fbpx

A spanyol Hermida az olimpiai krossz világbajnok

A meridás José Hermida élete legnagyobb sikerét érte el a Mont-Sainte-Anne-i világbajnokságon. Miután korábban junior és U23 korosztályban is vb-aranyat szerzett, most Kanadában folytatta a sort az elit osztályban. Nőknél a lengyel Maja Wloszcowksa volt a leggyorsabb. Az elit, felnőtt mezőnyben magyar versenyző nem indult; U23-ban, néhány nappal korábban Benkó Barbara a 7., Juhász Zsolt pedig a 43. helyen zárt.

José Antonio Hermida

José Antonio Hermida

Hermida évek óta teker a világ élvonalában, Julien Absalon volt az egyetlen igazi ellenfele, de mindezidáig nem jött össze a világbajnoki cím. „Csodálatos nap ez számomra, az, hogy Mont-Sainte-Anne-ben nyerhettem, ami a hegyikerékpározás egyik klasszikus helyszíne, még jobban emeli az értékét.” – mondta Hermida a versenyt követően.

Tapasztalt profi módjára Hermida nem kezdett be túl erősen, csak féltávtól gyújtotta be a rakétákat, leszakítva minden ellenfelét, kivéve a cseh Jaroslav Kulhavyt és a dél-afrikai Burry Standert. A címvédő világbajnoknak, Nino Schurternek már kockáztatnia kellett, lévén kétszer defektelt, miközben Absalon is bukott az üldözés közben.

José Antonio Hermida

José Antonio Hermida

A spanyol Hermida az egész versenyt kontrollálta, az utolsó körben sikerült kiharcolnia akkora előnyt, ami elégnek bizonyult a győzelemhez. Hermida könnyes szemekkel haladt át a célvonalon. Talán nem is volt a hegyikerékpársportnak Hermidához hasonló világbajnoka, aki szakága mókamestereként ismert, mindig jó hangulatot teremt a versenypályákon.

Hermida csapata, a Multivan Merida Biking Team számára gazdagon alakult a világbajnokság, korábban Ralph Naef aranyérmet szerzett Svájc színeiben a váltóversenyen. A német Motitz Milatz 14. helyen zárt. Jochen Käß és Rudi van Houts mindketten belekeveredtek egy bukásba az első körben, és géphiba miatt fel kellett adniuk a versenyt.

José Antonio Hermida

José Antonio Hermida

Az elit női versenyen Gunn-Rita Dahle a 18. helyen érkezett, fokozatosan előre dolgozva magát az egész futam során. Nagyon hátulról, az 51. helyről kellett rajtolnia, így végül elégedett volt a célban: „Örülök az eredménynek, de még jobban annak, ahogy a verseny alakult. Ezen a pályán nagyon nehéz előrébb lépni sok pozíciót.”

A Merida végül a legsikeresebb gyártóként zárt a világbajnokságon. A tajvani márka négy aranyat szerzett és egy bronzot. Egyetlen más márka sem tudta megközelíteni ezt a teljesítményt a 2010-es kanadai vb-n.

Az elit féri futam eredménye:
1. José Hermida (ESP), 1:52’26”
2. Jaroslav Kulhavy (CZE), 1:52’55”, +0,29”
3. Burry Stander (RSA), 1:53’36”, +1’10”
4. Nino Schurter (SUI), 1:54’29”, +2’03”
5. Julien Absalon (FRA), 1:54’49”, +2’23”
6. Carlos Coloma (ESP), 1:55’09”, +2’43”
7. Liam Killeen (GBR), 1:55’17”, +2’51”
8. Geoff Kabush (CAN), 1:56’24”, +3’58”
9. Florian Vogel (SUI), 1:56’40”, +4’14”
10. Ivan Alvarez (ESP), 1:56’56”, +4’30”

Az elit női futam eredménye:
1. Maja Wloszcowksa (POL), 1:48’21”
2. Irina Kalentieva (RUS), 1:49’09”, +0’48”
3. Willow Koerber (USA), 1:49’13”, +0’52”
4. Catharine Pendrel (CAN), 1:49’15”, +0’54”
5. Elisabeth Osl (AUT), 1:50’21”, +2’00”
(…)
18. Gunn-Rita Dahle Flesj? (NOR), 1:55’39”, +7’18”

Forrás: Merida sajtóközlemény
Fotó: Armin M. Küstenbrück

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo