emelkedőn, majd néhány száz métert bringázva még a belváros utcáin a Főtéren volt a rajt-cél állomás, ahol Ritám már várt rám! 🙂

IMG_2013

Nagyon örültem, hogy ilyen jól ment a verseny, jól látszik a teljesítmény értékeken a fejlődés. A 15. helyen futottam be a kemény mezőnyben, csak 2,5 percet kaptam a világbajnoktól a 4,5 órás Tiliment maratonon. Köszönöm Ritának a sok segítséget nagyon ügyesen intézte a dolgokat, felfogadom a személyes menedzseremnek. 🙂

Nem sok időt töltöttem otthon, már szerdán útnak indultunk Zalakarosra, hogy feltérképezzük a Tour de Zalakaros rövid és hosszú 110 km-es pályáját és néhány fotóban ismertessük a pálya érdekes részeit. Én a frissen újra épített Merida Scultura Evo országútimmal jártam be a pályát. Most elöször probáltam ki a Northwave Extrem Tech fehér országúti cipőt Speedplay team zöld pedálal. Elsőre nagyon ütös kombó, majd később írok róla többet, ha több tapasztalatom lesz a high tech kiegészítőkről.

DSC_6963

Nekem nagyon tetszik az útvonal, még ha nem is terepen megy, bár néhány helyen hasonlít a terepre… Az országban a másodrendű utak már csak ilyenek, legalább a bringás nem alszik el bringázás közben. 🙂 Ettől függetlenül a verseny nagyon szép útvonalon megy, Zala legszebb tájain jártunk a szép tavaszi napsütésben. Kedvenc helyem, a Börzönce falu 15%-os emelkedője, 1,5km hosszan és csalókán emelkedik, és az út minősége is nagyon jó. A 110 km-es táv sok kis dombjának megmászásával összesen több mint 1000 méter szintet tartalmaz.

Mi ott leszünk a Tour de Zalakaros versenyen. Ti is gyertek, jó program lesz kicsiknek, nagyoknak ahol akár több távra is lehet nevezni, sőt még túrák is indulnak, biztosan jó családi program lesz. Következő versenyem hétvégén lesz a kolozsvári Bükk maraton, újabb összecsapás Marcival.
Szurkoljatok!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo