fbpx

A magyarországi Giro d’Italia rajt útvonala, interjú a tervezésről

A 2020-as Giro d’Italia magyarországi rajtjának szakaszait mutatták ma be a Szépművészeti Múzeumban. Az útvonal tervezésének kulisszatitkairól Szilasi Lászlóval, a Giro Hungary 2020 szakmai vezetőjével készítettünk interjút.

Az útvonal jóváhagyására majd bejelentésére ismét hazánkba látogatott a Giro d’Italia-t szervező RCS Sport részéről Paolo Bellino, az RCS Sport igazgatója és Mauro Vegni, a Giro d’Italia versenyigazgatója. A prezentációt Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos nyitotta, amiben beszélt a kormány fő céljairól a Giro d’Italia 2020-as Nagy Rajtjával kapcsolatban. Szintén beszédet mondott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint az érintett rajt és célvárosok polgármesterei is.

Az útvonal videó-animációja, amit a helyszínen 3D-ben is megtekinthettünk:

Az útvonal mondhatni a várakozásoknak megfelelően alakult, vagyis egy 9,5 kilométeres budapesti időfutamot két nyugat-magyarországi szakasz követ május 9-én, 10-én és 11-én. Budapesten nem kötöttek kompromisszumot, valóban a legszebb részeken tekernek majd a bringások a Hősök terétől a Budai várig:

A második etap Budapestről a Pilis-emelkedőin keresztül éri el Esztergomot, majd Tatán át Pannonhalma felé veszi az irányt, ahonnan Győr a célállomás 193 kilométert megtéve. Várhatóan sprintbefutó dönt majd a győztes személyéről:

A harmadik szakasz kimondását – állítása szerint – egy napig gyakorolta Mauro Vegni versenyigazgató, Székesfehérvár és Nagykanizsa között 197 kilométert kell majd megtenni. Ezalatt a mezőny érinti majd Veszprémet, a Tihanyi-félszigetet, a Káli-medencét és a Kis-Balatonon keresztül érkeznek a bringások Nagykanizsára, valószínűleg tömeghajrával a végén:

A továbbiakban Szilasi Lászlóval értékeljük az útvonalat:

Bikemag: Az első, ami feltűnik a bemutatott szakaszokra tekintve, hogy szombaton indul a Giro és hétfőn befutó van Nagykanizsán. Nincs pihenőnap, mint sok esetben a külföldi rajtok után. Talán nem Szicíliába repül tovább a mezőny?

Szilasi László: De, a Giro mezőnye elrepül Szicíliába, méghozzá hétfő este. A Giro d’Italia szervezői a legnagyobb logisztikai kihívás elé néznek, ami valaha volt a verseny története során. Ugyanis azt kell megugraniuk, hogy át kell repülniük Szicíliába, méghozzá úgy, hogy nem lesz pihenő. Másnap a versenyzőknek újra rajthoz kell állniuk. A tv-közvetítések miatt elég kötött a befutó időpontja, ezért keddre egy rövidebb szakaszt terveznek, de ha belegondolunk, a versenyzőknek  így sem lesz túl sok idejük pihenésre.

A jelenlegi számítások szerint Nagykanizsán 5 óra körül várható befutó, ahonnan a sármelléki reptéren keresztül mennek majd el. Két charter viszi a versenyzőket és a csapatvezetőket, illetve egy tehergép viszi a felszereléseket. Hozzá kell tenni, hogy a csapatok dupla infrastruktúrával dolgoznak, tehát a kamionok és a csapatbuszok közül az egyik nem fog Magyarországra jönni, hanem Szicíliába mennek. Így csak a bicikliket, kerekeket és apróságokat fogják utaztatni repülőn.

Ettől függetlenül mindennek nagyon flottul kell menni, mert körülbelül 600 ember repül majd el Sármellékről minél rövidebb időn belül a szakasz után. A sármelléki reptér külön erre a napra speciálisan készül, új check in pultokat is terveznek és építenek egy sátrat, ahol a versenyzők megvacsorázhatnak már a biztonsági ellenőrzések után. Ami jó, hogy ezen a reptéren ebben az időszakban egyáltalán nincs forgalom, tehát az nem fordulhat elő, hogy egy másik gép miatt torlódjanak a kifutópályán. De az időjárás még mindig közbeszólhat, ezért is mondják, hogy nagyon nagy kihívás ez, mert extrém rossz idő okozhat problémát.

Bikemag: Miért nem lett volna egyszerűbb pihenőnapot beiktatni, ahogy szokás?

Szilasi László: Ahhoz, hogy legyen extra pihenőnap, pénteken kellett volna kezdődni a Girónak. de két ok miatt sem pénteken kezdődik. Egyrészt mi magyarok azt kértük, hogy ne pénteken kezdődjön. Mindenképpen Budapestről akartunk indulni, namármost pénteken Budapestet lezárni egész napra lehetetlen. Ezért mi ragaszkodtunk hozzá, hogy szombaton induljon a verseny. A másik ok, hogy az UCI négyévente ad egy nagy körversenynek lehetőséget, hogy ne szombaton, hanem egy nappal előbb induljon. Mivel tavaly Izraelből indultak, ezt elhasználták. Mégis az a fontosabbik érv, hogy mi azt szerettük volna, hogy mindenképpen szombaton kezdődjön, mert így Budapestről tudunk indulni.

Bikemag: Az időfutam útvonalára tekintve az látszik, hogy a Főváros teljes mértékben támogatja a Girót, gyakorlatilag bármit lezárnak, amit kell, beleértve az Oktogont is. Voltak-e nehézségek az útvonal tervezésénél?

Szilasi László: Az 1. szakasznál egyrészt azt szerettük volna, hogy megmutassuk a legszebb helyeket Budapestről, másrészt hasonlítson az idei Giro első időfutamára, ahol egy sík belvárosi kanyargás után mentek fel az emelkedőre. Itt is ez fog történni. A fővárossal mindenben együttműködünk és vannak az érintett forgalmas csomópontokra ötleteink. Például a 4-6 villamost nem megállítani szeretnénk és kivenni a forgalomból, hanem az a terv – nyilván ezt majd a BKK fogja tudni pontosan megtervezni – hogy két végállomás lesz az Oktogonon. Az embereknek csak át kellene sétálni az egyiktől a másikig, például egy ideiglenes gyaloghídon.

Nagyon nagy nehézséget okozott, hogy a Lánchíd felújításra kerül. Sokkal egyszerűbb lett volna átvinni a versenyt és fel a várba, de mivel a Lánchíd kiesett, kellett találni alternatív útvonalat. Technikás a pálya, a Margit-hídon úgy fogunk átmenni, hogy a szembe sávot használjuk, így a Margit hídon menő villamosforgalmat már nem keresztezzük. Szintén nagy kihívás, hogy a Várnak az alápincézettsége miatt van egy úgynevezett teherbírása. Itt egy pontos tervre és egyeztetésre volt szükség, hogy a közvetítő járművek, kamionok egyáltalán hogy és hova tudnak majd beparkolni. Ez volt a szűk keresztmetszet azon túl, hogy a vár elég pici terület és nem 100%-osan ideális helyszín, de a látván mindenért kárpótol majd.

Bikemag: A két mezőnyszakaszra pillantva is úgy tűnik, a turizmusmarketing szempontok játszották a fő szerepet és a látványos tájak, települések kerültek előtérbe. A két hosszú etap esetében mi volt a vezérelv az útvonal tervezésénél?

Szilasi László: Amikor elkezdtünk gondolkozni a szakaszokon, Budapest volt az egyetlen fix pont és a városok maguk adhattak be pályázatokat. Komolyan megmozdult az ország, sok-sok jelentkezés érkezett rajt és célhelyszínre is. Ezt próbáltuk összehangolni a turisztikai szempontokkal és a logisztikai oldallal is, a Giro-szervező RCS iroda kéréseinek megfelelően. Például a hétfői napra kifejezett kérés volt, hogy reptér mellett végezzünk. Budapestről úgy gondoltuk, hogy necces, mert a Budapesti reptér nagyon terhelt, így jött szóba Sármellék. Nagykanizsa 35 kilométerre van, olyan, mintha egy reptér mellett lenne a befutó. És az, hogy az ország nyugati felét mutogatjuk, talán érthető, ez a látványosabb, végigmegyünk a Balatonnál. És ha megnézzük, melyek azok a küldő országok, ahonnan nagyszámú néző várható – Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország – ezen a területen nekik is sokkal könnyebb lesz megnézni a Girót.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo