fbpx

A Merida “hardcore” fronton erősít!

Az elmúlt évek a Meridánál főleg az országútról szóltak, előtte pedig az XCO, maraton szakágak versenyzői voltak reflektorfényben. Most az új One-Sixty érkezésével bekeményítettek, és két igazán hardcore arcot szerződtettek!

Toni_Ferreiro_2-1

Ha már új enduro bringa, akkor illik részt venni az Enduro World Series futamain is, amihez versenyzőre is szükség van. Tony Ferreiro kétszeres spanyol downhill országos bajnok és ugyanezen címeket tudhatja magáénak az enduro szakágban is! Az új Merida One-Sixty 8000-es modellel fog versenyezni, amit mi is kipróbálhattunk, és igencsak jó gép, főleg világkupákra, és nem a hazai buckákra.

A másik srác Clemens Kaudela dirt jumper és freerider, aki nem fél sem a tempótól, sem másodperceket tölteni a levegőben, ahogy ebből a videóból is látható! Clemens a dirt gépen kívül One-Twenty, One-Sixty és országúti bringát is fog hajtani, hiszen a felkészülés is fontos pont a versenyzők életében.

Sok sikert kívánunk a srácoknak, reméljük sokat látjuk majd őket a dobogókon!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo