A városokban Magyarországon is egyre nagyobbak a dugók, egyre lassabban lehet autóval közlekedni, mondhatnánk, hogy erre megoldás a kerékpár, de vannak olyan helyzetek amikor egy normál bicikli már kevés a városi feladataink ellátásához, például egy nagyobb bevásárláshoz vagy a gyerekek óvodába vagy iskolába szállításához, nem beszélve arról, hogy valakinek a munkájához kapcsolódik a nagyobb tárgyak szállítása, nekik sem opció egy városi kerékpár. Viszont a cargókat, azaz a teherbringákat erre a célra találták ki, amikkel gond nélkül meg lehet csinálni egy nagyobb bevásárlást, illetve akár 3 gyereket is el tudunk vinni velük az iskolába. Ráadásul az elektromos kerékpárok fejlődésével cargókból is megjelentek az elektromos rásegítéses változatok, amiknek ebben a kategóriában tényleg van értelme, a nyugat-európai országok tapasztalatai alapján egy városi autót kisebb kompromisszumokkal kiválthat. Jelen tesztünkben ennek szerettünk volna utánajárni, amihez kaptunk a CUBE hazai forgalmazójától egy jó-érték arányú e-cargót, egy CUBE Cargo Hybrid-et.

Hazánkban sajnos még mindig sokan ragaszkodnak az autójukhoz a városi használat során, hiába lassabb nekik eljutni A-ból B-be mint kerékpárral lenne, ők inkább az óriási esővédő karosszériát választják az időspórolás helyett és állnak órákat a dugóban az autóban ülve. Természetesen millió okot lehet olvasni, hogy ki miért nem száll ki az autóból, miért van neki szüksége az autóra és miért kellenének Magyarországon mindenhova 2×10 sávos utak 100 emeletes parkolóházakkal (kicsit túlzok 🙂 ). Az okok között jellemző, hogy sokan a beteg nagymamát, nagypapát szállítják az orvoshoz vagy éppen vállalkozók rengeteg szerszámmal és felszereléssel. Ha ez mind igaz lenne akkor elég furcsa társadalomban élnénk 🙂 és többségében nem olyan autókat látnánk az utakon ahol csak egy ember ül az autóban. Racionálisabb ok szokott lenni, hogy a nagy bevásárlást autóval tudják csak elintézni vagy a gyerekeket is autóval viszik az óvodába, iskolába. Például én sem tudom teljesen letenni az autót a városi közlekedés során, pedig próbáltam többször is, mert sokszor cipelek nagy méretű tárgyakat amiket nem tudok elvinni biciklivel, plusz szerencsére én egy olyan városban élek ahol a dugók mérete össze sem hasonlítható a Budapestiekkel.

Ha nem akarunk ülni a dugóban akkor ki kell szállnunk az autóból
Ha túllépünk azon, hogy csupán lusta/kényelmes valaki kiszállni az autóból akkor a szállítás problémája még mindig adott, mert egy normál kerékpár szállítási kapacitása véges. Egy cargo viszont megoldhatja ezt a problémát bizonyos határok között. Nyugat-Európában rengeteg ilyen teherkerékpárt látni, amivel nemcsak a futárok dolgoznak, hanem mindennapi csomag- és gyerekszállításra is használják őket. Az elektromos kerékpár forradalommal pedig eltűnt a nehéz hajthatóság problémája, így elvileg nem lehet akadály az ha nehéz „rakományt” kell felvinni az emelkedőn. Persze fontos megemlíteni, hogy nyugaton már szabályozással elkezdték kiszorítani a városokból az autókat és másképp is gondolkoznak az emberek, sokkal környezettudatosabbak és nem annyira kelet-európai vagy balkáni a gondolkodás mint hazánkban, ami azért sokat segít a kerékpáros közlekedés népszerűségének növekedésében (ez a téma megérne egy külön cikket – szerk).

CUBE elektromos teherkerékpárok
A CUBE is meglátta, hogy a zöld közlekedés fejlődésével van igény az elektromos rásegítéses teherszállító bringákra, ezért mára már több modellt is kínál ebben a szegmensben, például a kínálatukban szerepel Trike Hybrid, Longtail Hybrid és Cargo Hybrid is. Én az utóbbit kaptam tesztelésre, ami legpraktikusabb módja a nagyobb csomagok szállításának. A teszt előtt életemben egyszer mentem cargo bringával, akkor is csak egy tesztpályán egy rövid kör erejéig, így tényleg érdekelt, hogy milyen lesz egy bringával közlekedni, mennyire lehet megpakolni, meg egyáltalán mennyire könnyű vele haladni.

CUBE Cargo Hybrid
A normál biciklikhez szokott szem(em)nek mindig furcsa egy cargo kerékpár, hosszú tengelytáv, elöl pici kerék, hátul nagyobb, középen van a kormány, ami nincs egy tengelyen az első kerékkel, és van elöl egy nagy talicskára emlékeztető csomagtartó. Jellemzően az összes cargo hasonló felépítésű, ebben nem kell csodát keresni. A CUBE Cargo Hybrid erős alumínium vázra épül, hogy csavarodásmentesen elbírjon akár 200 kg-os össztömeget, amiből a kerékpár tömege közel 50 kg, tehát kb 150 kg-ot tudunk vele szállítani biztonságosan. Az első csomagtartó hatalmas műanyag „kosara” masszív alu profilokra rögzül és a kosarat leszedve akár bármit fel tudunk tenni a helyére, de gyári kiegészítőket is tudunk oda venni, pl át lehet alakítani fedett gyerekszállítóvá is.

A cargo bringákon a kormányzás egy érdekes kérdés, mert mint említettem a kormány és az első villa nem egy tengelyen van, hiszen a kormány a váz közepén, míg az első villa a kerékpár elejében található. A két alkatrészt egy rúd köti össze, ami pont annyit fordít a villán, mint amennyit mi fordítunk a kormányon. Emiatt az irányítás más lesz, mint egy normál biciklin, de erről majd írok a tapasztalatoknál. A kerékpár orrában egy Suntour teleszkóp található, ami elsőre lehet meglepő, de rossz úton szükség van rugózásra, már csak a szállítmány tehetetlensége miatt is.

A CUBE Cargo Hybrid csak egy méretben készül, de ezt az egy méretet úgy tervezték meg, hogy szinte mindenkivel kompatibilis legyen. A nyereg és a nyeregcső széles határok között állítható egész alacsonytól az óriásokig, míg a kormánymagasságot is extrém mértékben tudjuk állítani a byschulz bilincsnek köszönhetően. Egy cargón eleve nem sportosan előredőlve ülünk, ezért a hosszok kevésbé számítanak, a magasságok pedig állíthatóak.

A rásegítést a Bosch Cargo Line 100 Nm-es egysége végzi, természetesen jóval erősebb, mint a normál e-bike-okban megtalálható motorok, de itt a nagy tömeg miatt szükség van a nagy nyomatékra. Két 500 Wh-s akkumulátor található a teszt bringában, ami komoly kapacitás egy városi felhasználásra tervezett kerékpárnál. Kapunk kijelzőt és távirányítót is a Cargo Hybridhez, bár szerintem egy ilyen bringánál ezek kevésbé fontos alkatrészek. Váltóból egy Shimano Deore-t kapunk és a lánckeréksor is montis vonalról való, ami a terhelhetőség és a tartósság szempontjából is jó választásnak tűnik.
A nagy tömeg cipeléséhez nem átlagos kerekek kellenek, elöl egy 20″-os, hátul egy 27,5″-os kereket találunk. Mindkettő igencsak masszív és a kis méretük ellenére sok küllő (36) van bennük. Az agyak természetesen montihoz fejlesztettek és az elöl található a merevebb rögzítésű, ami 15-ös átmenőtengellyel rendelkezik. A gumik sem hétköznapi darabok, kifejezetten cargo kerékpárokhoz készíti őket a Schwalbe, a nevük is beszédes, Pick-Up névre hallgatnak és hátul 2,6″-os, elöl 2,35″-os a méretük.
A fékeken is megakadt a szemem, a CUBE nem aprózta el a fékválasztást a Cargo Hybridnél, 4 dugattyús Magura fékek állítják meg a kerékpárt ha kell. Bár ha jobban belegondolunk akkor a nagy tömeg miatt valóban szükség van jó fékekre, hiába csak egy városi kerékpárról van szó.

A sárvédő és a világítás is tartozéka a CUBE Cargo Hybridnek, na meg a kitámasztó is, ami egy igazán izmos darab, hogy telepakolva se dőljön el a kerékpár. Az utóbbinak kifejezetten örültem, mert nélküle nem tudom, hogy hova támasztottam volna le a bringát.

Használat közben
A teszt kissé rendhagyó módon zajlott, mert a nagykerből bonyolult lett volna hazahozni a CUBE Cargo Hybridet. A mérete miatt egy teherautó kellett volna hozzá és az egész szállítás egy normál kerékpárhoz képest nagyon macerás lett volna. Itt megemlíteném a Cargo Hybrid tárolását is, ehhez a kerékpárhoz garázs kell vagy olyan tároló ahová könnyen be tudjuk tolni, ami a normál kerékpártárolókra általában nem igaz. Vagy másik opcióként hagyhatjuk az utcán jófajta riasztós lakatokkal lezárva, egykönnyen senki nem fog elfutni 🙂 vele az biztos.

Szóval útra keltem vele Csepelen, de előtte a srácok még jól megpakolták nekem mindennel, hogy tényleg valós tapasztalataim legyenek. Bőven belefér egy nagy bevásárlás, de megfelelő kiegészítővel gyerek vagy kutyaszállításra is alkalmas. Meglepő módon nem volt annyira bonyolult kitolni a nagyker ajtaján, pedig oldalanként kb 2-2 cm volt a kormány és az ajtókeret között, és a rámpákon is le lehetett vele manőverezni. Őszintén bevallom, hogy elsőre nem sikerült vele elindulnom, sőt másodszorra sem, valahogy nem találtam meg vele az egyensúlyt, de aztán harmadszorra jobban odaléptem neki és elindult a bringa. A csepeli rossz utakon is abszolút vállalható volt a kis első kerék ellenére, azért próbáltam rá vigyázni, de arrafelé több a lyuk az úton, mint maga az út. Ennek ellenére teljesen jól bírta a megpróbáltatásokat a nagy gumik és a teleszkóp sokat számítanak.

Gyorsan ráéreztem az irányításra, gyakorlatilag kormányozni kell egy ilyen bringát nem csak az egyensúlyt áthelyezni mint egy hagyományos kerékpárt. Mentem vele kerékpárúton, autó között, kerékpárútra fel, kerékpárútra le, abszolút jól irányítható a méretéhez képest és végig biztonságban éreztem magam rajta. Persze nagyobb a fordulóköre mint egy normál kerékpárnak, de hát jóval hosszabb is. Ami még furcsa volt, hogy a kormánynak volt egy pici holtjátéka, illetve az úthibák nem ütötték közvetlenül a kormányt.

A megállás és az indulás a régi tandemes élményeimre emlékeztetett, ott is hasonlóan nagy súlyt kellett megtartani állás közben. Annyi, hogy itt a motoros rásegítésnek köszönhetően gyorsan elindul és felgyorsul a bringa. Apropó gyorsaság, pillanatok alatt 25 km/h-n volt alattam a bringa úgy, hogy nem a legerősebb üzemmódban használtam. Stabilan lehet vele menni 25 km/h körül és minimális rásegítéssel is 20 km/h fölött mentem vele. Síkon egyébként akkor sem kell aggódnunk, ha lemerülnek az akkuk, mert rásegítés nélkül is könnyű tekerni, nem olyan mint egy mtb e-bike hogy motor nélkül beleragadsz aszfaltba, hanem inkább egy jobb városi e-bike-re emlékeztet, például a Kathmandu Hybridre.

Stabil 25 km/h-s átlaggal számolva városban gyorsan eljuthatunk vele bárhova, sokkal gyorsabban, mintha egy autóval állnánk a dugóban, és nem is kell sok energiát beletenni a tekerésbe a haladáshoz. Teszt közben 3 cargo bringással is találkoztam, akik mind valamilyen csomagot szállítottak éppen. Nem tudom, de eddig nem igazán tűntek fel a cargo bringások nekem, most meg egyből hárommal is találkoztam. Összességében nekem nem okozott problémát a kerékpár kezelése irányítása, sőt a végén már azzal szórakoztam, hogy minél szűkebb helyekre forduljak be vele. A fékekről még nem írtam, igazából nincs is mit írni róluk azonkívül, hogy nagyon durván fognak, pillanatok alatt megállítják a bringát. Egy dolog volt kicsit nehéz a cargo bringázás során, ami nem más mint a kitámasztó használata. Kellett erő a kitámasztáshoz, bár lehet csak én voltam kissé ügyetlen.

Összefoglalás
Engem a teszt meggyőzött arról, hogy a CUBE Cargo Hybrid egy praktikus eszköz csomag- és teherszállításra. A szállítási kapacitása bőven elegendő egy nagy bevásárlásra, másik csomagtartóval gyerekeket is tudunk vele szállítani, illetve szerintem praktikus megoldás olyan cégeknek, akik belvárosban foglalkoznak csomagszállítással. A normál kerékpárnál nem sokkal szélesebb, valójában a legszélesebb pontja ugyanakkora mint egy normál bringa kormánya, tehát bőven elférünk vele a kerékpársávban, az autók között, folyamatos haladás szempontjából csak minimális hátrányunk van vele. Az elektromos rásegítésnek köszönhetően a 25 km/h-s utazósebesség garantált és a meredek utcákon is fel tudunk vele tekerni. Érdemes végiggondolni, hogy csúcsforgalom idején mennyivel gyorsabb a haladás egy ilyen e-cargóval, mint egy autóval.
Persze hátrány is van, az egyik a tárolás, szükség van garázsra vagy könnyen megközelíthető kerékpártároló helyiségre a mérete miatt, vagy az utcán kell hagynunk. A másik probléma az időjárás, egy autóhoz képest kellemetlenebb esőben, hidegben közlekedni vele, bár vannak jó esővédő ruházatok már, elég megnézni a nyugati példákat, ahol esőben is napi szinten ilyen kerékpárokat használnak. Viszont ha erre gondolunk akkor az autó valójában csak egy óriási esővédő karosszéria, amit csak a kényelem miatt használunk? 🙂 😉
További információk a gyártó honlapján.















