fbpx

Brutális hőségben zajlott az időfutam országos bajnokság

A tavalyihoz képest teljesen más arcát mutatta a Debrecen melletti 354-es főúton kijelölt időfutam-bajnoki pálya, most nem az időnként eleredő eső riogatta a versenyzőket, hanem az iszonyú hőség.

A versenyszámhoz képest meglehetősen sokan neveztek, amatőr-, utánpótlás- és felnőtt kategóriákban. A hőség pont az utóbbiak rajtjánál tetőzött, a férfiaknak 38 kilométert kellett teljesíteni a fordítós, 19 kilométeres útszelvényen, kiváló minőségű aszfalton.

Lovassy Krisztián

Lovassy Krisztián

A címvédőnek, Lovassy Krisztiánnak meggyűlt a baja régi ellenfelével a kánikulával, messze nem tudta hozni a legjobb formáját, de természetesen a többiek is szenvedtek. A legjobb időt végül a 21 éves Pelikán János hajtotta, akinek a mögöttünk álló héten úgy tűnik sikerült hatékony pozíciót találni az új BMC időfutambringán. Amplatz-BMC-s csapattársa, Kusztor Péter is dobogóra állhatott, közéjük Dér Zsolt ékelődött be.

Kusztor Péter

Kusztor Péter

Az újdonsült bajnok így nyilatkozott a kemény napról és az előkészületekről:

Már a görgőn éreztem, hogy nagyon meleg van. A szél is kellemetlenül fújt. Elvileg kifelé volt hátszél, és arra lejtett is. Visszafelé tényleg nagy szenvedés volt, de tudtam, hogy amennyiben tartom az előzetesen kigondolt wattokat, jó lehetek. A fordítók után fel-felpillantottam, hogy ki mennyire jön. Az első fordító után még elég közel volt mindenki, így kicsit bennem volt, hogy jobban kellene nyomni, de tudtam, hogy még nagyon sok van. A második és harmadik fordító után már láttam, hogy mindenki elég távol van. Az utolsó öt kilométer kínszenvedés volt, de tartottam a pozíciót és lehajtott fejjel csak a számokat figyeltem A legvégére még gyorsultam egy kicsit, amennyire tudtam.

Pelikán János

Pelikán János

Idén úgy gondoltam, nagyon jó lehetek, mert hamar meg is fogom kapni az időfutamkerékpárt, és tudok majd edzeni vele, illetve állítgatni. Ennek ellenére most hétfőn került hozzám kisebb logisztikai problémák miatt, illetve kiegészítőket sem kaptam hozzá (pl. betétek az integrált stucnihoz, hogy a hosszát tudjam állítani vagy alátétek a könyöklő alá). Egész jól sikerült beállítani, de mivel öt percnél többet egyszerre nem mentem versenytempóban vele a versenyt megelőző három napban, csak reménykedni tudtam, hogy a kb. ötven perces versenyen sem fájdul meg semmim. Sajnos már a második hosszban eléggé fájt a gluteus-om. Valószínűleg kicsit magasan ültem. Ez biztos levett azért a teljesítményemből, de nem panaszkodom.

Király Mónika

Király Mónika

A nők között Király Mónika “paraszttal”, azaz hagyományos kerékpárral tudott nyerni a 19 kilométeres távon, mint elmondta, csapata kerékpárszponzorának nincs neki megfelelően kis méretű időfutamgépe. Érdekesség, hogy a mögötte végzők, Kormos Veronika és Szeghalminé Kenyó Anita is időfutam-kerékpárral hajtottak, így még értékesebb talán az aranyérem.

D. Kovács Dávid

D. Kovács Dávid

Utánpótlás szinten a Tipográfia versenyzői remekeltek, különösen az U23-as versenyt (38 km) nyerő D. Kovács Dávid, aki a felnőtt mezőnyben is közvetlenül a dobogósok mögött lett volna eredményével. Látható, hogy sokat készül időfutam kerékpáron, a pozíciója is az egyik legjobban beállított volt a mezőnyben. A juniorok között Peák Barnabás nyert 19 kilométeren.

Eredmények:

Felnőtt férfiak:

13498014_1101663929904804_2415041407493720869_o

1. Pelikán János
2. Dér Zsolt
3. Kusztor Péter

Felnőtt nők:

13490850_1101663969904800_5166171918611651153_o

1. Király Mónika
2. Kormos Veronika
3. Szeghalminé Kenyo Anita

 Dobogósok:
13528126_1101664079904789_5790116275356006460_o
Teljes eredménylista hamarosan…
Fotók: Vanik Zoltán-bringasport.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.