fbpx

Az összetett verseny éllovasa, Tobias Lund Andresen volt a leggyorsabb a Visegrad 4 Juniors egyéni időfutamán is

Az első mezőnyszakaszt követően Nyíregyháza belvárosában egy négy és fél kilométeres egyéni időfutammal folytatódott a Visegrad 4 Juniors Nations’ Cup világkupa-futam.

Az első komolyabb időt a dán Stian Rosenlund repesztette, 5 perc 36 másodperc alatt abszolválva a távot, de a mezőny első felében rajtolók közül honfitársa, Christian Spang Kjeldsen is odatette magát néhány századmásodperccel megelőzve csapattársát. A magyarok közül Nagy Bendegúz 5:51.740-es idővel állt ekkor a legjobban.

Az összetettért küzdők között előbb a német Moritz Kretschy ért el kimagasló eredményt, majd újra egy dán, Gustav Wang volt az, aki 5 perc 30 másodperc alá szorította az időt, ám vezetése tiszavirág életűnek bizonyult, miután az összetett verseny éllovasa, a szintén dán Tobias Lund Andresen utolsóként legurulva a rámpáról 5:25.571-es idővel megnyerte a kronót.

Ami a magyarokat illeti Nagy Bendegúz után Szijártó Zétény, majd Mészáros Bence neve mellett olvashattunk remek időeredményeket, végül Bence zárt a legelőkelőbb helyen, a tizennyolcadik pozícióban.

2020.08.27. V4 Juniors
második szakasz
Nyíregyháza- Nyíregyháza

„Nagyon tetszett az időfutam pályája, ami technikás volt ugyan, de telente sok cyclo-cross versenyen indulok, így a nehéz kanyarokat az előnyömre tudtam fordítani. Jó erőben érzem magam, jól haladt a kerékpár, próbáltam a befutót megelőzően a kockaköves részen is mindent kiadni magamból. Megőriztük a sárga trikót, amelyet szeretnénk is megvédeni, de nem lesz túl könnyű dolgunk az utolsó két szakaszon, a német válogatott ugyanis nagyon erős” – mondta Tobias Lund Andresen a szakaszt követően.

„A pálya első fele elég technikás volt, a hátsó hosszabb egyenesben hátszél segített, ott végig tudtam tartani az 50 km/óra feletti sebességet, de miután befordultam az utolsó egyenesbe ott pont az ellenkezőjére változott a szélirány. Örülök, hogy én lettem a legjobb magyar versenyző, szerettem volna jól menni az egyénin. A következő két szakaszon ismét Sánta Árminnak próbáljuk majd felvezetni a sprintet” – nyilatkozta Mészáros Bence.

Eredmények

2/a szakasz, Nyíregyháza-Nyíregyháza (4,5 km, egyenkénti időfutam)
1. Tobias Lund Andresen (Dánia) 5:25.571
2. Gustav Wang (Dánia) 5:25.824
3. Moritz Kretschy (Németország) 5:33.180
4. Luca Dressler (Németország) 5:34.018
5. Klaus Betzinger (Németország) 5:35.975
6. Christian Spang Kjeldsen (Dánia) 5:36.502
7. Stian Rosenlund (Dánia) 5:36.980
8. Matic Macek (Szlovénia) 5:37.586
9. Maximilian Eisser (Németország) 5:40.093
10. Alessandro Romele (Olaszország) 5:40.518
.
18. Mészáros Bence (Magyarország) 5:44.918

Összetettben győzelmével Tobias Lund Andresen (Dánia) tovább növelte előnyét, amely immáron tíz másodperc a második helyre előrelépő Gustav Wang (Dánia) előtt, míg a harmadik Luca Dressler (Németország). Legjobb magyarként Mészáros Bence (Magyarország) a tizenhetedik helyről várja a folytatást.

Összetett

1. Tobias Lund Andresen (Dánia) 2:13:01
2. Gustav Wang (Dánia) + 10 mp
3. Luca Dressler (Németország) + 14 mp
4. Moritz Kretschy (Németország) + 18 mp
5. Klaus Betzinger (Németország) + 20 mp
6. Christian Spang Kjeldsen (Dánia) + 21 mp
7. Stian Rosenlund (Dánia) + 21 mp
8. Matic Macek (Szovénia) + 22 mp
9. Manuel Oioli (Olaszország) + 22 mp
10. Alessandro Romele (Olaszország) + 25 mp
.
17. Mészáros Bence (Magyarország) + 29 mp

Trikóviselők

Összetett verseny, (sárga trikó): Tobias Lund Andresen (Dánia)

Pontverseny, (zöld trikó): Luca Dressler (Németország)

Legjobb magyar versenyző: Mészáros Bence (Magyarország)

Legjobb cseh versenyző: Stepan Siroky (Csehország)

Legjobb lengyel versenyző: Julian Kot (Lengyelország)

Legjobb szlovák versenyző: Timotej Piliarkin (Szlovákia)

A Visegrad 4 Juniors kerékpárverseny augusztus 27-én délután egy 73,2 kilométeres mezőnyszakasszal folytatódik Ibrányban.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrad 4 Juniors magyar futamának hivatalos honlapján találhatók.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo