fbpx

Buruczki Szilárd blogja az olimpiai kvótafutásról

Buruczki Szilárdnak keményen indult a szezon, a dél-afrikai világkupa után az első két olimpiai kvótafutó verseny következett, melyeken a Merida Kőbánya TC versenyzője értékes pontokkal járult hozzá a kvalifikációhoz:

Sziasztok!

A következő válogatóversenyre egy héttel a szerb verseny után került sor, Kolozsváron. A pályát már jól ismertük az előző évből, csak a végén volt egy kis változtatás: a sziklakert után, egy félméteres ugratót tettek be a szervezők a pályába. Először mindenkit meglepett, de gond nélkül lehetett teljesíteni. A pályajáráson még por száraz volt a pálya, de éjjel megérkezett az eső, viszont másnap a déli rajtnak és a köves erdélyi talajnak köszönhetően majdnem teljesen száraz pályán versenyezhettünk, így nem kellett nyelni a port. Az egyórás bemelegítés végére egyre jobban éreztem magam, de valahogy nem tudtam ellazulni a rajtnál, merevnek éreztem a lábaimat és feszült voltam.

Buruczki Szilárd blogja az olimpiai válogatókról

Ismét erős nemzetközi mezőny gyűlt össze. Én Parti mellől indulva ismét jól elkaptam a rajtot. Kilőttem a szuper könnyű O.Nine Team-mel, csak Juhász Zsolt tudott elém besorolni. A helyezkedések után a 2. helyen a mentem az első kör feléig. Egy meredek köves emelkedőn támadott a lengyelek ikonja, Marek Galinski. Andris egyből ment utána. Ketten Zsolttal nem sikerült tempót váltanunk és utánuk menni. Túl nehéznek éreztem a lábaimat, hogy magasabb fordulaton menjek. Ketten maradtunk Zsolttal a 6-7. helyen. Nem tudtuk átvenni az elénk kerülő versenyzők ritmusváltását sem. Már csak egymásra figyeltünk, még Blazsó Marci is felért ránk, sőt támadott, próbált leszakítani minket. Nem hagytuk magunkat és átvettük a tempóváltást, mert Marci komoly tempót diktált. A verseny felénél az utolsó meredek emelkedőn hallottam mögöttem egy reccsenő hangot. Marcit nem láttam többet, már csak a célban mesélte el, hogy láncszakadás miatt maradt le. Az utolsó kör elején az első meredek mászásnál támadtam meg Zsoltot és sikeresen leszakítottam egy hirtelen megindulással. A célig megőriztem a 6. helyemet, mögöttem Zsolt futott be, ezzel is hozzájárulva az olimpiai kvótához.

Buruczki Szilárd blogja az olimpiai válogatókról

Jobb helyezésre számítottam, mert nagyon sok munkát fektettem be az edzésekbe a jó verseny teljesítmény érdekében. Sajnos nem sikerült visszavágnom Andrisnak a szerbiai viadal után, pedig úgy éreztem, hogy tudok jobbat menni. A szezon folytatásában, az olimpiai kvalifikációs pontgyűjtés után, célom a Top Maratonokon és az erdélyi, Román maratonokon az elsőség elnyerése.

Nagyon jó érzés volt ismét Erdélyben versenyezni, mintha haza térnék, az erdélyi magyar ajkúak szurkolásának köszönhetően.

Buruczki Szilárd blogja az olimpiai válogatókról

Köszönöm a sok segítséget Gábor barátomnak, RoBikenak, Lacinak és Tibinek. A csúcstechnika ismét hibátlanul működött. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy a legjobb technikát sorakoztatta fel mögöttem, illetve alattam a Bikefun Hungary. 😉 Nagy köszönet érte! Eisi Karcsinak is köszönettel tartozom, hogy a tőle telhető legtöbb támogatást adja a Merida Kőbánya TC!

Hajrá MERIDA, KTC!

Szép napot mindenkinek!

 

Szilárd az ezt megelőző két versenyről, a Kamptal-Klassik-Trophy-ról és az újvidéki válogatóról így írt korábban:

Dél-Afrika óta két versenyen vettem részt. Az egyik, a régi tavaszi klasszikusok közé tartozó Kamptal-Klassik-Trophy az osztrák sógoréknál, Langenloisban.

Buruczki Szilárd blogja az olimpiai válogatókról

Ezt a versenyt inkább formába hozó edzésnek iktattam be a versenynaptáramba, mert még a válogató versenyek előtt szerettem volna éles bevetésen is kipróbálni az új, pille könnyű Merida O.Nine Superlite Team bringát. Fontosnak éreztem, hogy a 29er gépemmel összehasonlítsam a 26”-os bringát, hogy melyikkel fogok tudni jobban haladni adott pályán.

A verseny napján, kora reggel indultunk a párommal és a barátnőjével Ausztriába. Jó dolgom volt, kiszolgálásban nem volt hiány, nagyon sokat segíttettek a csajok, ügyesek voltak. A versenyen egész jó helyre szólítottak be, a 20. helyről rajtolhattam az erős mezőnyben. A rajt után egy kicsit visszacsúsztam és kb. a 30. hely környékén terheltem az új O.Nine pedálját. Kitartottam és a végére tartalékolt erőmet mozgósítva pár ridert le tudtam még vadászni, ami 27. helyre volt elég. Sajnos nem pontszerző helyezés, de jobb időt mentem, mint tavaly, és a helyezésem is jobb volt.

Buruczki Szilárd blogja az olimpiai válogatókról

A szuper könnyű O.Nine Team-et nagyon megszerettem. Szuper jól ki lehetett gyorsítani a Ritchey SuperLogic Carbon szingós kerekeket. Gyorsabbnak éreztem a meredek mászásoknál, mint a 29’er Big Nine teamet, de a lejtőkön biztosságosabb a 29’er.

Útra keltünk hazafelé, de a kopogó éhségtől csak Bécsig jutottunk el, ahol a Práterben elfogyasztottuk a jól megérdemelt bécsi szeleteket. 🙂

A másik versenyem, a szerb válogató előtt néhány rövid gyorsító edzést végeztünk Ottó bácsival, és Zolival is csak rövid szinten tartásos gyakorlatokat nyomtunk a LiteWellness-ben. A szombati korai indulás és a háromórás várakozás a határon, a török vendégmunkás roham miatt, nem tett valami jót a fittségünknek. A pályajárásra már csak két kört szántam a hosszú út fáradalmai miatt. Szerencsére előzőleg már volt lehetőségem pályát járni a héten. Egy kedves szerbiai magyar ismerősöm megmutatta a pályát, ami már a hét közepén ki volt szalagozva.

Ezután legurultunk Fruska Gora hegyről Novi Sadba, hogy megkeressük a szállásunkat. Nem volt egyszerű történet, mert még a helyiek sem tudták, hogy hol van pontosan a hotelünk. Hosszas kérdezősködések után egy helyi, szerb autós vállalkozott arra, hogy megmutassa, merre is van a hotel, de még neki is kellett némi segítség.

Buruczki Szilárd blogja az olimpiai válogatókról

Másnap reggel kipihenten ébredtem, fittnek éreztem magam. A reggeli után, Barbival és Andrissal kimentünk egy verseny előtti átmozgató edzésre a fagyos szélben. Az éjjeli lehűlés után már csak 4-6 fok volt a hegyen és ráadásul még havas eső is fogadott a pályán. Szerencsére a néha előbukkanó napnak és nagy szélnek köszönhetően délutánra felszáradt a pálya és nem porzott, mint az előző napon. Később úgy döntöttünk, hogy a ciklokrosszos, hideg időjárás miatt, hatékonyabb inkább görgőn végezni a bemelegítést.

Az első sorból, Andris mellett rajtoltam, ahonnan nagyon jól ki tudtam lőni. Az első körben négyen mentünk együtt, rajtunk kívül Lami piszkított bele a házi versenyünkbe. A harmadik körben lógott meg előlünk Parti, amikor az első lejtőn egy kicsit megúsztam mögötte. Ezt kihasználva, a gyors, sík részen, ahol jobban lehetett haladni teljes gázzal próbált leszakítani. Nem bírtam utána menni, most ennyi volt bennem, inkább figyeltem a többiekre, Zsoltra és a szlovák Lamira, akik folyamatosan mögöttem haladtak. Az utolsó kör elején, a sík résznél már senki nem akart elől menni, ezért egy kicsit meghúztam a tempót, hogy ne álljunk meg teljesen. A hosszú emelkedőn Lami támadott hátulról. Próbáltam rá tenni a kereket, de egy kissé leszakadtam. Zsoltot ott hagytuk, de már csak egyenként futottunk be a célba, egymást leszakítva. Így a harmadik helyre volt elég az erőm. A következő hétvégén lesz lehetőségem a visszavágóra.

Buruczki Szilárd blogja az olimpiai válogatókról

Az O.Nine Superlite Team nagyon jól viselkedett, azt csinálta, amit a gazdi parancsolt neki, úgyhogy kijár neki egy kis kényeztetés. 😉

Köszönöm a hétvégi versenyen a segítséget Ottó bácsinak, Benkó Lacinak, Valter Tibinek és az újvidéki szurkolóknak, hogy szorítottak értem, nagyon jó érzés volt hallani! Külön köszönet Eisi Karcsinak, hogy gyorsan hazarepített és közben megismertette velem az RG sportág csínját-bínját, egy RG verseny közbeiktatásával! 🙂

Sikeres szezont mindenkinek!

Szilárd

MeridaKőbányaTC
www.facebook.com/buruczki
www.buruczki.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo