fbpx

A kolozsvári olimpiai krossz futamon újabb világranglista-pontokat szerzett a magyar válogatott

Vasárnap a kolozsvári Maros Kupán állt rajthoz az olimpiai kvalifikációban résztvevő hegyikerékpáros válogatottunk. A többfordulós viadal – mely a román mellett a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában C2-esként szerepel – első állomásán hét magyar kerekes végzett világranglista-pontot érő helyen. A nőknél Dósa Eszter első, míg a férfiaknál Parti András második helye jegyzi a legjobb hazai eredményt.

Parti András

Parti András

A viadalon a vendéglátó románok és a magyarok mellett szlovák kerekesek álltak rajthoz. A 220 méter szintemelkedésű körből a férfiak hatot, a nők hármat teljesítettek.

„A pálya technikás volt, komoly emelkedőt is tartalmazott, igazi, erdei olimpiai krossz futamnak megfelelőt tudtak vendéglátóink kitűzni. Jó időjárási viszonyok mellett tudtunk versenyezni, az olimpiai kvalifikációhoz újabb pontokat tudtunk gyűjteni. A romániai vendéglátók igazi vendégszeretetről tettek tanúbizonyságot. A jó eredményeket sajnos technikai problémák árnyékolták: az olimpikon Parti András mellett Bogár Gábor is defektet kapott, de így is pontszerzőként tudtak célba érni.”
– összegzett Valter Tibor szövetségi kapitány.

Közben az angliai világkupán, hétvégén rajthoz álló hölgyek közül Benkó Barbara 37., míg Erdélyi Eszter 49.-ként végzett.

Eredmények, elit férfiak:
1. Lami Michal (szlovák, 30 pont)
2. Parti András (magyar válogatott, SRM Stevens, német, 20 pont)
3. Buruczki Szilárd (magyar válogatott, Magellan-Kőbánya TC, 15 pont)
4. Juhász Zsolt (magyar válogatott, Euro One-Cube Pro MTB Team, 12 pont)
5. Bogár Gábor (Euro One-Cube Pro MTB Team, 10 pont)
6. Szatmáry András (Euro One-Cube Pro MTB Team, 8 pont)

Eredmények, elit nők:
1. Dósa Eszter (Vitalitás SE, 30 pont)
2. Módos Gabriella (magyar válogatott, Merida Maraton Team CST, 20 pont)

Részletes eredménylista:
http://cupa.marosbike.ro/ro/

Forrás: MMTBSZSZ sajtóközlemény
Fotó: cupa.marosbike.ro, Radu Vadan

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo