fbpx

A hétköznapi kerékpárok közös tesztje földúton, aszfalton, Balaton…

Cross és trekking tesztként hirdettük meg a RideHard.hu szervezésében Balatonföldváron lebonyolított csoportos kerékpártesztünket, ahol nem csak mi, szakírók, hanem a valódi célközönség is kipróbálhatta, véleményezte a forgalmazók által biztosított több mint 20 bringát.

4Y1A9563

A RideHard.hu ötlete igazán sikeresnek bizonyult, a balatoni környezetben az április végéhez képest hűvös idő ellenére is mindenki jól érezte magát a változatos teszttúrákon. Ráadásul a nagyobb társaságban sokkal több információ cserélt gazdát a kerékpárokról, mint amikor mi visszük ki egy körre a bemutatásra szánt modelleket.

Sikerült kizökkenteni minket a kicsit befásult szemszögeinkből, kiderült, hogy a hétköznapi vásárlók számára mi az, ami valóban fontos egy kerékpáron, mi az, ami egyáltalán nem, érdekesek voltak például az elektromos kerékpárokról megoszló vélemények. Kaptunk utóbbiak táborából is tesztpéldányokat a géppark egyébként is túlmutatott a szűken vett cross és trekking kategóriákon.

4Y1A9135

Az első észrevétel mindjárt a kategória elnevezését illeti, talán meglepő, de sokan pont a cross és trekking elnevezést tudják a legkevésbé hová tenni, pedig a legtöbb kerékpár-vásárlónak pont ezen bringák közül érdemes kiválasztani a számukra ideális modellt. Ezen felbuzdulva idén folytatjuk kategória-választó sorozatunk, és a „hajlított kormányos”, illetve az mtb kerékpárokat bemutató cikksorozatok után sorra kerülnek az „egyenes kormányos” vasak is…

A társaságban mindenki rendszeresen túrázó bringás volt, mellesleg akadt az extrém szakágból származó tesztelő, mountain bike-os, illetve a bárhol kakukktojásnak számító „Bakter”, aki szakértelemben mindenki fölött áll Magyarországon minden kategóriát tekintve. Nagy örömünkre jelentős női szekció is részt vett a teszttáborban, így az ő szemszögükből is véleményezve lettek a kerékpárok.

4Y1A9288

A különálló tesztek során majd részletesen sorra vesszük az egyes kerékpárokat, most pár tanulságot, általánosságot írnánk le. Amiben a bringákat váltogatva például testületileg megegyeztünk, hogy főleg aszfaltos használat mellett ezeken a bringákon nincs szükség teleszkópra. Érdekes tapasztalat volt ez, mert a kereskedők is sokszor osztják a gyártók álláspontját, miszerint a telóval jobban eladható a kerékpár, mert a vásárlóknak „tetszik”…

Nos, a táborban többen kiemelték – még a lányok közül is – hogy a túrák során a „rugósvilla” fölösleges volt, illetve amiben szintén egyet értettünk, hogy az olcsóbb, kotyogós modellek egyenesen elronthatnak egy bringát, nehezebb is lesz a gép és az irányíthatósága is romlik. Persze a terepen tett túrán már némileg változott a kép, de általánosságban levonhatjuk azt a tanulságot, hogy sokkal több bringába szerelnek manapság telót, mint kellene.

4Y1A9134

Amelyik bringába viszont jó villát építettek – ilyen volt a Kross Trans Global trekkingkerékpár – ott megmutatkozott a különbség az irányításnál és a csillapításnál is. A Rock Shox Paragon pont egy szinttel magasabb minőséget képviselt, mint a több tesztpéldányban is szolgálatot teljesítő Suntour NEX. Teljesen más úgy kormányozni egy bringát, ha nincs semmi kotyogás, mintha egy silányabb villának nem kívánt „mozgása” is van, ami a tárcsafékek behúzásakor is megmutatkozik, olyan érzés, mint amikor az autóban az ABS akadozik…

A legtöbb kerékpáron manapság már tárcsafékkel találkozunk, mindössze a tesztgépek egyharmadára szereltek felniféket és ebből a szempontból jelentősen „rontották” az arányt a Neuzerek. Mi a Bikemagon belül sokszor beszéljük egymás közt, hogy bizonyos felhasználás mellett fölöslegesek a tárcsafékek, ennek ellenére a legtöbb résztvevőnek tetszettek ezek az alkatrészek, a nagyobb fékerő, a biztonság, még akkor is, ha bőven elég lett volna a V-fék is, és annak ellenére is, hogy a tárcsás szett nehezíti a kerékpárt. Ami üdvözítő, hogy ha már tárcsafék, a legtöbb gyártó próbál egy alacsonyabb, Shimano Altus-szintű felszereltséghez is hidraulikus tárcsaféket társítani, nem akarnak spórolni mechanikus tárcsafékkel.

4Y1A9244

A tesztelők hamar rájöttek, hogy bringa és bringa között nagy különbséget képez a tömeg. Voltak a kerékpárok között „fitness bike”-nak becézett példányok is, a Neuzer Courier és a Colnago Impact, amúgy mindkettő Claris váltórendszerrel, de két különböző minőségi szintet képviselve. Érdekesség, hogy ez a két bringa azok között volt, melyek a tábort követően elkeltek kedvezményes áron, vagyis kipróbálásukat követően nem volt nehéz meghozni a döntést a vásárlónak: nekem pont ilyenre van szükségem.

A Colnago Impact-tal kapcsolatban szembetűnő volt, hogy mennyivel gyorsabban lehet vele haladni, a Földvár-Világos túrán, és a Zamárdi-kilátóra vezető meredeken is kiderült, hogy az alacsony gördülési ellenállású könnyű gumi, a karbonvilla és az alacsony össztömeg jelentősen kiütközik a teljesítményben.  Az Impact tipikusan az a bringa volt, amibe bele lehet szeretni, de például a Neuzert pont azért vitte haza újdonsült tulajdonosa, mert „szürkébb”, visszafogott, kint meri hagyni bárhol lelakatolva, és tudja mindazt, amit elvár tőle.

4Y1A9205_1

Ha már tömegnél tartunk, általánosan elmondható a trekkingekről, hogy a sok szereléknek, olcsó telónak, tárcsafékeknek köszönhetően bizony meglehetősen nehezek. Az üdítő színfolt a KTM Life Lite volt, ami agydinamóval, világítással, teljes sárvédelemmel, csomagtartóval is kimondottan könnyű volt. ebben nagy szerepe volt a könnyű merevvillának és annak, hogy jó minőségű V-fékekkel szerelték, ami őszintén szólva untig elég fékerőt biztosít ebben a kategóriában.

A KTM kerékpárokról egyébként elmondható – és a KROSS-t, a Giant-et, valamint a CTM márkát is ide kell sorolni, hogy nagyon jól átgondolt specifikációkkal találkoztunk, ráadásul az összeszerelés minősége is kiváló volt. A Kellys-eknél az ár/érték arány talán még jobb lett volna mondjuk merevvillával, de a „nagymamis” hajlítású kormányt a lányok sem kultiválták a csapatban. A specifikációk és az összeszerelés minőségét illetően igazából a Neuzereket illetheti komoly kritika, sajnos bármennyire szolidárisak vagyunk a magyar termékekkel, ki kell mondani, hogy akadtak hiányosságok.

4Y1A9283

Az e-bike-ok közül kiemelkedtek a Scottok, melyek egy szinttel drágábbak is a konkurenseknél, de testületileg megegyezett a vélemény, hogy ha már kiad valaki amúgy is 7-800 ezer forintot egy ilyen bringára, akkor inkább fizet többet, és egy olyan járgány tulajdonosa lehet, ami minőségét tekintve egy Mercedes a többihez képest. Az igényesebb váz, kiegészítők, stucni, kormány, de még a sárvédők, világítás is ezt támasztják alá, a Scottok egyszerűen gusztusosabbak voltak a Baddognál és a Neuzer-nél, sőt, a Herculesnél is, pedig utóbbi hasonló áron kapható.

Érdekes, hogy – bár többen élvezték az elektromos rásegítés nyújtotta előnyöket – senki nem gerjedt rá a tesztelők közül úgy a pedelecekre, hogy vágyjon egy ilyen kerékpárra. Amit többen kifogásoltak, hogy a 25 km/h-nál való korlátozás nagyon nem jó, mert síkon ettől a ponttól kezdve nagyon nehézzé válik a bringa, miután a motor már nem ad hozzá a hajtáshoz. Vagyis jó-jó, de legyen inkább 40 km/h-nál korlátozva a rásegítés. Nyilván magyar pénztárcával az ár jelenti még a fő gondot az e-bike-oknál, akinek tetszett is a koncepció, ilyen áron nem vásárolná meg, még ha megéri akkor sem, mert nincs rá keret.

4Y1A9426

Amiről szólni kell még, a cross kerékpárok univerzális használhatósága. Ezek ugye a túra-city felszereltség nélküli 28-as kerekű bringákat jelentik, mondjuk a gumi ballonossága néha már közelíti a 29 collt. Egy hétvégi bringásnak bőven elegendőek „terepezésre”, aszfalton viszont nagyságrenddel jobban gurulnak és fürgébbek, mint a hasonló árkategóriában kapható mountain bike-ok. A kritikus pont általában a villa, ami ahogy durvul a terep, úgy jönnek ki a hiányosságai. Hozzá kell azonban tenni, hogy adott ársávban a mountain bike-okat is gyenge telókkal szerelik még. Miután elmentek a vendégek, Bencével hétfőn bringáztunk a környező repceföldeken és kis forgalmú aszfaltutakon a Giant Roam és a CTM Tranz 2.0 nyergében és nagyon jól éreztük magunkat.

Konklúzióként elmondható, hogy a hétköznapi bringások, túrázók 90%-ának ezekben a kategóriákban érdemes kerékpárt keresni. Nyilván fel kell mérni, kinek van szüksége sárvédelemre, világításra – amikor eleredt az eső, jól jött a sárvédő, és a szombat este már a világítást is be kellett kapcsolni, miután kimaxoltuk a napot… Persze aki inkább csak sportol, rekreációs céllal teker, jobban jár a fürgébb cross gépekkel, vagy ha főleg aszfalton bringázik majd, akkor a gyors fitness bike a tökéletes választás.

4Y1A9403

Nyilván a fentiek alapján nehéz lenne még eldönteni, hogy a 20 bringa közül melyik, de miután végére értünk az országútiknak, most már futószalagon érkeznek majd a cross/trekking tesztek a Bikemagon!

A RideHard.hu és a Bikemag.hu által szervezett cross/trekking teszthétvégén a hosszú ujjú bringás mezeket a magyar sportruházat gyártó, az 575 by ILB Factory biztosította a résztvevőknek.

A tesztelt kerékpárok:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo