fbpx

Buruczki Szilárd blogja: a Karancs Kupán ismét a salgótarjáni átok kísért

Van, hogy kedvez valakinek egy pálya, jó formában érkezik, de mégsem jönnek össze a dolgok. Buruczki Szilárdot, a Merida Kőbánya TC versenyzőjét defekt, bukás, géphiba is hártáltatta a SuperCross 4. fordulóján, no meg a szlovák versenytársak, akiket hál’ istennek mostanában már nagy csatákra kényszerítenek a magyar srácok. Minden kiderül Szilárd legfrissebb blogjából:

Sziasztok!

A hétvégén a SuperCross negyedik, salgótarjáni futamán vettem részt. Nagy célokkal, de mégsem úgy alakult, ahogyan terveztem. Tavaly a 2. futamon kezdtem az SC sorozatot, itt Salgótarjánban az első Merida Carbon gépemmel. Akkor még kevés volt az idő az új gép megszokására és egy technikai probléma hátráltatott. Most több időm volt mindenre, de mégsem jött össze. Csak simán nem volt szerencsém vagy valami salgótarjáni átok kísért még mindig? 🙂

Kezdjük az elején: Reggel nyolckor indultunk a kőbányai Balusztráda irodaház elől. Peti, Gábor, Karcsi és Én mentünk együtt. Új klubtársunkkal,  Arnolddal ott találkoztunk a csapatsátornál, remélem majd a következő versenyeken több idő lesz megismerni. Rita most is, mint minden vasárnap hajnalban fáradhatatlanul készítette el a fincsi elemózsiás zsákot nekem, amit nagyon köszönök Neki! Az utazás jó hangulatban telt, időben megérkeztünk Karcsi vezetésével a KTC-s csapatbusszal. Sajnos a Meridá-s csapatsátrat csak a stadionon kívül tudtuk felállítani, öltözők kicsit messze voltak, de az enyhe idő kedvezett nekünk.

A futamok előtt még tudtam menni a pályán 5 kört, s gyorsan megbarátkoztam a montis jellegű pályával. Nekem nagyon tetszett az egész, főleg a lépcsősor és a fenyőerdős rész. Az „erőzabáló”, meredek beton emelkedő tette fel az i -re a pontot. A lejtős rész is nagyon élvezhető volt, kicsit ki lehetett fújni a meredek emelkedőtől kapott sokkot. A bemelegítésnél is éreztem, hogy nagyon jól fog menni a verseny, szépen forogtak a lábaim a szabad görgőn. A rajt előtti szokásos XX Force gél + RQmax kombó is biztos recept volt a jó menéshez. 😉

A rajt egy rövid emelkedővel kezdődött, ahol kicsit beragadtam, de még jó pozícióból kezdtem meg az első kört. A második kört Gajdosik, Fejes, Gajza, Buzsó kezdtük meg és hátulról Haring Martin közeledett hozzánk. A harmadik körben már csak négyen maradtunk elől, mert Buzsó megúszott mögöttünk. Az 5. körben Haring felért ránk, előre állt és próbált leszakítani minket. Én is mentem utána, így a felső salakos részre egyenként értünk fel. A 6. kör elején sikerült felzárkózni Haringra, de a lejtőt már defektes kerékkel kezdtem meg. Majdnem félkört futottam végig, hogy ne üssem szét a karbon kereket.

A depóban Tóth Peti adta a csere bringát és Ottó elvette a defekteset. Először szokatlan volt a tárcsafékes Merida karbon bringa és a ritka mintázatú gumi. Jobban csúszkáltam a kanyarokban, mert inkább sárban van előnye az ilyen ritkább mintázatú szingónak.

Az utolsó kör elején a depó utáni kanyaroknál már csak néhány kanyarral volt előttem Fejes Gabi. Még húztam egy full gázt, de az egyik visszafordító kanyarba túl gyorsan mentem bele és hirtelen kicsúszott az első kerék. Nem tudtam kompenzálni, így megízleltem a salakos tarjáni anyaföldet. Erre vérszemet kaptak mögöttem és megelőzött Buzsó Gajzával.

Próbáltam utánuk lódulni, de az esés közben behajlott váltó tartó papucs miatt ugrált a láncom minden áttételben, és mivel már nem akartam megállni visszahajlítani tovább nyomtam. Nagy nehezen, recsegő lánccal kielőztem Buzsót, de Gajzát már nem tudtam befogni a célig. Drámai csatában lecsúsztam a dobogóról, de muszáj volt kicsit kockáztatni a jobb eredményért. Most nem jött be, de remélem a következő megméretetésen vissza tudunk vágni a szlovákoknak.

Nagyon jó hangulatban telt a verseny. A lépcsősor tetején a világbajnoki szurkolás hatalmas élmény volt. Köszönöm mindenkinek a szurkolást, nagyon nagyok vagytok, rajtatok már nem múlt! 😉 Csapatomnak, a Merida KTC-nek köszönöm a verseny lehetőséget és Petinek a depóban végzett munkát! Roninak köszönöm a rajt előtti segítséget!

Azt vettem észre, hogy egyre közelebb kerülünk a szlovák cx menőkhöz, pedig nekik komoly verseny lehetőséget biztosít a szlovák szövetség.

A következő versenyünk vasárnap egy osztrák UCI nemzetközi kategóriás C2 verseny lesz, ha sikerül mivel kijutnunk. Az ilyen nemzetközi versenyeken tudunk jobban felzárkózni, hogy a VB-n talán majd tisztességes helyen végezzünk.

Fotók: Babka Szabolcs

Üdv. Szilárd

MERIDA Kőbánya TC

www.facebook.com/buruczki

www.buruczki.hu

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo