fbpx

Az EuroOne Waberer’s beszámolója a világkupa nyitányról

Szombaton rendezték a szezon első olimpiai krossz világkupa futamát, a dél afrikai Pietermaritzburgban. Juhász Zsolt az U23-asok mezőnyében az előkelő 10. helyen haladt át a célvonalon, mindössze 4 perccel a győztes osztrák származású Alexander Gehbauer mögött, míg Parti András a 69. helyet szerezte meg a felnőttek (Elit) mezőnyében.

Az EuroOne-Waberer’s két válogatott versenyzője már korábban megismerkedhetett a világkupa pályával, hiszen egy héttel ezelőtt egy C2-es minősítésű versenyt rendeztek ugyanitt, azt azonban többnyire mindkét csapattag a világkupára hangolódás utolsó állomásának tekintette.

Juhász Zsolt

A férfi U23-asok futama szombaton reggel 9.00-kor rajtolt el, a 22éves Juhász Zsolttal együtt.

„A héten sikerült az utazást és a C2-es versenyt is kipihennem, így nem volt más dolgom, csak a versenyre koncentrálni és minél jobban begyakorolni ezt az igen technikás világkupa pályát. A felkészüléseimet irányító edzőmmel, Bogár Gáborral rengeteget készültünk a hétvégi világkupára, ennek köszönhetően, mind mentálisan mind fizikálisan nagyon rendben éreztem magam a verseny előtt. Egész héten hőség volt, de szerencsére még az elviselhető kategóriájú. Szinte mindennap figyeltem az időjárás jelentést, nagyon izgultam, hogy saras lesz-e a pálya a hétvégi megmérettetésre. Naponta változtatták az előrejelzést, végül a verseny előtti este csak esett egy kis eső, viszont az U23-as férfi futam legnagyobb örömömre szikrázó napsütésben zajlott. Az égiek megkegyelmeztek nekünk, nem úgy, mint a női U23-as mezőnynek, köztük Benkó Barbival, akiket viharos eső fogadott a rajtnál.

9.00-re írták ki a rajtunkat, ami kissé korainak tűnt, de én kifejezetten szeretek reggel versenyezni, így ez nem okozott semmilyen problémát. Ilyenkor még biztosan nincs nagy meleg és hamar lemegy a futam. Volt már jobb kezdésem is, körülbelül a 20. helyről kellett felverekednem magamat, az első rajtkörben még volt, hogy tolnom is kellett a bringát a hirtelen bekövetkező tömörülés miatt (tipikus világkupa szindróma). Aztán szerencsére széthúzódott a mezőny és elindult az igazi verseny. Jól forogtak a lábaim, éreztem magamban az erőt, ami kitartott egészen a végéig. Stabilan tartottam a 11. helyet, úgy éreztem az utolsó hosszú lejtő előtt, ha ott nem hibázok, meg tudom tartani a legvégéig a pozíciómat, ezért egy részen a hosszabb, de biztosabb utat választottam. Szerencsém volt a cél előtt, hiszen az előttem haladó angol srác defektet kapott az utolsó pillanatokban, így őt megelőzve én érhettem be a 10. helyre. Remek érzés volt, egy álmot, egy kitűzött célt sikerült megvalósítanom ezzel a helyezéssel. Egy héttel ezelőtt nagyon bíztam egy jobb szereplésben, de azt nem gondoltam volna, hogy így alakul végül a verseny. Ezúton is szeretném megköszönni az itthoni szurkolóknak a biztatást, illetve Bogár Gábornak a profi felkészítést! A java csak most jön, a folytatás sokkal keményebb lesz Európában!”

Parti András

Parti András a 69. helyen zárta a dél afrikai futamot.

„Az idei első világkupa nem sikerült a legjobban, valahogy nem életem legjobb napját fogtam ki. Egyébként a rajtom ezúttal nem sikerült rosszul, de az azt követő tumultus, az első emelkedőnél kicsit megkavarta a dolgokat. A verseny elején még top 60-ban is tekertem, de nem éreztem azt az átütő erőt magamban. Az utolsó kört kicsivel 60-on kívül kezdtem meg, ezért rákapcsoltam. Ennek az eredménye sajnos egy defekt lett, de szerencsére nem volt túl messze a depó, azért pár helyet ezzel így is veszítettem. Mindezek mellett még megérkezett egy monszunszerű eső is, ami helyenként jéggé változtatta a pályát. Sikerült is esnem egyet, de semmi komoly nem történt szerencsére, a célba így végül a 69. helyen értem be. Nem vagyok elégedett, de érzem, hogy ennél több van bennem, a célban sem éreztem azt a fajta kimerültséget, amit egy-egy világkupa futam után érzek. Hazaérkezésem után levonjuk a tanulságokat és folytatjuk a felkészülést kiváló edzőmmel, Szöllőssy Istvánnal, és bízom benne, hogy legközelebb sokkal jobb leszek!”

Juhász (22 pont) és Parti (3 pont) így összesen 25 pontot gyűjtött a dél-afrikai világkupán, ami tovább növeli a férfiak olimpiai szereplési esélyét. Az EOW tagok, a többi válogatott kerettaggal együtt, kedden reggel érkeznek haza a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo