fbpx

A könyörtelen belga gyilkos: Philippe Gilbert – videón a világbajnokság végjátéka

Egy hihetetlen jó 2011-es szezon után idén nem jöttek az eredmények, de a Vueltára sikerült formába lendülnie. A hollandiai világbajnoki pályát mintha neki tervezték volna a Cauberg emelkedőjével. A belga csapat pedig tökéletesen készített elő neki. Philippe Gilbert pedig könyörtelen volt a Caubergen, senkinek nem volt esélye átvenni a támadását.

10:45-kor rajtolt el Maastrichtból az országúti világbajnokság 265 kilométeres elit férfi mezőnyversenye, hogy 100 dimbes-dombos kilométer, majd tíz 16 kilométeres kört (benne az Amstel Gold Race-ről ismert legendás Cauberggel) követően kiderüljön, ki viselheti egy évig a szivárványszínű trikót.

A mezőnyben ott tekert Kusztor Péter, aki az egész verseny során remekül mozgott, a mezőny elején helyezkedve. Sajnos azonban egy bukás miatt három körrel a vége előtt szétszakadt a peloton, Kuszti a második sorban maradt, és a versenynek ebben a szakaszában már nem volt esély felzárkózni. Ennek ellenére a profi vb-k történetében még nem láthattunk magyar versenyzőt az egész verseny folyamán ilyen jól mozogni, leszámítva talán Bodrogi László salzburgi versenyzését (2006). A magyar bajnok végül a 207 fős mezőnyben a 99. helyen érkezett, 8:55 percet kapott a győztestől.

A világbajnoki cím eldöntése szempontjából is fontos szerepe volt az említett bukásnak, ugyanis ekkor alakult ki az a főmezőny, melynek tagjai lemeccselték az utolsó három kört. egy korábbi szökevénycsoporttal (amiben Alberto Contaor is ott tekert) zárt össze mintegy 30-40 versenyző, 5 belgával és 5 spanyollal, a két legerősebb válogatottból. A spanyolok inkább akcióztak, a belgák precíz taktika szerint dolgoztak, tehették, hiszen az utolsó körre a Caubergre és a hajrára is volt nyerő emberük, Gilbert és Tom Boonen személyében.

Végül a belgák akarata érvényesült, a kósza támadások ellenére sikerült egyben tartaniuk a mezőnyt a Cauberg utolsó mászásáig, amikor is Nibali fokozta a tempót. Ebből azonban úgy támadott Gilbert, hogy senki nem tudta követni. A spanyol Alejandro Valverde fáziskéséssel reagált, érdekesség, hogy csapattársával, a háromszoros világbajnokkal, Oscar Freirével rögtön a befutó után egymásra mutogattak: Freire nehezményezte, hogy nem neki dolgoztak, hogy utolérjék Gilbertet, Valverde pedig azt mondta, éppen hogy rögtön mennie kellett volna, akkor arany lehetett volna a bronz, másképpen pedig nem nyerhettek volna érmet a spanyolok.

Videón az utolsó kilométerek a Cauberggel:

Természetesen mindig a győztesek taktikája az, amit nem kell magyarázni, Gilbert-re kemény másfél kilométer várt még a Cauberg után, de a 2011-es szezon legjobb bringása megcsinálta, a 2012-es szezonban tulajdonképpen „kiböjtölte” a világbajnoki címet, amit nagyon megérdemelt. A dobogóra az üldöző duó, a norvég Edvald Boasson Hagen és Valverde érkeztek, utóbbi negyedik vb-érmét nyerve.

Tegnap rendezték a női mezőnyversenyt, melyen a maihoz hasonlóan dőlt el a szivárványszínű trikó sorsa, a holland Marianne Vos javára, akit az ausztrál Rachel Neylan követett a célban. Ma délelőtt a junior (U19) férfiak versenyében a szlovén Matej Mohoric volt a legjobb, a három magyar versenyző, Varró Gergely, Varró Bálint és Kenyeres Ábel nem fejezték be a futamot.

Eredmény:
1.     Philippe Gilbert (Belgium)     6:10:41
2.     Edvald Boasson Hagen (Norway)     0:00:04
3.     Alejandro Valverde Belmonte (Spain)     0:00:05
4.     John Degenkolb (Germany)
5.     Lars Boom (Netherlands)
6.     Allan Davis (Australia)
7.     Thomas Voeckler (France)
8.     Ramunas Navardauskas (Lithuania)
9.     Sergio Luis Henao Montoya (Colombia)
10.     Oscar Freire Gomez (Spain)

99.     Peter Kusztor (Hungary)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo