fbpx

Buruczki Szilárd blogja: hasznos edzőtábor Spanyolországban

Buruczki Szilárd, a Merida-Kőbánya TC versenyzője a spanyolországi edzőtábor történéseivel jelentkezik legfrissebb blogjában:

Sziasztok!
Újból jelentkezem blog formájában. Túl vagyok a ciklokrossz szezon utáni pihenőn és egy sikeres, kéthetes alapozó edzőtáboron. Mivel nem volt lehetőségem az eddig megszokott mallorcai edzőtáborba eljutni, más lehetőséget kellett keresnem, hogy jobb időben tudjam gyűjteni a kilométereket. Több lehetőség is felmerült, de a mai válságos időszakban az Árvai Ata által szervezett spanyolországi edzőtábor lehetősége volt a legjobb döntés.

csapat

Nem csak az anyagiak miatt, de a csapat és a szervezés is szimpatikus volt. A bringákat és a csomagokat Atáék elvitték autóval, nekünk csak egy kézi poggyásszal kellett felszállni a barcelonai repülőre. A repülőtérről, egy átszállással, tengerparti vasúttal 1,5 óra alatt jutottunk el Blanesbe, ahol két hetet töltöttünk. Összesen 20 főből állt a társulat, ami nagyrészt a Bianchi Peloton csapatból kovácsolódott össze, de rajtam kívül voltak külsősök, többek között Dózsa Eszti, Poór Brigi és Tirszin Jani személyében.

Viszonylag korán megérkeztünk a szállásra, de a bringákra és a csomagokra még várnunk kellett, mert Atáék nagy havazásba kerültek Szlovéniában és Olaszországban. Csak sötétedéskor érkeztek meg, ezért az átmozgató edzés elmaradt, így egy kis sétával mozgattuk át magunkat a napfényes, homokos tengerparton. Blanes egy kis tengerparti város. Nagyon szép kilátás nyílik a városi kápolna dombjáról, mellette egy csodaszép botanikus kert is megtalálható. Még pihenőből jöttem vissza, ezért az első nap csak 3 órával kezdtem az edzést, ahol együtt ment a csapat a kissé hullámos tengerparti úton Barcelona felé, majd „felborítottunk” Mateo előtt a hegyekbe.

blanes01Nagyon szép dombos, kanyargós utakon tekertünk, ahol jó kis szintemelkedést lehetett összeszedni. Könnyen összejöttek az 1000 méter feletti szintemelkedések. Aránylag közel voltak a magas hegyek, kb. négyórás edzésbe fértek bele. Hosszú edzéseken is komfortosnak éreztem a Northwave ExtremTech csukát. A cyclocross versenyeken nagyon jónak bizonyult a talp mintázata sáros, havas körülmények között, és a felső részén a csat rendszert finoman lehet állítani szorítását, jól fogja a lábat. Először még kétnapos, aztán háromnapos edzésblokkban adta meg Zoli a terhelést, hogy fokozatosan szokjak hozzá az alap-állóképeségi edzésekhez. Átlagban 200 Watt teljesítménnyel nyomtam a hosszú edzéseket, csak emelkedőn mentem fölé, ahol már elfogyott az áttétel. A többiek intenzív résztávos edzéseket is mentek, de én visszafogtam magam és a megadott zónákon belül közlekedtem, nem mentem bele a versenyzésbe.

Az étkezést magunknak kellett megoldani. Négyszemélyes apartmanban voltunk a Tirszin fivérekkel és Ányos Szilvivel. Szerencsém volt, mert a főzés nagy részét a többiekre bízhattam, viszont cserébe jó salátákat dobtam össze. 🙂 Jó hangulatban telt el a két hét, megérte eljönni az otthoni rossz időből. Minden edzést meg tudtam csinálni. Még az utolsó napon beköszöntő hideg, esős időben is letekertem egyedül a 4 órát a sárvédős, téli Merida Race országútimmal. Összesen 1000 km-t mentem a tíz nap alatt és mellette minden másnap TRX-szel erősítettem és Fittball labdával gimnasztikáztam. Az edzések utáni nyújtás mellett elengedhetetlen volt a hengerezés is a gyorsabb regenerálódáshoz. Mivel hengerrel nem tudtam mindenhol átgyúrni magam, ezért Ata arany kezeire is szükség volt a beállt lapocka körüli izmoknál.

henger

Köszönöm Árvai Atának a lehetőséget, hogy ilyen jó hangulatú társaságban tudtam edzeni, és a masszás is szuper volt. 🙂 Sajnos gyorsan elrepült a két hét a szuper társaságban, de remélem lesz alkalmam megismételni jövőre is! Érzem, hogy egyre jobban megy a tekerés. A montis szezonra fokozatosan építjük fel a formámat az edzőmmel, Tisza Zolival. Várhatóan az első felkészülési versenyem a Félsziget Kupa lesz Tihanyban, március 23-án, de előtte még a Bringaexpón erősítem a BikeFun csapatot. 😉

Vasárnap közvetlenül a kiállításról megyünk a Merida KTC szervezésében nyíltan meghirdetett edzőtáborba, Isztriára. Majd jelentkezem Medulinból, addig is lájk és követés az FB oldalamon: www.facebook.com/buruczki
Üdv. Szilárd

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo