fbpx

Az olimpiai bajnok, aki már unja a folyamatos győzelmeket

Az országúti olimpiai bajnok, Anna van der Breggen brutálisan kezdte a 2018-as szezont, de ezen a héten mégis bejelentette, hogy kihagyja a Giro Rosa-t, helyette új kihívásokat keres az aszfalton kívül, júliusban Val di Sole XCO Világkupán fog rajthoz állni.

Anna van der Breggen idén megnyerte a Strade Bianche-t, a Tour of Flanders-t, a Flèche Wallonne-t, a Liège-Bastogne-Liège-t és a Durango Emakumeen Sira-t, lényegében ő az a versenyző, aki bárhol elindul, komoly győzelmi esélyei vannak és mégis motivációs problémákkal küzd. Ezen a héten egy interjúban elmondta, hogy idén kihagyja a Giro Rosa-t, melyet már tízszer teljesített, amiből kétszer nyert, mert egyszerűen nem érez benne kihívást, hogy 2018-ban is ott legyen. Helyette az XC versenyzés vonzza, ott lesz a Val di Sole XCO Világkupa rajtjánál.

Egyébként nem újdonság számára a montizás, mindig is próbált terepedzéseket is beiktatni a programjába, sőt idén már a Cyprus Sunshine Cup-on is rajthoz állt, amit sok montis világsztár legyőzésével megnyert. Azt is elmondta, hogy nem vár magától túl sokat a Világkupán, hiszen messze nincs annyi tapasztalata, mint az ellenfeleinek, hiába erős, a technikás szakaszokon még nem elég ügyes. Ezért is választotta Val di Sole-t, mert ez a legkevésbé technikás Világkupa pálya.

A montis kaland után tovább folytatja országúti felkészülését, hiszen erre az évre a legfontosabb számára az innsbruck-i világbajnokság, mert még hiányzik a gyűjteményéből a VB arany.

Lehet egy új XCO világsztár van születőben?

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo