fbpx

Buruczki kihasználta Peák defektjét, tarolt a Vas család Szekszárdon

Vasárnap új állomáson, Szekszárdon rendezték a Cyclocross Magyar Kupa sorozat ötödik fordulóját.

A nyomvonalat a Baka István Általános Iskola környezetében, a lakóházak közötti füves dombon jelölték ki a szervezők. A pálya sokkal több szintkülönbséget tartalmazott, mint a korábbi fordulók helyszínei, azonban mégsem önmagában a szintkülönbség okozta a fő nehézséget a versenyzőknek, hanem a folyamatosan váltakozó technikát és erőt egyszerre igénylő, gyorsan váltakozó rövidebb szakaszok, egy méter pihenő rész nélkül. Ráadásul a korábbi napok esőzései eredményeként kialakult sár egyszerre csúszott a kerekek alatt és tapadt a kerékpárokra.

Mekkora kihívást jeletett a pálya? “Eddig engem még sosem köröztek le, most igen, de őszintén szólva örültem is neki, hogy nem kellett több kört megtennem” – mesélte az egyik versenyző.

A nézők ugyanakkor kiválóan szórakozhattak a decemberi napsütésben, hiszen a kanyargós, dombos pályából egyszerre nagy részt tekinthettek át, és megfelelő helyezkedéssel a kedvenceik körönként többször is elhaladtak a közelükben. A pálya legnagyobb különlegessége a kb. 4 méter magas épített állványzat volt, amelyre az egyik oldalon lépcsőn kellett felcipelni a kerékpárt, a másik oldalon pedig egy rámpán kellett legurulni. Összességében elmondható, hogy a szekszárdi szervezők igazán kitettek magukért, nagyszerű pályát és kiváló körülményeket teremtettek az öt futam résztvevői számára.

1. Futam – U15, WU15, U17, WU17, Master 3

A 17 év alatti lányoknál Trócsányi Laura (VKE Nelson Pepperle+Fuchs MTB) ismét egyedül állhatott a dobogóra. A fiúknál Minárovics Krisztiánnak (TREK SZABADIDŐ SE) elvileg lettek volna ellenfelei, de óriási köridőket ment, így az igazi harc csak a második helyért alakulhatott ki, amelyet Adame Ármin erős utolsó körének köszönhetően tudott megszerezni Horváth Áron Mihály előtt.

A 15 éven aluli lányoknál Orosz Lili (VKE Nelson Pepperle+Fuchs MTB) volt a legjobb Fischer Fanni és Sike Lili Alexandra előtt, a fiúknál pedig a helyiek kedvence, Bán Benedek (SZEKSZÁRDI SZABADIDŐS EGY.) győzött Magyar Gergő és Fischer Márk előtt.

A Master 3 férfiaknál ismét Lőrincz János (BIKE ZONE GÖDÖLLŐ) győzött, mögötte Varga Zsolt és Kolb Tamás volt a sorrend.

 

2. Futam – Elit nő, U19, WU19, WU23, Master nő, Master 2

Sokak bánatára a nőknél sem Benkó Barbarát, sem Buzsáki Virágot nem láthattuk versenyezni. Távollétükben nem volt kérdéses, hogy Vas Kata Blanka (MARATON SC Merida Team CST) simán tud győzni, a kategória-összevonások nyomán pedig Kovács Kinga állt a dobogó második fokára. A master hölgyeknél ismét Szekeres Viktória (KTM Teszt Team) és Kriston Judit voltak a legjobbak.

A futamot az U19-es Vas Balázs elit köridőkkel dominálta, már 2 kanyar után jelentős előnyre tett szert, amit a későbbiekben csak tovább növelt, Kanyári Botond és Bognár Ábel nem tudták megszorítani.

A Master 2-eseknél sem lepődött meg senki Szabó András Balázs győzelmén, azon viszont már sokkal inkább, hogy Adame László nem ért fel a dobogóra. Bár láncleesései között mindig tudta csökkenteni a hátrányát, azonban – mivel összesen 8-szor kellett a láncot visszatennie a helyére – be kellett érnie a negyedik hellyel. Előtte Fésüs László és Specziár Viktor értek célba Szabó András mögött.

 

3. Futam – U11, WU11, U13, WU13

Az U13-as fiúknál Vas Barnabás (MARATON SC Merida Team CST) követte testvérei példáját és ő is megnyerte a futamát, őt Kovács Áron követte, Pakot András Gusztáv ezúttal csak harmadik lett. A lányoknál Vitkovics Vanda, Kiss Emma Lotti és Pap Gréta volt a sorrend.

U11-ben Benedek Zsófia (BIKE ZONE GÖDÖLLŐ) és Péter Nándor (SALGÓTARJÁNI HKE) volt a legjobb.

 

4. Futam – Hobbi

A hobbi kategóriában Kubik Csenge (ÚJBUDA M.BIKE SZ. SE Superior MTB Team) megint simán győzött, annak ellenére, hogy ezúttal közelebbi ismeretségbe is került a saras pályával. A férfiaknál Tóth Krisztián (MASH Racing Team) szintén ismételni tudott, 22 másodperccel előzte meg riválisait.

 

5. Futam – Elit férfi, U23, Master 1

A 14 órakor kezdődő elit futamra már száradt valamennyit a pálya a napsütéses időben, így a sárral egyre kevesebb gondjuk volt az indulóknak.

Peák Barnabás egyértelmű esélyesnek számított az előző fordulók alapján, azonban már rögtön a rajtnál megnehezítette a dolgát azzal, hogy lekéste a beszólítást, így csak a mezőny közepéről indulhatott. A rajtnál Buruczki Szilárd (Cube-Csömör) jött el a legjobban, Peák pedig sokat előzve néhány kanyart követően előbb csatlakozott az élmezőnyhöz, majd az első kör végére a vezetést is átvette.

Innentől sima ügynek tűnhetett Peák győzelme, pontosan fél körig, amikor hátsó defektet kapott és sok időt veszített mire elért a depóig. Ott Kanyári Botond Szalay Péternek beállított kerékpárját kapta meg csereként és hamar visszaküzdötte a magát a hetedikről a második helyre. A kölcsön kerékpáron azonban a sajátjától eltérő, magasabb üléspozíció egyre nagyobb derékfájdalmat okozott neki, így a sérülést nem kockáztatva, inkább a kiállás mellett döntött.

UPDATE: Peákot később ki is zárták a a versenyből, mivel Kanyári Botond kerékpárja “Szalay Petinek volt a depóban odaállítva, mint cserekerékpár. Ezt egyértelműen jelezte a kerékpáron látható rajtszám, hiszen enélkül a depóban nem is állhatna a tartalék kerékpár (lásd: 3.D.7 és 3.D.8 )” – jelent meg a szakág hivatalos Facebook oldalán.

Buruczki győzelmére ezt követően már senki sem tudott veszélyt jelenteni, egyenletes 6 percen belüli köreivel egyre csak távolodott a megmaradt üldözőitől. Peáktól azonban ő is tartott, a célba érkezést követően rögtön azt tudakolta, hogy “mi történt Barnával?”

Buruczki mögött Rózsa Balázs idén először végre felállhatott a dobogóra, megérdemelten, hiszen versenyről-versenyre folyamatosan javul a teljesítménye. Az abszolút 5. helyen Szalay Péter szerezte meg az elit kategória 3. helyezését.

A Master 1 mezőnyben Cser Gábor eddig idén minden alkalommal győzött, amikor rajthoz állt. Ki gondolta volna, hogy pont Szekszárdon, az általa kijelölt pályán szakad meg ez a sorozat? Nem szólt bele a technika, Kusz Mátyás (Bringaland) a papírformát felborítva, önerőből győzedelmeskedett, ez az ő napja volt.

 

Eredmények: https://versenyzek.hu/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/48/Szekszardi-Sportkozpont-Cyclocross-magyar-kupa/

Következik: 2017.12.17. Decathlon Borsodcross Cyclocross Magyar Kupa

Fotók: Farkas Milán – (www.milanphoto.hu)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo