fbpx

Bouwman hazaért szökésből, Valter a 15. Potenzában!

Úgy kellett ez a siker a Jumbónak, mint egy falat kenyér: Koen Bouwman győzelmével végződött a Giro d’Italia 7. szakasza, miután a holland versenyző volt a leggyorsabb abból a négyesből, akik elszöktek a főmezőnytől. Honfitársaink közül Valter Attila (Groupama-FDJ) legjobb eddigi helyezését szerezte a maga 15. helyével, míg Fetter Erik (Eolo-Kometa) a 125., Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Maériaux) pedig a 129. pozícióban végzett. Összetettben továbbra is Juan Pedro López (Trek-Segafredo) vezet.

Előzetesen az egyik legizgalmasabb napnak ígérkezett a pénteki, hiszen az elmúlt napok “unalma” után végre egy mozgalmas szakasznak néztünk elébe, tele emelkedővel: a Dimante és Potenza közötti 192 kilométer egy első és harmadik, illetve két második kategóriás emelkedőt tartalmazott. Az etapra két gyorsasági részhajrát is beiktattak a sprintereknek, akiknek egyedül akkor lett volna ma esélyük, ha a peloton nem engedi el messzire a szökést. Nem így lett. Diamantéban borús idő fogadta a kilátogatókat, s legyünk őszinték, a szemerkélő eső a lehető legrosszabb lett volna a versenyzők szempontjából. Az ég azonban kegyes volt, és ma is napsütéssel támogatta meg a kerekeseket, akik létszáma 171-re olvadt, miután Michael Mørkøv (Quick-Step Alpha Vinyl) nem állt rajthoz. A dán versenyzőt az egyik legjobb felvezető embernek tartják, kiválása így nagyon nem jön jól Mark Cavendish-nek.

A verseny elején folymatosak voltak a szökési kísérletek, az egyetlen komolyabbat a Passo Colla emelkedőjén sikerült befogni. A hegy túloldalán azonban már engedett a főmezőny: előbb négy, majd rájuk felugorva három versenyző került elmenésbe, így összesen az alábbi hét versenyző alakított ki egyperces előnyt a pelotonnal szemben 120-al a vége előtt: Wout Poels (Bahrain Victorious), Davide Formolo (UAE Team Emirates), Koen Bouwman (Jumbo-Visma), Davide Villella (Cofidis), Diego Camargo (EF Education-EasyPost), Tom Dumoulin (JUmbo-Visma), Bauke Mollema (Trek-Segafredo). Mint később kiderült, ez győztes taktikának bizonyult. Bouwman ráment a kék trikóra, és meg is szerezte, miután az első kategóriás Monte Sirinóra elsőként kaptatott fel. A hegy után 100 km volt vissza, a szökevénycsoport előnye pedig 5 perc környékére redukálódott a maximális nyolcról. Itt már látszott az akarat a pelotonban, amelyet az Ineos, a DSM, az UAE, a Bora és a Trek emberei felváltva húztak. Erre válaszul Dumoulin kapcsolt extra fokozatba az elöl lévők közül, amelyet Pouls már nem bírt, és Camargo, illetve Villella is vért izzadott, hogy tudja tartani a tempót. Bouwman közben a harmadik hegyet is elvitte, a csoport előnye pedig beesett 5 perc alá, majd 30-al a vége előtt már csak 4 perc volt a rés. A főmezőnyt a tempóváltás rendesen szétszaggatta, gyakorlatilag az összes nagyobb sprinter, Cavendish-től kezdve Fernando Gavirián (UAE Emirates) át Caleb Ewanig (Lotto-Soudal) a második csoportba került, melynek hátránya 22 percre nőtt. Jó hír volt, hogy Valter Ati végig ott tudott maradni az élbolyban, fontos másodperceket gyűjtve ezzel.

A szökevénycsoport hatalmasat küzdött, nem feleslegesen – a Jumbo vezetésével négyen is hazaértek. Fotó: Michael Steele

Az első hatos csoportból Camargo és Villella lábai feladták a küzdelmet, így négyen maradtak, köztük a két Jumbós, akik immáron jó eséllyel pályáztak a győzelemre. Az Ineos vezetésével az első üldözőcsoport 3 perc környékére nyomta le a rést, miközben Bouwman kötelességének érezte, hogy az utolsó hegyet, a La Sellatát is elvigye. Elöl egymást érték a támadások, hol Formolo, hol Dumoulin támadott. 7 km-rel a vége előtt az egyszeres bajnok holland leszakadt (a váltója rakoncátlankodott), de Bouwman lassította addig a tempót, míg társa fel nem zárkózott. Az utolsó kilométeren aztán Dumoulin visszaadta társának azt amit kapott, és felvezette Bouwmant, akinek sikerült is elhoznia a szakaszt. Nagy siker ez a Jumbónak, hiszen a holland csapatnak nagyon nem úgy jött ki eddig a lépés, ahogy szerették volna.  28 éves holland kerékpáros első szakaszgyőzelmét aratta ötödik Giróján, karrierje során pedig a másodikat – korábban a Dauphinén nyert szakaszt 2017-ben, akkor a legjobb hegyimenőnek járó trikó is az övé lett. Másodiknak Mollema, harmadiknak Formolo gurult be – az a Formolo, aki néhány hónapja teljesen abszurd rekordot állított fel. A győztes idő 5 óra lett, ami 37,6 km/h-s átlagot jelent a távon.

Bouwman ma mindent megnyert, amit szeretett volna – a hegyi hajrákon kívül a szakaszt is elvitte. Fotó: Tim de Waele

Honfitársaink közül Valter Attila az első nagyobb csoporttal érkezett meg a 15. helyen, mindössze 3 percet kapva. Fetter Erik és Peák Barnabás a sprinterek csoportjával, 42 perc hátránnyal szelte át a célvonalat, ebből is látszik, hogy mekkora tempót mentek ma elöl a többiek. Összetettben és a fiatalok versenyében továbbra is Juan Pedro López vezet, aki ma csak 3 percet kapott, a ciklámen trikó Aranud Démare (Groupama-FDJ) vállain pihen, míg a ma valamennyi hegyre elsőként felérő Bouwman átveszi Lennard Kämnától (Bora-Hansgrohe) a maglia azzurát. Ati mai teljesítményével 16 helyet javítva már 48. összetettben, míg Erik a 108., Barna a 133. helyre csúszott vissza. Holnap Nápolyban tesznek egy kört a versenyzők egy kiemelt heggyel, a szakasz profilja merőben hasonlít majd a visegrádihoz. Érdemes lesz a Mathieu van der Poel-Biniam Girmay-Pello Bilbao hármasra figyelni…

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo