fbpx

Armstrong és McQuaid rövid csörtéje

Ha létezik jelenleg a kerékpársportban a doppingolás miatt trónfosztott Lance Armstrongnál is negatívabb figura, akkor az talán maga Pat McQuaid, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke. Ők ketten váltottak rövid csörtét a minap.

Sokan várták, hogy Armstrong bukása után borul a bili, és hivatalosan is fény derül a nemzetközi szövetségnél a Verbruggen-érában gyökerező korrupciós ügyletekre, de mindeddig ez nem történt meg, sőt, Pat McQuaid próbálta úgy irányítani az eseményeket, hogy az UCI berkeit minél kevesebbet háborgathassák az antidopping szervezetek és a hatóságok.

Lance Armstrong és Pat McQuaid

Lance Armstrong és Pat McQuaid

McQuaid a minap a Nyári Olimpiai Sportágak Nemzetközi Szövetsége ülésén, Szentpéterváron (Oroszország) volt kénytelen dopping-kérdésben nyilatkozni, miután újabb négy éves mandátumhoz jutott. Konkrét törekvések ismertetése helyett azonban – talán kijelenthetjük, álszent módon terelve – csak Armstrongra mutogatott, miszerint a texasinak ki kellene állnia bocsánatot kérni, és a birtokában lévő információkkal segítenie a dopping elleni küzdelmet…

Armstrong válaszul a következőket üzente a cyclingnews.com portálon keresztül, rámutatva, hogy nem a jelenlegi UCI-vezetés az, akikkel értelmét látná együttműködni a kérdésben:

„Már többször is mondtam, hogy teljesen elkötelezett vagyok, hogy részt vegyek egy olyan átfogó törekvésben, ami érthetően és átfogóan képes lezárni ezt a fejezetet a sportban. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, szükség van egy „Igazság és Megbékélés Bizottság” összehívására, ami több generációra előre mutat, és nem csak egy csapat szintjén. Elég volt a pózolásból és a politikából ebben a kérdésben, ideje inkább munkához látni. Félreértés ne essék, az elsők között szeretnék belépni ezen az ajtón, csak mondják meg, mikor és hol.”

Hasonló bizottság létrehozását egyébként már a nemzetközi és az amerikai antidopping szervezet, WADA és az USADA is szorgalmazta, de pont az UCI zárkózott el ez elöl.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo