fbpx

A turizmus jegyében a 2013-as Tour de France

Újabb részleteket hozott nyilvánosságra a versenyt szervező ASO a 2013-as Tour de France útvonalát illetően, s továbbra is helytálló az a megállapítás, hogy ha valakiknek, a cikloturistáknak igazán kedvezni fog a körverseny.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az első három szakaszra a festői Korzikán kerül sor – remek lehetőség nyaralással egybekötni a Tour-turizmust. Az ASO legfrisebb közleményéből pedig kiderül, hogy a negyedik és ötödik szakasz ugyancsak Franciaország egyik kiemelt idegenforgalmi övezetében kap helyt: Nizzában és Cannes-ban.

Egyéni vagy csapatidőfutam, főszerepben Fabian Cancellara - Fotó: Takács Tamás

A negyedik etap egy látványos, 20 kilométeres csapatidőfutam lesz július 2-án, ahol szétszóródik majd kicsit az összetett, amennyiben a második szakaszon leküzdendő 2. kategóriás hegy, nem tenné meg ezt korábban. Az ötödik szakasz pedig az ugyancsak gyönyörű tengerparti városból, Cannes-ból indul majd.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo