fbpx

BRÉKING: Indulhatott volna magyar bringás Rióban a mezőnyversenyen, de nem indult

rio_logoA MOB a Magyar Kerékpáros Szövetséggel egyeztetve, a sportszakmai kérdéseket és az utaztatási lehetőséget megvizsgálva úgy döntött, hogy nem él a lehetőséggel – olvasható az ölünkbe hulló olimpiai kvótáról az index.hu-n.

A cikk szerint a Magyar Olimpia Bizottságot (MOB) csütörtök este értesítették, hogy elindíthatna egy kerékpárost, miután felszabadultak indulói helyek a mai napon startoló férfi mezőnyversenyen Rióban.

Magyar olimpikonokkal a fedélzeten szintén csütörtökön indult egy repülőgép Rióba, vagyis az időzítéssel kapcsolatban felmerülő kérdések kulcsfontosságúak, ugyanis egy magyar kerékpárost, a Pekingben a mezőnyversenyt teljesítő Kusztor Pétert elmondása szerint csütörtök este nyolckor keresték fel az indulás lehetőségével kapcsolatban. Természetesen az utazás leszervezése ekkor már gyakorlatilag lehetetlen volt.

Nyilván mindenkiben felvetődik, hogyan lehetséges, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság két nappal egy verseny rajtja előtt, este értesíti a nemzeti olimpiai bizottságot, de az utóbbi napokban, hetekben már megszokhattuk a furcsa híreket a Riói Olimpiával kapcsolatban…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo