fbpx

Átigazolási hírcsokor

Ha augusztus, akkor átigazolási időszak az országúti kerékpársport legmagasabb osztályában, a World Tourban. Lássuk, mik az eddigi nagyobb nevek…

Boom a célban

Astana

A Touron a kockaköves szakaszt megnyerő Lars Boom az egyik nagyobb érkező, valamint sokak meglepetésére Vinokourovék bizalmat szavaztak a Belkin (és jogelődjei) által (az Operación Puerto ügyben való állítólagos érintettsége miatt) többször is felfüggesztett Luis León Sáncheznek.

BMC

A svájci-amerikai csapatnál egyelőre nincs nagy mozgás. Az egyetlen érdekesség Rohan Dennis igazolása, aki már a Vueltán is a csapat színeiben fog versenyezni. Cadel Evans a Vueltán való szereplése után dönt jövőjéről.

(Fotó: Stefano Sirotti)

(Fotó: Stefano Sirotti)

FDJ.fr

A Giro ponttrikóját megszerző Nacer Bouhanni a másodosztályú Cofidisba szerződött.

Omega Pharma – Quick-Step

A World-Tour egyik legsikeresebb csapatánál egyelőre nincsen komoly versenyzői mozgás. Főszponzorrá lépett viszont elő az Etixx, táplálékkiegészítőket gyártó cég, így a csapat jövője 2017 végéig biztosított Etixx – Quick-Step néven.

Lotto Belisol

Hasonló a helyzet mint a másik belga alakulatnál. Jövőre Lotto Soudal név alatt keressük Greipeléket. A ragasztókat és tömítőanyagokat gyártó cég a kerékpársportban egyedülállónak számító hat évre vállalta a szponzorációt a belga nemzeti lottóvállalattal egyetemben.

Team Sky

Érdekesen alakíthatja az átigazolási piacot a Sky, hiszen több nagy nevük is távozhat (Wiggins, Stannard, Swift), Boasson Hagen pedig már biztos, hogy máshol folytatja, csak kérdés, merre.

Tinkoff-Saxo

A csapat egyelőre a Touron pöttyös trikós és két szakaszt megnyerő Rafal Majkával hosszabbított. A további bejelentéseket hetedikén és kilencedikén tervezik.

PIC476008160

Trek Factory Racing

Jens Voigt a jelenleg is zajló USA Pro Challenge után végleg visszavonul, feltéve ha valakinek a sérülése/betegsége miatt nem kéri a csapat, hogy elinduljon máshol is. Egyre valószínűbb, hogy a Schleck testvéreknek kiadják az útját, kérdés viszont, hogy hova tovább. A Trek mindenesetre két évre leigazolta az elmúlt két Touron top10-es Bauke Mollemát…

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo