fbpx

bringásandrás blog: a hosszú maraton nem lassít

Folytatva az idei terveimet, ezúttal is a hosszú távot választottam a harmadik hazai maraton kupafutamon, Nagykovácsiban. A Crosskovácsi maratonon eddig csak a középtávokon vettem részt, az idei volt az első hosszú távom itt.

Nem telt túl jó a hét, az egyik edzés alkalmával rövid kis mászásokat kellett csinálni, de abból nem keveset. Keservesen ment, alig bírtam rugdalni is a pedált. A másnapi edzés után defekt, majd pénteken ismét. Úgy tűnik szerencsére már az edzésekre tolódnak a defektjeim (most kivételesen üvegszilánk volt a ludas).

Kevéssé kipihenten érkeztem a versenyre – hozzáteszem, ez máskor nem szokott gondot okozni. Megtörténtek a rajt előtti szokásos tennivalók, Elemérnek és Kezsonak kulacsok kiosztva, helyszínek lebeszélve, High5 zselék a nadrágszárba és beszólítás.

fotó: Kezso

Nagyon keservesen ment a bringázás, fájtak a lábaim és fáradtnak is éreztem magam. A beszólítás nem tudom mi alapján történt, eddig abban a hitben voltam, hogy az eddigi maraton kupában szerzett pontszámok alapján. A nevezésnél nem volt beírva a csapatnevem és a beszólításnál sem mondták. Tehát akkor nem a szövetségnél vezetett kupapontok szerint. De akkor hogy? Na mindegy. Így is a második sorba kerültem, ami egy hosszú távú maratonnál, ami ál-lassú rajttal indul nem számít túlságosan.

Szép kényelmes tempóra álltam rá, nagyjából a 10. hely környékén haladtam a felvezető körben. Az első kör feléig tartottam ezt a helyet, amikor a Kutya-hegyről lefelé utolértem Szécsi Tomit és Süle Robit. Valami nem stimmelt, ők erősebbek, nem érhettem volna utol őket! Nem is stimmelt, meg is lett a böjtje!

fotó: Kezso

Az emelkedőn aztán beszélgettünk kicsit, rácsodálkoztak, hogy így eresztem lefelé, de nem mentem vele sokra, mert az emelkedőn könnyedén visszaelőztek. A következő lejtőn hasonló szituációba keveredtünk, Szécsi Tomi, Süle Robi és Reznik Sanyi triót gurultuk le Temesi Viktorral, akivel egész sokat tudtunk összedolgozni, majd a Nagy-Kopasz-hegynél Viktor elköszönt és lemaradt. Valószínűleg hibát halmoztam hibára, mert nem sokkal később elhaladt mellettem Szécsi Tomi, majd Reznik Sanyi és Süle Robi is.

A második körre kimenni már nagyon nem esett jól. A túlélés és a “már csak egy rövid kör, kibírom” gondolata kavargott bennem. Az emelkedők közel sem olyan lendülettel mentek, mint először. Rossz érzés volt.
Ezen a rövid körön hárman kerültek ki. Már elhaladtam a “10 kilométer a célig” tábla mellett, amikor a háttérben feltűnni láttam Papp Dénest. Dénes amúgy nem mumus. Csak ha már olyan sokan leelőztek, őt nem akartam elengedni, így egy rövidtávú célt tűztem ki: nem akarok bekerülni a “Dénes által Crosskovácsi maraton utolsó kilométerein leelőzött lúzerek közé”. Mert az ilyeneket ő kellőképpen kifigurázva tudja előadni a blogjában.
Kicsit pajtáskodtunk, majd az 5 kilométeres tábla láttán összekapartam magam és elindultam. Néhány másodpercet sikerült összegyűjtenem, aminek igazából semmi jelentősége nincs, mivel nem egy kategóriában mentünk, de akkor, ott nekem sokat számított.

fotó: Hz Pictures

A célba érve erős derékfájást éreztem, hajolni is alig bírtam. Furcsálom, mert hónapok óta nem változott semmi a bringán, de most mégis kijött valamiért. A nap tanulsága az, hogy türelmesebben kell versenyezni. Mert ez a teljesítmény a középtávra nagyon szép lett volna, de ott volt még egy 24 kilométeres kör, amire nem sok jutott…
Így korcsoportban a 7., abszolútban pedig a 12. helyen értem célba.

Tényleg kihajtottam magamból mindent. Ezt a szervezetem  tompa fejfájással és hányingerrel jelezte. Ismerős érzés, néhányszor már átéltem, amikor nagy hőségben ekkora terhelést végzek. A hányingert végül sikerült – hogy is fogalmazzak finoman? – “túlélni”, ami nagy megkönnyebbülést hozott. Ilyenkor minél több szilárd ételre és folyadékra van szükségem. Ez egy szelet pizza és egy csokis High5 fehérje shake-ben testesült meg, majd egy fa hűvös árnyékában, dacolva a hangyák és egyéb rovarokkal, akik tranzitútként használták a testem elfeküdtem-aludtam és 1-1,5 óra múlva már sokkal jobban éreztem magam.
Köszönöm a szurkolást mindenkinek, az itatást a Csapatomnak és a fotózást Kezsonak és Hostya Zolinak!

fotó: Fenyvesi Photo

A szombati Crosskovácsi maraton után gondoltam egy merészet és Balatonfüredre vettem az irányt a Balaton Bike Fest keretében rendezett Fa Men Extreme XCE versenyre. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem a fesztivált illetően, de közel volt és a hangulatom is a versenyzés mellett tette le a voksát.

Nem éreztem teljesen magamat kirobbanó formában, a versenyzőtársakat ismerve a futottak még kategóriába soroltam magam. Ez azért volt jó, mert így legalább nem idegeskedtem.
A pályán a Harang-féle stílusjegyeket véltem felfedezni, egy kaszált mezőn és egy rövidke földúton versenyeztünk.
Fél 11-kor kezdődtek az időfutamok, ami alapján egy rangsort állítottak fel a versenyzőkből és ezen helyezések alapján kerültünk csoportokba.
Az időfutamon nagy meglepetésemre harmadik legjobb időt hajtottam, Táncos Gabi és Búr Zsolt után.
Ezek után 4 csoportot alakítottak ki, ahonnan a négy fős futam első kettő helyezettje jutott tovább.
A pálya kialakítása miatt – egy 50 méteres murvás két nyomsávos út, majd derékszögű jobbos kanyar, egy kis csiki-csukis emelkedő és lejtő majd 100 méter hosszú célegyenes – aki az első kanyarban elöl tudott helyezkedni jó eséllyel már magáénak tudhatta a futamot, mivel előzésre nagyon kevés lehetőség volt.

fotó: Fenyvesi Photo

Nem voltam teljesen tisztában a szabályokkal, ezért a nyolc és négy közé kerülésért is teljes gázon mentem.
A futamok közt levezetésre, bemelegítésre nem volt sok lehetőség, vagyis lehetőség még csak lett volna, de a tűző nap miatt mindenki igyekezett inkább árnyékba vonulni és minél több folyadékot inni.
Majd elérkezett a döntő: Fenyvesi Peti, Kovács Krisztián (egy fiatal dh-s, fourcrossos arc, aki sokakat meglepett a rajtolásával) Táncos Gabi és én.
Itt már kicsit izgalmasabbá vált a helyzet, mert azért mégiscsak a döntőbe kerültem. Rajt után a második helyen voltam, s másodikként fordultam az ominózus kanyarban, de szerencsémre Krisztián nem bírta sokáig erővel, így volt lehetőségem előzésre. Egy megtorpanásnyit hibáztam az egyik technikásabb részen, ami a többiek lendületét is megtörte, de szerencsére az első helyem megmaradt.
Innentől kevés gondolkodásra, de annál több erőre volt szükségem, hogy besprinteljek a célba. Szerencsém volt, megnyertem az első XCE kupafutamot!

A délután folyamán a pénzdíjas versenyre került sor. Ehhez már senkinek nem volt semmi kedve, hiszen a délelőtt folyamán kellőképpen kihajtotta magát mindenki.
Mivel a felnőtt férfi kategóriában csak ketten indultunk, viszonylag könnyen dűlőre tudtam vinni a dolgot.
Ezzel megszereztem a nap második aranyérmét. 🙂

Amikor először hallottam az XCE-ről ritka nagy hülyeségnek gondoltam. Nem láttam értelmét ezeknek az 1-2 perces versenyeknek, ahol a legapróbb hiba is a futam elvesztésébe kerülhet.
A nap folyamán viszont szimpatikusabbá vált, hogy nem csak egyszer, hanem többször is rajthoz álltam, különböző stílusú versenyzőkkel, különböző szituációk alakultak ki. Érdekes és izgalmas volt és talán ez a legjobb benne, hogy a nézők számára is izgalmas futamok láthatók. A verseny rövidsége miatt nem unalmas, de ahhoz nagyon is pörgős, hogy legyen mindig mit nézni.

blog.bringasandras.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.