fbpx

A One-Twenty születése, avagy egy „munkanap” a Merida fejlesztőközpontjában

A Stuttgart melletti központban bepillantást nyerhettünk a fejlesztési folyamatokba és megismerkedhettünk az új One-Twenty megalkotóival.

2006 óta kerékpározom, 2011 óta olvashatók írásaim a Bikemag hasábjain, mégis talán az első alkalmak egyike volt a szeptember közepi kirándulás Magstadba, a Merida európai fejlesztőközpontjába, ahol tabuk nélküli, konstruktív beszélgetést sikerült folytatni egy cég munkatársaival. Az éves bemutató események, mint pl. a ruhpoldingi teszttábor jó lehetőséget adnak az új modellek megismerésére, de kevés részletet tudhatunk meg a technikai háttérről. Más márkánál egy ilyen összejövetelen tesztelték türelmemet azzal, hogy minden technikai kérdésre a következő válasz jött: A mi mérnökeink a legjobbak! Előfordult olyan is, hogy a vacsora utáni négyszemközti faggatáson az elvileg R&D osztályról delegált kolléga kibökte, hogy ő ilyen mélységben nem tud válaszolni a kérdéseimre. Nem titok, hogy két évet én is dolgoztam fejlesztőmérnökként a kerékpáriparban, ezalatt az időszak alatt, talán egyszer kerültem kapcsolatba a médiával, az ilyen irányú kapcsolattartás a marketing osztály feladata.

Ezért is örültem meg kifejezetten a BikeFun Hungary által felajánlott lehetőségnek, aminek célja az európai központ bemutatása volt, a legújabb One-Twenty fejlesztési lépésein keresztül. Az utazás kimenetele az utolsó pillanatig necces volt, de miután a csuklóm összecsavarozását sikeresnek titulálta a Doktor Úr, a tesztelésnek sem szabhatott semmi gátat.

Merida R&D – a relikviák egyike, José Hermida O.Nine kerékpárja

A stuttgarti reptéren Simon Oppold fogadott, ő a teljes Merida & Centurion csoport marketing vezetője, közel 20 év tapasztalattal a kerékpáriparban. A parkolóban be is mutatkozott a régió nevezetessége, vendéglátóm autója mellett egy Porsche GT2 RS parkolt John Player Special festéssel. Az irodába vezető úton bebizonyosodott sejtésem, Németország ezen részén is meglehetősen telített a munkaerőpiac, a friss diplomásokat, főleg a mérnököket és informatikusokat azonnal felszippantják a régió nagyvállalatai, a Bosch, a Mercedes és a Porsche is ezen a környéken tartja székhelyét. Az oktatás minősége tehát kifejezetten magas, az ipari környezett adott, így nem véletlen, hogy a világ egyik legnagyobb kerékpárgyártója itt rendezte be európai R&D központját. A nagyságrendileg 15 fős csapat Jürgen Falke irányításával tervezi a legújabb modelleket. Korábban Röszler Csaba révén nyerhettünk bepillantást a fejlesztés folyamatába.

Az érkezést követően Simon egyből végigvezetett az épületen, a legfelső szinten egy szobában foglalnak helyet a mérnökök és az ipari termék – és formatervezők. Ezt Jürgen Falke irodája köti össze a termékmenedzserek helyiségével. Egy nagyobb bemutató – és tárgyaló rész mellett a felső szinten található a tesztlabor is. Itt prototípusok és szúrópróba szerint kiválasztott gyártásból származó vázak statikus tesztjeit végzik.

A berendezések a Zedler intézet termékei, nyugodtan kijelenthetjük, hogy nevük világszinten etalonnak számít a kerékpár specifikus mérő – és tesztberendezések terén. A fejlesztés során szintén nagy segítséget nyújt a geometria sablon, illetve egy 3D nyomtató is, amivel kisebb tárgyakat, mint pl. papucs vagy himbakar tudnak műanyagból extrúziós technológiával elkészíteni.

Merida R&D – a 3D nyomtatott prototípus alkatrészek gyorsabbá teszik a fejlesztést

Az alsó két szinten kapott helyet a marketing osztály, a profi csapat (Bahrain-Merida) kapcsolattartója és a könyvelésért felelős kollégák, illetve itt további tárgyalók és kisebb raktárhelyiségek találhatók. A pincében egy teljesen felszerelt műhely működik, egy főállásban és egy félállásban szerelőként tevékenykedő alkalmazottal. A prototípusok összeszerelése és a tesztflotta karbantartása is megoldott ezáltal.

Merida R&D – Roman Braig fejlesztőmérnök és Benjamin Diemer termékmenedzser büszkén mutatták be az új One-Twenty-t

A fejlesztési lépések útvesztőjében ezt követően Roman Braig mérnök és Benjamin Diemer termékmenedzser kalauzoltak tovább elméletben.

Merida R&D – Roman Braig végigvezetett a fejlesztés lépésein

Első lépésként meghatározásra kerülnek a leendő modellel szemben támasztott követelmények. A sokösszetevős egyenletben szerepet játszik a felhasználási terület, az ipari trendek, a kereskedők és végfelhasználók visszajelzései és a márka imázsa is. Az új One-Twenty esetében ilyen kulcsfontosságú pontok voltak, a 29”-es kerékméret, az alacsony átlépési magasság, a Trunnion Mount rugóstagokkal való kompatibilitás és a Full Floater kinematika megtartása. Tekintve, hogy a fejlesztési folyamat 2-3 év is lehet, elsőre ez meglehetősen nehéz feladatnak tűnik, de Benjamin elmondta, hogy a beszállítókkal való rendszeres kapcsolattartás sokat segít a jövőbeli terveknél. Már ezen a ponton meghatározásra kerül a geometria, illetve a cég dizájnyelvével összhangba lévő első 3D-s szabadkézi rajzok is megszületnek.

Merida R&D – az első vázlatok egyike

Innentől kezdődik az igazi mérnöki munka, a fejlesztés első fázisában Roman két alapvető dolgot hangol egymáshoz. A felfüggesztés kinematikáját, a forgáspontok helyét a Linkage programmal optimalizálja, míg a 3D-s szilárdtest tervezést CREO-ban végzi. Itt nyilván sok oda-vissza ciklus végbemegy, hiszen egymástól nagy mértékben függő részfolyamatokról beszélünk.

Merida R&D – a férőhelyek ellenőrzése a 3D-s modellen és a prototípusokon is kritikus

De miért is tartanak ki a Full-Floater kialakítás mellett? Alapvetően egy olyan „négyforgáspontos” (faux bar, linkage driven single pivot), leginkább talán himbarendszer által megvezetett egyforgáspontos rendszereknek fordítható megoldásról beszélünk, ahol a rugóstag alsó pontja sincs fixen a vázhoz rögzítve, hanem a láncvillák meghosszabbításához csatlakozik. Roman elmondása szerint a legfőbb ok, hogy ezzel a kialakítással már rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek és pl. egy VPP rendszerre való átállás indokolatlanul elnyújtaná a fejlesztési folyamatot. Ami ennél is érdekesebb, hogy az Horst-Link (FSR) kialakítást egy olyan márka vitte sikerre, aminek napjainkban a Merida komoly hányadban tulajdonosa, így hiába járt le a szabadalom, a leosztás „házon belül” továbbra is megmaradt.

Merida R&D – a Linkage program használat közben

A Full-Floater tehát bevált dolog, és a Linkage program segítségével Roman részletesen elemezni tud minden apró változást. Hajtás közbeni bemozgásra való hajlam, fékfüggetlenség, leverage ratio (a hátsó kerék mekkora elmozdulásához mekkora rugóstag bemozdulás tartozik), ill. ennek függvénye a teljes tartományon, amire olykor progresszivitási görbeként is hivatkoznak.

Merida R&D – Full-Floater a gyakorlatban

Ha mindennel elégedett, a 3D-s modell eljut egy valóságban is összeszerelhető szintre és a termékmenedzser által kitűzött geometria is tartható, akkor elkészülhet az első prototípus. Itt nagy segítség a tajvani anyacég, hiszen nem kell külön beszállítókkal egyezkedni, hanem rövid időn belül megérkezik az első minta. Ezekben az esetekben nagyon drága alumínium vázakról beszélünk, mivel a több ezer eurós darabok (1-3) egyes részei (papucs, yoke, himbakar) még CNC megmunkálással készülnek, egyedileg. Ekkor a formázó szerszámok még nincsenek legyártva és véglegesítve, tehát a végső termék máshogy mutat majd, viszont a geometria és a felfüggesztés ellenőrzésére tökéletesen alkalmas egy ilyen „szörnyszülött”. Már az összeszerelés is sok visszajelzést ad, de ezeket a gépeket terepen is tesztelik, több esetben olyan márkanagyköveteket is bevonnak, mint José Antonio Hermida Ramos, vagy éppen a spanyol enduro bajnok Toni Ferreiro. Ha minden klappol, halad tovább a folyamat és megkezdődik a szériaváltozat előkészítése.

Merida R&D – az első kipróbálható prototípus

A szériagyártásba szánt R&D prototípusok már a végső csőformákkal rendelkeznek, apró fejlesztések történnek még ezt követően. A One-Twenty esetében első körben a forgáspontok szétszereléséhez két kulcsra volt szükség, a csavar tekerésekor az anyát is ellen kellett tartani. Mivel ez megnehezíti a szerelhetőséget, Roman kitalálta, hogy speciális, kör helyett lapított anya esetén a váz is el tudja látni az ellentartó funkciót, így minden forgáspont kötése egy Torx kulcs felhasználásával oldható. Mivel ez a lépés már a sorozatgyártás előszobájának tekinthető (hydroform csövek, kovácsolt yoke és papucsok), a statikus és dinamikus tesztek is megkezdődnek. Előbbi Németországban zajlik, mérik a fejcső merevségét, a középcsapágy merevségét és a hátsó tengelyt terhelve a vertikális komfortot is. Ezek a számok jó visszajelzést nyújtanak a váz várható viselkedéséről. Amennyiben nem teljesen az elvárt eredmények érkeznek, vagy pl. a kitűzött tömeg fölött van a legyártott darab további iterációk szükségesek. A One-Twenty esetében a 3. R&D prototípus már az utolsó volt a széria előtt, célja az előző verzióhoz képest további súlycsökkentés volt.

Merida R&D – közvetlen szériagyártás előtt

A dinamikus – és élettartam teszteket Tajvanon futtatják, természetesen az eredmények kiértékelésében a német mérnökök is részt vesznek. Nem egyszerűen az ISO 4210 szabványban meghatározott ciklusok és terhelések kerülnek felhasználásra, hanem sokszor ezek többszöröseit tűzik ki célul a Merida munkatársai. Bizonyos esetekben az anyag kifáradásáig, tönkremeneteléig folytatják a teszteket, hiszen ebből is rengeteg információt lehet nyerni az adott termékről, amit akár a későbbi fejlesztések során is felhasználható.

Merida R&D – a statikus – és dinamikus tesztek fontos lépései a fejlesztésnek

Ezen a ponton már többen is tesztelik élesben is a gépeket, a rugóstag beszállítókkal megtörténik a kinematikához tartozó végső hangolás, a felszereltségek és a színek is készen állnak a bemutatásra. Elsőként általában a kereskedők látják és próbálhatják ki az újdonságot karöltve a média munkatársaival. Kisebb változtatásokra még ezután is van lehetőség, szerintem meglepődnénk, ha kiderülne mennyi olyan „running change” van kerékpárjainkon vagy éppen autóinkban, amiről végfelhasználóként nem is tudunk.

Merida R&D – a “layup” egy része

Karbon váznál az alapok megegyeznek, viszont szilárdtest modellezés helyett a tervezést felületmodellezéssel oldják meg, amiért az ipari termék – és formatervező a felelős. A legnagyobb nehézség itt az, hogy a kerékpáriparban 99%-ban használt „compression moulding” technológia alapfeltétele a meglévő gyártósablon, ami nagyon költséges, így elkészítése előtt érdemes duplán meggyőződni arról, hogy minden tökéletes lesz.

Merida R&D – 3D nyomtatott műanyag prototípus

Erre a célra 3D nyomtatott műanyag prototípusokat használnak, amik ugyan nem működőképesek, de pl. a szerelhetőség, a férőhelyek és a formák tökéletesen ellenőrizhetők. A One-Twenty esetén például a nyomtatott vázat bizonyos helyeken még agyaggal tovább tökéletesítették. Ha minden készen áll, a gyártással kapcsolatos tevékenységeket már Tajvan koordinálja, a plybook elkészítése már az ő dolguk.

Az egész bemutatás során átjött, hogy Roman és Benjamin is kifejezetten motivált és szereti a munkáját, ami a legújabb One-Twenty 8000 rövid tesztelésekor is megmutatkozott. Együtt indultunk útnak a Stuttgart környéki ösvényeken, ahol az első pár perc után rögtön sikerült ráéreztem a bringa karakterére.

Merida R&D – az új One-Twenty Stuttgart fölött

A 130 mm-es villával szerelt trail változat igazán a gyorsabb lejtőkön érzi otthon magát, kanyarodáskor kifejezetten kívánja, hogy egész testből bedőlve irányítsunk, akárcsak komolyabb lejtőzésre szánt gépek. A rugózás szintén támogatja az agresszív felhasználási módot, 29”-es kerékkel kombinálva nagyon jó a tapadás. A tempónak részemről lefelé az szabott határt, hogy a csuklóm állapota miatt nem tudtam mindig eléggé terhelni az első kereket. A rugózási rendszert felfelé meglehetősen hatékonynak éreztem. Ülve nem, kiállva szándékosan is csak kissé sikerült behintáztatni a rendszert. Az 1×12-es váltórendszerrel átlagos edzettség mellet is könnyedén feljutunk a hegyre, sőt a 12,6 kg-os össztömeg „dropper post”-ot is beleszámítva meglehetősen kedvező. Ha a lejtőkön szerzett élményeket helyezzük előtérbe és nem tervezünk eredménycentrikusan maratonozni, a One-Twenty remek választás lehet.

Merida R&D – a One-Twenty éles bevetésen

A közös vacsora alkalmával egy tányér Maultaschen mellett több témát is érintettünk a stuttgarti lakásáraktól kezdve, a helyi ételspecialitásokon át egészen különböző autókig. Mégis valahogy mindig visszakanyarodtunk a kerékpárokhoz. Nem véletlen, hiszen ez számukra nem egy 8-tól 4-ig tartó hivatás, hanem az egész életük e körül forog. Az elmúlt 10 évben rengeteget fejlődött a Merida mind technikai értelemben, mind pedig márkaarculatban. Az európai R&D központban tett látogatást követően nincs kétségem miért.

A Merida kerékpárok hazai forgalmazója: BikeFun.hu
BikeFun Hungary Facebook

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo