fbpx

Anna Van der Breggen leiskolázta a mezőnyt a világbajnokságon

2018-ban is a hollandok domináltak a világbajnokság női mezőnyversenyén, Anna Van der Breggen óriási előnnyel lett világbajnok, a második helyet magabiztosan az ausztrál Amanda Spratt szerezte meg, a dobogó harmadik fokára pedig az olasz Tatiana Guderzo állhatott fel.

Az Innsbruck-i országúti világbajnokság utolsó előtti napján az elit nők mezőnyversenyét rendezték, melyen a sok világsztár mellett Király Móni is rajthoz állt. A nőkre hasonló pálya várt, mint egy nappal ezelőtt az U23-as férfiakra, mindösszesen eggyel kevesebbszer kellett megmászniuk a kőkemény Igls emelkedőjét, a táv így számukra 156,2 km és közel 2400 méter szintkülönbség volt.
A verseny során a hollandok folyamatosan a kezükben tartották az irányítást, a körpályára beérve Ellen van Dijk volt folyamatosan szökésben tőlük. Az utolsó előtti körre egy jónak látszó hat fős szökés alakult ki, melyben Coryn Rivera, Amanda Spratt, Elena Pirrone, Ellen van Dijk, Emilia Fahlin és Malgorzata Jasinska voltak benne. Ebben a körben Anna Van der Breggen a mezőnyből robbantott és ahogy utolérte ezt a csoportot azzal a lendülettel is ment tovább, leszakítva mindenkit. A holland VB időfutam ezüstérmes az utolsó kört már több, mint egy perces előnnyel kezdte meg, amit még folyamatosan növelni tudott, végül 3 perc 42 másodperc előnnyel ért a célba. A második helyért sem volt szoros csata, az ausztrál Amanda Spratt tudott ellépni a többiektől és másfél percet adott üldözőinek. A harmadik helyet az utolsó hegy végén támadó olasz Tatiana Guderzo szerezte meg.


A holland női kerékpársport dominanciája az eredménylistában is megmutatkozik, az első 10-ben 4 hollandot is találunk.
Király Móni sajnos nem tudta befejezni a versenyt, az utolsó körre már nem engedték ki a csoportját.


 

1 Anna Van der Breggen (Netherlands) 4:11:04
2 Amanda Spratt (Australia) 0:03:42
3 Tatiana Guderzo (Italy) 0:05:26
4 Emilia Fahlin (Sweden) 0:06:13
5 Malgorzata Jasinska (Poland)
6 Karol-Ann Canuel (Canada) 0:06:17
7 Annemiek Van Vleuten (Netherlands) 0:07:05
8 Amy Pieters (Netherlands)
9 Lucinda Brand (Netherlands) 0:07:17
10 Ruth Winder (United States Of America)

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo