fbpx

A második legnagyobb hal, Ullrich is bevallotta

Hosszú évek kitartó tagadása után Jan Ullrich, a francia kerékpáros körverseny 1997-es bajnoka bevallotta, hogy a spanyol orvos, Eufemiano Fuentes segítségével vérdoppingot használt pályafutása során.

A 39 éves, már visszavonult sportoló azt korábban elismerte, hogy kapcsolatban volt a doppingdoktorként elhíresült Fuentesszel. Tavaly visszamenőleg el is tiltották két évre a spanyol doppingbotrányban feltárt érintettsége miatt, ennek ellenére eddig tagadta, hogy tiltott szereket használt volna.

jan-ullrich-2012

Ulrich most, a Focus című német hetilap szombati számában megjelent interjújában ismerte el, hogy vérdoppinggal javította teljesítményét.

“Igen, én is átestem Fuentes kezelésein. Ugyanakkor annak idején szinte mindenki használt valamilyen teljesítménynövelőt” – mondta Ulrich.

Németország egyetlen Tour de France-győztese mindehhez hozzátette, továbbra sem gondolja úgy, hogy csalt volna, mivel nem tett olyat, amit más ne tett volna meg. Szerinte akkor lehetne őt csalónak nevezni, ha másokkal szemben szerzett volna előnyt nem megengedett módon, ám ő csak azért vállalta a kezeléseket, hogy ne kerüljön hátrányba vetélytársaival szemben. Ullrich jelezte, hogy a beavatkozásoknál saját vérét használták.

A profi karrierjét 2007-ben lezáró, olimpiai és világbajnok kerekes 1997-es sikere mellett ötször volt második a Touron, háromszor a doppingolását januárban bevalló amerikai Lance Armstrong mögött, akit ugyanakkor idén megfosztottak címeitől.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo