fbpx

Balaton Sound – csakis bringával!

Már csak bő egy hónap van hátra a nyár legnagyobb balatoni bulijáig, a július 11. és 14. között zajló MasterCard Balaton Sound-ig, ami talán a leginkább kerékpáros-barát fesztivál is egyben…

a

Balaton Sound – csakis bringával

Attól most tekintsünk el, hogy a hazai zenei fesztiválok közül itt a legszínvonalasabb és legaktuálisabb a zenei felhozatal, hiszen ez szubjektív, mint az is, hogy ki, milyen közösségben érzi magát legjobban (nekünk a Sound jön be a társaság összetétele szempontjából is). Azon viszont már kevésbé lehet vitatkozni, hogy Zamárdi és környéke, mint helyszín, egyedülálló díszletet ad egy olyan rendezvénynek, melyet nem véletlenül választottak egész Európa legjobb közepes méretű zenei fesztiváljának.

a

Naná, hogy a színpadokon is van tekerős program…

A zenei felhozatal önmagáért beszél – bővebben IDE KATTINTVA – napjaink legnépszerűbb előadói közül és kultikus figurák közül is többen jönnek majd Zamárdiba, és itt lesznek a legjobb aktív hazai muzsikusok is… Most azonban mégsem a programot szeretnénk elemezni, hanem egy olyan vonatkozását mutatnánk be a Soundnak, amiről kevesebb szó esik, mégis sokan vagyunk, akiknek kézenfekvő: Balaton Sound-ra csakis bringával…

a

A Sound fényeiben pihenő vízibicikliken nappal pihenhetünk

Eleve tudjuk: a Balaton környékén jó bringázni, a nyaraló, hotel, a strandok, szórakozóhelyek közötti távolságok is pont a kétkerekűhöz passzolnak. Ha pedig a nyaraláshoz is visszük magunkkal a kerékpárt, esetleg túrákat tervezünk a környéken, adja magát, hogy este is használjuk, amikor különböző okokból a vezetés nem annyira „kifizetődő”, gyalog pedig rosszul tud esni hajnalban egy-két kilométer.

a

A kerékpártárolóban nyugodtan hagyhatod a vasat

A Sound-ra mindez duplán igaz, ráadásul kiválóan működő ingyenes kerékpártároló várja évről-évre a bringával érkezőket, nem nagyon hallottunk ismerősöktől olyat, hogy lába kelt volna a gépnek, pedig drágább vasakkal is „kockáztattunk”. Amire azonban vigyázni kell, a világítás legyen felszerelve maradéktalanul, mert hazafelé ez jó alap a hatóságnak, hogy megállítson, akkor pedig előkerül a szonda is…

Találkozzunk tehát a Soundon, de csakis bringával!

A MasterCard Balaton Sound hivatalos honlapja, információk: http://www.sziget.hu/balatonsound

Fotók: Vanik Zoltán

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo