fbpx

Bionicon – az innováció kötelesség, 1. rész: a gyártó története

Mint azt már a honlapunkon olvashattátok, megkezdődött a Bionicon márka forgalmazása hazánkban. Az első tesztre, menetpróbára nem kellett sokat várnunk, mert októberben meghívást kaptunk a németországi gyárba. Izgatottak voltunk, mert régen jelent meg új márka a hazai piacon és a Bionicon már évek óta érdekelt minket, hiszen tudtuk, hogy messze nem egy „összeszerelő üzemről”, vagy egy „matricázó gyártóról” van szó, sokkal inkább a világ egyik leginnovatívabb tervezőcsapatáról. És mint tudjuk: innovatívnak lenni csak egy dolog. Az a valódi teljesítmény, ha az ötletek meg is valósulnak. A Bionicon egy olyan cég, amely rövid fennállása óta nem követi-, hanem inkább diktálja, és meg is valósítja a technológiai trendeket.

Bionicon

Bionicon

Az egész azzal kezdődött 1996-ban, hogy a srácok össztelós gépeket vásároltak maguknak, éppen akkor, amikor az össztelósok új korszaka kezdődött a MTB világában. Egyúttal egy új dilemma is született, hiszen miközben egy össztelós gépnek köszönhetően nőtt a DH-zás élményfaktora, a mászásé ezzel ellentétben romlott. Az eredmény egy azóta is fennálló kompromisszum: mekkora rugóút a megfelelő nekem ahhoz, hogy élvezhessem a technikás lejtőket, de fel is jussak a hegyre?

Mi feljutottunk a hegyre… Pár centi hó és +10 fok: imádni való!

Mi feljutottunk a hegyre… Pár centi hó és +10 fok: imádni való!

Először a tömeg irányából közelítették meg a problémát, ahogyan a piacon akkoriban kapható alkatrészekből igyekeztek könnyű gépet építeni. De mit ér egy olyan kompromisszumos össztelós gép, ami túl könnyű/gyenge DH-ra, mászáshoz viszont még így is egy disznó?

Nem is beszélve a geometriáról, amely esetében semmilyen átfedés nem létezik a lejtőző és a mászó szakágak között – röviden: homlokegyenest más geometria kell DH-ra, mint mászásra.

Nincs „katalógusból bringagyártás”, ellenkezőleg: csak saját tervezés! Sőt a nagy gyártók is az ő szabadalmaikat használják…

Nincs „katalógusból bringagyártás”, ellenkezőleg: csak saját tervezés! Sőt a nagy gyártók is az ő szabadalmaikat használják…

Hosszú gondolkozás után 1998-ban született meg az első szabadalomvédett fejlesztésük, mely egy állítható rugóutas, levegős teleszkóp megszületésének előszele volt. Azóta is ez az alapja és egyben licencelt forrása az azóta alkalmazott technológiáknak (Manitou IT Travel, Fox Talas, Marzocchi ETA, -ATA)

Bionicon Up & Down technology, mellyel 5-7 fokot állíthatunk a geometrián

Bionicon Up & Down technology, mellyel 5-7 fokot állíthatunk a geometrián

Logikusabbnak tűnt azonban a geometriát úgy változtatni, hogy egy időben állítjuk a telót és a rugóstagot (köszönet a hegyi kecskéknek az inspirációért :)). 2000-ben meg is történt a rendszer bemutatása a Garda fesztiválon, melyet a Rotwilddel kézen fogva hoztak létre.

Rögtön a Garda fesztivál után, az ISPO 2000-en megkapták az első innovációs díjukat is.

Az első Up & Down rendszerű, legendás gépük, a BC 1.0

Az első Up & Down rendszerű, legendás gépük, a BC 1.0

Meg is kezdték a kemény munkát az első- és azóta legendássá vált Bionicon BC 1.0 gépen, melynek első darabja 2002 áprilisában gurult be a köztudatba. Ezen időszak alatt számtalan saját szabadalmat jelentettek be.

2003-ban debütált az első Edison, a rövidebb rugóutasokat 2004-ben pedig elsőként a Golden Willow képviselte. Utóbbi mérföldkő is volt egyben, hiszen a GW volt az első 4 forgáspontos rendszerű vázuk.

Lógnak az Edisonok

Lógnak az Edisonok

Ezután már csak egy valódi hosszúutas DH masinával maradtak adósak, ezért 2005-ben megalkották az Ironwoodot, melynek fejcső- és nyeregvázcső szögén 7(!!!) fokot lehet állítani egyszerre, ráadásul – állításuk szerint – 16 kg körüli volt/van a komplett gép tömege.

Abban az évben írta az amerikai MBA az Edisonról, hogy a Bionicon rendszere nyújtja a legszélesebb felhasználási lehetőséget a világon. A rendkívül jó nemzetközi visszhangot csak tovább erősítette a brit MBUK 2007-es írása a Golden Willow-ról, melyben egyenesen a Szent Grálnak titulálták azt.

Supershuttle a csúcson

Supershuttle a csúcson

2007-ben született meg a Supershuttle, mely egy maximum 160-at mozgó enduro/FR gép. (Ezt személyesen én is megkóstoltam Tegernsee környékén – az élménybeszámoló hamarosan meg is jelenik oldalunkon).

A 2007-es év megkoronázásaként a cég egyrészt egy 10× nagyobb telephelyre költözött, majd az Eurobike után a Bike Magazine olvasói a „leginnovatívabb kerékpáros brand”-nek választották a Bionicont 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben is.

A bringák nem sorozatgyártásban, hanem céhes módszerrel, egyesével készülnek. Ez a garancia a minőségre

A bringák nem sorozatgyártásban, hanem céhes módszerrel, egyesével készülnek. Ez a garancia a minőségre

Ezzel a cég felért a csúcsra, következésképp 2008-ban drámai mértékben kitágították modellpalettájukat, nyitva az Urban, a City és a merevfarú XC vonal felé is. Olyan új anyagok kerültek a gépsorokra, mint az acél (Urban Road) és a scandium (Frequency, GW Scandium).

Ezen kívül minőségi technikai ruházat gyártásába is belefogtak, valamint jelenleg is fejlesztés alatt áll egy hajtóműbe integrált váltórendszer, amely leginkább a Sram Hammerschmidthez hasonló, 2 sebességes rendszer.

Életérzés

Életérzés

És ezzel természetesen nincs vége. A Tesla élménybeszámolónkban, illetve a következő cikkben olvashattok majd egy forradalmian új pogózás-mentesítő megoldásról, mely alapvetően más irányból közelíti meg a hátsó rész lockolását. A srácok már javában dolgoznak az urban gépeik „elektromosításán” is, ezért várható, hogy az eddigi nagyjából 20 (!!!) saját szabadalmukat továbbiak követik majd.

Egy komplett Bionicon kerékpár kb. 60%-a teljesen saját fejlesztés, ami egyedülálló a világon. Ez alapján garantálom, hogy a következő cikk, amely magát a technológiát taglalja részletesen, nagyon érdekes lesz számotokra…

További információk:

– Forgalmazó oldala: bikecenter.hu

– Bionicon bringák a Bikemag apróhirdetőben

Szöveg: Lcs
Fotó: Lcs, András, Bionicon

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo