fbpx

Blazsó Márton mesél a vadonatúj bringával teljesített hatnaposról

Blazsó Márton „régi” spanyol párjával, de új magyar csapat, a BMC Mesterbike ILB Factory színeiben indult a hatnapos Andalucía Bike Race mountain bike maratonon, ahol stabilan a top10 közelében teljesítették a szakaszokat az elit férfi párosok között. A részletekről, élményekről Marci mesél:

Tavalyi csapattársam valamikor még ősszel jelentkezett, hogy akarok-e megint menni vele az Andalucía Bike Race-re. Én igent mondtam, mert jó felkészülés a terepre és tavaly is remekül éreztem magam. Rögtön edzőtáborozásom után indultam a versenyre, de még haza kellett érjek, mert akkor jött meg a montim a BMC Románia támogatásával.

blazso_marton_1

Ovidiu gyors szervezőképessége révén épp időben, repülés előtti reggel meg is kaptam a BMC Teamelite 01 bringát XTR elektromos váltóval. Majdnem minden más volt, mint amivel én az elmúlt huszon-akárhány éves pályafutásom alatt találkoztam, ráadásul sosem volt ilyen drága bicajom! Kicsit aggódtam, hogy minden terv szerint menjen, ha már ennyi pénzt kiadtam az egész utazásra, nevezésre.

Tavaly ősz óta nem ültem montin, volt 1 napom megszokni!  Szegedről föl Bp.-re Mesterbikeba, kb. este 9-10-re végeztünk is a bringa kartonból kicsomagolással, összerakással, beállítással, majd szétszedés és újra becsomagolás a zsákba. Az ILB Factory-tól késő este még személyesen elhozták nekem a bringásruházatom. Ezután hajnali 3-kor ébredés, reptér, irány Barcelona, ott Oscarral találka, vonatozás, majd autóval Jaén.

blazso_marton_2

Első nap a bringán: Kicsomagolás után egy kellemes meglepetés! Kaptam egy küllőprizmát “szeretünk” felirattal! 😉 A Scott csapattal elmentem fotózásra. Míg ők fotózkodtak, én a közeli dombokon próbáltam megszokni a gépet. A geometriával nem is volt gond, mert van egy papírom, amin minden beállítás megvan millire, de az elektromos váltót meg lock outot nagyon szokni kellett, ráadásul váltókarom csak jobb oldalt van, nem külön első és hátsó váltó, szóval programot is kellett választanom… Próba alatt csak egyszer estem el, mikor beugrattam egy murvás útra, a hatalmas szél lefújt az útról 🙂

Az 1. nap: UCI S1, 1. osztályú besorolású többnapos lévén idén is nagyon erős mezőny gyűlt össze ELITE kategóriában a rajtnál. Ez a nap “egyenkénti indításos maraton” volt 🙂 Elvileg időfutam, de gyakorlatilag egy rövidebb maraton verseny. Itt kiderült: Oscar jobb, mint tavaly, de a hosszabb emelkedőkön és síkon én leszek az erősebb. A taktika az első 5 km alatt el is dőlt. 22. Helyen értünk be. A megcélzott 25-ön belülit teljesítettük.

blazso_marton_anda4

2- nap: Egy hosszabb országútis rajt volt, tömegbukással majdnem pont előttem, szépen kerültem, de hátrébb csúsztam a mezőnybe és az első szűkítőnél kb. 10-15 mp hátrányban voltam a páromtól, akit alig bírtam beérni. Ezen a napon ugyanúgy haladtunk. A bicajt már teljesen megszoktam!

3. nap: Nem sokat aludtam, mert kicsit elmaradtam az edzéstervezésekkel és néha nem is volt internet, meg másnap hamar kellett kelni, mert másik városban volt a rajt. 5 ó. alvás után egy hullámos rajt következett, mint a velencei tói maraton. Itt a kb. 800 fős mezőnyben azért jócskán elöl kell lenni. Oscart kergettem is, mert nagyon gyors az ilyen kis rövid emelkedőkön. Jó pozícióban  maradtunk, viszonylag elöl lévő bolyban tudtunk maradni (talán a másodikban). Középen egy fennsíkos részen már láttam, hogy a társam fáradtabb. Ő ült a bolyban én húztam kicsit a tempót pont amennyire kellett. Végére azért még maradt erőnk beérni egy gyorsabb csapatot, akikkel összedolgozva hamar beszáguldottunk a célba.

blazso_marton_andalucia3

4. nap: Első cordobai szakasz az utolsó háromból. Hosszú szakasz volt, ahogy vártam is, csapattársam elfáradt a végére. A végső hosszabb emelkedőre tartalékoltam én is. Ott azért szépen feltuszkoltam társam a hegytetőre, aztán előre engedtem, mert amikor meglátja a sziklákat, akkor feléled és megy, mint a mérgezett egér. Persze le is előztünk lefele vagy 4 embert. Szerencsére a bringám nagyon jó ezeken, úgyhogy tudtam tartani a lépést.

blazso_marton_andapáros5. nap: A negyedik nap pepitában, más színű nyilakkal jelölve. A rajthoz szólítást lekéstem, mert szeretek a szállodában melegíteni (megy rám a  fűtés és nem kint ácsorgok a hidegben). 🙂 Az első depó eleje helyett a végéből indulhattunk, de 2 km után már megint a top 20-ban voltunk. Gyakorlatilag ugyanaz ismétlődött meg, mint előző szakaszon, ugyanazzal a lejtővel, de most még 30 mp-vel gyorsabban jöttünk le. Itt azért Oscar majdnem eldobta előttem a bringát. Mindig megtalálja a legrövidebb utat és ezzel együtt a legnagyobb letörést. Túléltük, hiba nélkül ma is!

6. nap: Biztonságosan bringáztunk. A rajtunk nem volt olyan jó, mint az előzőekben, mert volt benne  egy meredek hosszabb aszfaltos mászás, amit én szeretek, de Oscar gyűlöl és az utolsó nap már én sem bírtam olyan lendülettel feltuszkolni. A végéhez közeledve éreztem, hogy nőtt közöttünk a különbség, de utolsó nap ki akartam magam bicajozni! A kialakult 5 fős bolyunkat végül az utolsó 20km-en húztam, mert itt már nem volt sok szint benne, meg délutánra esőt mondtak 🙂 Úgy éreztem, jól mentünk, de helyezésben visszaestünk egyet. Elite kategóriában 13. helyen végeztünk összetettben. Mégis nagyon elégedett voltam, csapattársam meg a fellegekben 🙂

Életem egyik legjobb 6 nap terepezése volt, rendkívül élvezetes pályán és tökéletes időben. Akkor is ezt mondanám, ha 50. helyen jöttünk volna be! Az eseményt megkoronázva, még egy szolid táncos mulatság hajnali 4-ig reggeli utazás előtt!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.