fbpx

A harc az összetettért tovább folytatódott: Dan Martin nyerte a hegyibefutót a Vuelta 3. szakaszán

A Vuelta 3. szakaszának hegyi befutója ismét izgalmakat hozott, az összetettben második helyen álló Dan Martin indított támadást, mellyel megnyerte a szakaszt és az időjóváírásnak köszönhetően közelebb került a piros trikós Roglichoz.

©Unipublic/Chaley López

A 2020-as Vueltán nem hagyják pihenni a versenyzőket, gyakorlatilag az első szakasztól fogva olyan útvonalakat választottak a szervezők, melyek alkalmasak arra, hogy az összetett győzelemért versenyzők megpróbáljanak előnyre szert tenni a többiekkel szemben, amihez még hozzájárul a jelenlegi koronavírus-helyzet is, melynek köszönhetően senki nem tudja, hogy mikor ér véget számára a verseny, ezért megpróbálnak minél hamarabb jó eredményeket elérni. A 3. szakasz is egy első kategóriás hegyi befutóval végződött, ami kihagyhatatlan alkalom volt a támadásra.

3. szakasz

A szakasz elején öt kerékpáros, Mark Donovan (Sunweb), Tosh Van der Sande (Lotto Soudal), Niki Terpstra (Total Direct Energie), Aritz Bagües (Caja Rural-Seguros RGA), Willie Smit (Burgos-BH), tudott megszökni a főmezőnytől. A szökést a Jumbo-Visma kontrollálta a mezőny elejéről és a szökevények előnye kb 4 percben maximalizálódott a harmadik kategóriás emelkedő elején. A hegyen az előny csökkent, de a csúcsra felérve még kitartott, viszont egy újabb szökést engedett el a mezőny, amit Valentin Ferron, Paul Ourselin (Total Direct Energie), Hector Saez (Caja Rural) és Angel Madrazo (Burgos-BH) alkotott. Az utolsó hegyen az összes szökevényt bekebelezte a mezőny, amit ekkor már az Ineos Grenadiers csapata vezetett. A hegyen még többen próbáltak elmenni egy szakaszgyőzelem reményében, de az Ineos senkit nem engedett el. Végül az utolsó 200 méteren egy meredek szakaszon Dan Martin indított, akivel csak Roglic és Carapaz bírták a tempót, de egyikük sem tudta megelőzni az ír kerékpárost, aki végre egy hosszabb szünet után ismét szakasz tudott nyerni egy háromhetes versenyen. Dan Martin a győzelmével minimálisan faragott a hátrányából Rogliccsal szemben, de még mindig a szlovén van a piros trikóban.

A Vuelta 3. szakaszának eredménye:

1 Daniel Martin (Irl) Israel Start-Up Nation 04:27:49
2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma
3 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers
4 Wout Poels (Ned) Bahrain McLaren 00:00:04
5 Aleksandr Vlasov (Rus) Astana Pro Team 00:00:07
6 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:00:09
7 Felix Grossschartner (Aut) Bora-Hansgrohe 00:00:12
8 Hugh Carthy (GBr) EF Pro Cycling 00:00:12
9 Sepp Kuss (USA) Team Jumbo-Visma 00:00:12
10 Clément Champoussin (Fra) AG2R la Mondiale 00:00:24

 

Az összetett állása a 3. szakasz után:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 12:37:24
2 Daniel Martin (Irl) Israel Start-Up Nation 00:00:05
3 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 00:00:13
4 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:00:32
5 Hugh Carthy (GBr) EF Pro Cycling 00:00:38
6 Sepp Kuss (USA) Team Jumbo-Visma 00:00:44
7 Felix Grossschartner (Aut) Bora-Hansgrohe 00:01:17
8 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:01:29
9 Marc Soler (Spa) Movistar Team 00:01:55

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo