fbpx

Blazsó Marci és Módos Gabi a Crosskovácsi legjobbjai

A szokásos kiváló pálya várta ma a Crosskovácsi Maraton résztvevőit Nagykovácsiban, a győzelmet Blazsó Márton (VKE-Nelson – Specialized) és Módos Gabriella (Merida Maraton CST Team) szerezték meg.

Az elit férfi dobogó: Buruczki, Blazsó, Búr (Fotó: KeZso)

A hirtelen jött hőség nehezítette a kerekesek dolgát, viszont a pálya talaja ideálisabb nem is lehetett volna, az esőzések elverték a port, s csak mutatóba maradt néhány pocsolya. Ennek és az előző évek példás rendezésének is hála, idén közel 450 versenyző állt a különböző kategóriák rajtához. A rövid távon 30 kilométert, a középen 59 kilométert, a hosszún pedig 83 kilométert kellett megtenniük a versenyzőknek.

A rajtolás a szokásos rutin volt, 2 percenként indították a különböző távokat, ami már pont elég ahhoz, hogy ne legyen tumultus a pályán és mégis hamar indulhasson a mezőny. A felvezető 6 kilométeres kör megtétele után mindenki visszaért a Tisza-kastély parkjába, majd indult a saját körére. Egy 53 és egy 24 kilométeres kört jelöltek ki a szervezők. A rövid táv így egy kis kört ment, a közép egy nagyot, a hosszú pedig végigment mindkét körön.

Módos Gabi - fotó: Kezsó

Már tavaly is száraz pályán versenyeztünk, de idén még tovább gyorsult. Ennek megfelelően a legjobbak nagy tempóban haladtak, az élen Blazsó Márton (VKE-Nelson) és Buruczki Szilárd (Merida-Kőbánya TC) meccseltek, előbbi féltáv környékén szakította le Buruczkit, s előnyét a célig növelte a 83 kilométeres távon, 3 óra 15 perces idővel megnyerve a versenyt. A hölgyek között Módos Gabriella kiváló formát fogott ki a mai napon, még a férfi mezőnyhöz képest is előkelő idővel (2:41:31) nyert.

Hosszú táv férfi abszolút:

1  BLAZSÓ Márton – VKE-NELSON – 03:15:22
2  BURUCZKI Szilárd – Merida Kőbánya TC – 03:28:46
3  BÚR Zsolt – Bringabanda SC – 03:30:21
4  SZALAY Péter  X2S HAIBIKE TEAM – 03:31:00
5  TÁNCOS Gábor – KTM – DigitalJet – 03:31:20
6  SZÉCSI Tamás – Bringabanda SC 03:36:06

Közép táv női abszolút:

1  MÓDOS Gabriella – Merida Maraton Team-CST – 02:41:31
2  CSEH Veronika – Alpinbike Team Giant Endura CsontiCar – 02:46:52
3  ALBERT Katalin – VKE-NELSON – 02:58:49
4  NÉMETH Nóra – Alpinbike Team Giant Endura CsontiCar – 03:00:43
5  OROSZ Anita – Trek SE – 03:03:03
6  BALÁZS Beáta – Bringabanda SC – 03:13:07

 

További beszámoló belülről a versenyről hamarosan…

Teljes eredménylista IDE KATTINTVA érhető el.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.