fbpx

Amerikai fölény a szakadó esőben az U19-es fiúknál a világbajnokságon

A junior férfiak sem úszták meg eső nélkül az országúti világbajnokság mezőnyversenyét. A kemény körülmények között zajló versenyen az USA versenyzőinek akarata érvényesült, és végül egy hosszú szökés után majdnem egy perc előnnyel Quinn Simmons ért át elsőként a célvonalon.

A Yorkshire-ben rendezett 2019-es országúti világbajnokság valószínűleg mindenki fejében úgy marad majd meg, hogy ez volt az vb, ahol folyamatos esőben, sokszor kerékpározásra alkalmatlan időben versenyeztek a világ legjobb országúti kerékpárosai. Csütörtök délután az U19-es fiúk futamában sem volt ez másképp, 148 kilométernyi eső várt a mezőnyre.

A verseny során végig az Egyesült Államok versenyzői vezették a mezőnyt, az egyetlen életképes szökést is probléma nélkül kontrollálták, esélyt sem adva nekik a hazaérésee. Szép lassan fogyatkozott a mezőny, volt aki erővel nem bírta, volt akinek technikai problémái akadtak és volt akinek egy bukás vetett véget a világbajnoki álmainak. A verseny utolsó harmadában egy amerikai akció révén tudtak eltávolodni öten, Magnus Sheffield (USA), Quinn Simmons (USA), Carlos Rodriguez (Spanyolország), Lewis Askey (Nagy-Britannia) és Pavel Bittner (Csehország), akiket az olaszok üldöztek gőzerővel. A cél előtt kb 30 km-rel a szökésből Simmons ment tovább, aki megállíthatatlanul hajtott a cél felé. Hátul az olasz Alessio Martinelli eredt utána, eleinte közeledett a már majdnem egy percre lévő amerikaitól, de végül újra nőni kezdett a távolság köztük és végül az amerikai nyerte a világbajnokságot. Nagyon úgy tűnt, hogy a többiek a mezőnyben már elfogadták, hogy csak a harmadik helyért fognak meccselni, amikor a holland Enzo Leijnse kerekén az olasz Gianmarco Garofolival lépett el a többiektől. Időközben rájuk felzárkózott a norvég Stokke Vegard, amerikai Magnus Sheffield párosa, de Martinellit már nem érték utol, aki megszerezte az ezüstérmet. A harmadik helyért a fenti négyes sprintelt, ahol Sheffield volt a leggyorsabb megszerezve a bronzot is az Egyesült Államoknak.

Eredmények:

1 Simmons Quinn 3:38:04
2 Martinelli Alessio 0:56
3 Sheffield Magnus 1:33
4 Leijnse Enzo ,,
5 Garofoli Gianmarco ,,
6 Stokke Vegard ,,
7 George Alfred 1:45
8 Wandahl Frederik ,,
9 Boucek Jakub ,,
10 Paulus Milan ,,

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.