fbpx

A holland „pálcikaemberé” a szakasz és az összetett is a Kaliforniai Körversenyen – videó

Bár a penzum csak 126 kilométer volt a Kaliforniai Körverseny 7. szakaszán, két nagy hegy tette igazán nehézzé a kerekesek dolgát, akik közül a jó ideje nyeretlen holland „pálcikaember”, Robert Gesink volt nyerő formában.

Az Ontario és Mount Baldy közötti táv második, összességében közel 2000 méteres szintkülönbséget jelentő emelkedőjén a címvédő Chris Hornert láthattuk támadásban a kolumbiai Darwin Atapuma társaságában, azonban kettőjük közül végül nem az amerikai, hanem az egész versenyen aktív kolumbiai profi csapat versenyzője játszott főszerepet.

A mezőny a Garmin és a BMC vezetésével kezdte a hegyet és a szökevények üldözését, de az események a második sík nyereg után az utolsó meredekebb részen gyorsultak fel. Miközben Atapuma lerázta Hornert, a fogyatkozó főmezőnyt Gesink rázta szét, mint foxi a lábtörlőt, csak rövid ideig tudott vele menni Tom Danielson és Joseph Dombrowski, a BMC kapitányából, Tejay Van Garderenből pedig annyit kivett az erőfeszítés, hogy később jobban visszaesett, mintha meg sem próbálta volna követni a hollandot.

Gesinknek végül annyira sikerült beforgatni az áttételt a meredeken, hogy – immár egyedül – Atapumát is utolérte, így együtt mérkőzhettek az utolsó 500 méteren a szakaszgyőzelemért. Hiába meredek befutó, annyira felgyorsultak, hogy még a kanyarvétel is gondot okozott a hajtűkanyarokban, de végül kiderült, hogy Gesinkben több erő maradt, és elsőségével az összetettben is átvette a vezetést Zabriskie-től, aki a 11. helyen érkezett 1:25 perc hátránnyal. Nagyot ment még szintén a kolumbiaiak közül Fabio Duarte, aki végül a mezőnyből indulva Gesinkéktől pár másodperccel ért be.

Videó összefoglaló:

A 7. szakasz eredménye:
1.     Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team     3:37:08
2.     Darwin Atapuma Hurtado (Col) Colombia – Coldeportes
3.     Fabio Andres Duarte Arevalo (Col) Colombia – Coldeportes     0:00:14
4.     Joseph Dombrowski (USA) Bontrager Livestrong Team     0:00:18
5.     Thomas Danielson (USA) Garmin – Barracuda     0:00:26
6.     Christopher Horner (USA) RadioShack-Nissan     0:00:38
7.     Wilco Kelderman (Ned) Rabobank Cycling Team     0:01:04
8.     Tiago Machado (Por) RadioShack-Nissan     0:01:06
9.     Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma-Quickstep     0:01:08
10.     Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:01:22
11.     David Zabriskie (USA) Garmin – Barracuda     0:01:25
12.     Matthew Busche (USA) RadioShack-Nissan     0:01:33
13.     Pieter Weening (Ned) Orica GreenEdge Cycling Team     0:01:39
14.     Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale     0:02:22
15.     Cameron Meyer (Aus) Orica GreenEdge Cycling Team     0:02:28

Az összetett állás:
1.     Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team     29:14:52
2.     David Zabriskie (USA) Garmin – Barracuda     0:00:46
3.     Thomas Danielson (USA) Garmin – Barracuda     0:00:54
4.     Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:01:17
5.     Fabio Andres Duarte Arevalo (Col) Colombia – Coldeportes     0:01:36
6.     Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma-Quickstep     0:02:13
7.     Wilco Kelderman (Ned) Rabobank Cycling Team     0:02:30
8.     Christopher Horner (USA) RadioShack-Nissan     0:02:49
9.    Tiago Machado (Por) RadioShack-Nissan     0:02:54
10.     Pieter Weening (Ned) Orica GreenEdge Cycling Team     0:03:05

Az 1. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo