fbpx

A cyclo-cross szakági tanács lemondásának okai: Interjú Szalma Csabával

A 2020-2021-es hazai cyclo-cross szezon nehezen indul, egyelőre a terveken felül semmi konkrétumot nem tudni, melyben benne lehet, hogy két héttel ezelőtt váratlan módon lemondott az elmúlt 5 szezont szervező cyclo-cross szakági tanács. Sokan meglepődtek ezen, nehéz mire vélni, hogy miért döntöttek így, bár a nyáron változások történtek a szakág irányításában, amit sokan a lemondás okának tartanak. Mi is kíváncsiak voltunk, hogy mi történt az általunk is kiemelten kezelt szakágban, ezért Szalma Csabával, a szakági tanács egyik volt tagjával beszélgettünk a döntés okáról.

Bikemag: Közel két héttel ezelőtt döbbenten olvashattuk a Cyclo-Cross Hungary facebook oldalán, hogy a szakági tanács lemondott. Akkor okként az MKSZ és a szakági tanács közti érdekellentéteket jelöltétek meg, de semmi konkrétumot nem mondtatok, pedig mindenki a szakágból nagyon kíváncsi, hogy mi vezetett oda, hogy egy jól működő, az elmúlt években folyamatosan fejlődő szakág vezetése lemondjon. Mesélnél róla?

Az MKSZ és a cyclo-cross szakági tanács között kialakult érdekellentétek miatt a szakági tanács tagjai a tegnapi nappal lemondtak a pozíciójukról.
Az elmúlt 5 évben az MKSZ-től megkaptuk azt a bizalmat és szabadságot ami lehetővé tette, hogy a cyclo-cross újra népszerű legyen és példamutató szakág több szempont miatt is. Azonban ezen bizalom hiányában és a felmerült kötöttségekkel nem tudjuk a szakágat hitelesen képviselni!
Köszönjük a megértéseteket és az elmúlt 5 évben belénk vetett bizalmat!
Búr Zsolt / Cser Gábor / Szalma Csaba

Szalma Csaba: Ez tényleg nagyon összetett dolog, de én csak a saját nevemben beszélhetek a lemondás okáról. Először is vissza kell mennünk a 2019-20-as szezon elejéig. Úgy volt, hogy lesz egy szponzorunk a szakágban. Itt lényegesnek tartom megemlíteni, hogy mindig is három dolog volt fontos számunkra a szakágban, az első az utánpótlás, ebben mindig is egyetértettünk a szövetséggel, a második, hogy minél több verseny legyen integrálva az MKSZ versenyrendszerébe, a harmadik pedig, hogy mindig kicsit függetlenek tudjunk maradni az MKSZ-től, itt az anyagi részről beszélek. Ezért is építettük fel az elmúlt 5 évben 5 emberrel ezt a szakágat úgy ahogy. Mert szerettük volna, hogy ez egy eladható és egy szerethető valami legyen, ezáltal szponzorokat be lehessen vonzani. És a 2019-20-as szezon előtt elég jó állapotban volt ahhoz a szakág és a megbeszélések is, hogy úgy nézzen ki, hogy egy szponzor elég nagy összeggel beálljon ebbe a történetbe. Itt nem arról volt szó, hogy függetlenedni akartunk volna teljesen az MKSZ-től, hanem lehettek volna nagyobb álmaink, többet tudtunk volna adni a szervezőknek, és egy magasabb szintű versenysorozatot létrehozni, kicsit eltúlozva pl a Toi-Toi Kupa vagy a belga versenysorozat irányába mozdulni. És ami még fontos, hogy ez a szponzor nem egy évre, hanem több évre jött volna. Kb az MKSZ költségvetésének a felével tudta volna még megtoldani a szponzor a szakág költségvetését. Jól haladtak a tárgyalások, tök jól fel volt építve a megállapodás, de az a lényeg, hogy egy elnökségi tag egy tollvonással elintézte, mert szerinte ez nem igazán illik bele abba, amit nekünk kell képviselni és nem igazán látta azt hogy biztosítva van ez megfelelően a szponzor által. Ezt nem tudjuk, hogy mi alapján tudta volna megítélni és tényleg csak egy aláírásra voltunk attól, hogy a szponzor meglegyen, de kb az utolsó előtti napon lett elkaszálva.

A 2019-20-as szezon elejéhez tartozik még, hogy a feljebb említett elnökségi tag által képviselt verseny is pályázott versenyrendezésre, a pályázatok beérkeztek a megadott határidőig, de ilyen-olyan technikai okok miatt az ő pályázatuk késve érkezett. Azt mondtuk, hogy nem fogadjuk el, hiszen a határidő mindenkire vonatkozik, én határozottan kitartottam amellett, hogy alapvető dolog hogyha van egy határidő azt betartjuk, aki nem tartja be az automatikusan kiesik, ebben semmilyen szubjektív dolog nincs, ez egy objektív mérce. Ezután az elnökségi tag, aki felelős volt ezért az új versenyért felhívott és azt mondta hogy ezt úgyis 10 perc alatt lebeszéljük, de mondtam neki, hogy nincs miről beszélni, mert kicsúsztak a határidőből és mi már elkezdtünk dolgozni és kiosztani az időpontokat. Ő azzal érvelt, hogy ő egy elnökségi tag és higgyem el, ha ő ezt szeretné akkor úgy is szerepelni fog a naptárban. Én meg mondtam, hogy nem. Hosszas vitatkozás után letettük a telefont. Ennek ellenére mégis kaptam egy hívást az MKSZ-ből egy olyan embertől, aki egyébként abszolút pozitív szereplője ennek az egésznek, ő kérte, hogy tegyünk kivételt, mert neki elnökségi tagként nagy a befolyása, és legalább rakjuk egy akkreditált versenybe mindenképpen és úgy hogy ne ütközzön semmivel. Emiatt és egyéb érvek felsorakoztatása mellett muszáj volt berakni ezt a versenyt a naptárba, annak ellenére, hogy egy ilyen egyszerű szabályt nem tartott be, mint a határidő.

Ezután a 2019-2020-as szezon a nagyobb költségvetésnek köszönhetően lefutott sikeresen, de az MK összetett kihirdetésekor már ismét voltak problémák. Amikor megcsináltam az MK összetett eredményét és kiraktuk, a már említett elnökségi tag neheztelt, hogy a fia második helyen végzett a kategóriában, ugyanis egy romániai magyar srác végzett az első helyen, és kérdezte, hogy hogyan lehet az, hogy egy Magyar Kupán egy romániai magyar nyeri az összetettet. Itt ismét hivatkoznék a Toi-Toi Kupára, ott is az nyeri meg az összetettet, aki a legerősebb, és nem a legerősebb cseh versenyző, most például egy belga vezeti ezt a cseh sorozatot. Tény, hogy ez egy magyar kupa és ő egy romániai srác romániai licenccel, de a szabályzatban sehol nem volt rögzítve, hogy külföldi nem nyerheti meg a Magyar Kupát. A szabályzatban mindösszesen az OB az egyetlen olyan verseny, ahol csak magyar licenccel lehet elindulni. Szerintem ez egy tök jó dolog, hogy egy romániai magyar kissrác átjön az összes Magyar Kupafutamra és számomra nem is volt kérdés, hogy nem ő nyeri összetettet. Ezután az egyik szakági tanács tagot ez az elnökségi tag folyamatosan telefonon, hogy is mondjam, fenyegette. És ez egy visszatérő motívum, hogy ez az elnökségi tag fenyegetéssel próbál elérni dolgokat.

Még a Covid előtt volt egy elnökségi ülés és egyszer csak kaptunk egy emailt a főtitkártól, hogy Dér Zsolt bekerül a szakágba mint koordinátor és majd ahogy lehetőség lesz összejövünk és megbeszéljük, hogy hogyan fog kinézni ez a koordinátori munka. Az ő nevét azért említem meg, mert nem szeretném hogy bárki úgy gondolja, hogy Zsolt problémát jelentett. Ennyi értesítést kaptunk, ezért nem tudtuk, hogy most alapvetően pozitívan vagy negatívan kezeljük, ezt mi úgy gondoltuk, hogy ugyanúgy el akarjuk indítani a szezont és mi már július környékén szerettük volna a szezon szervezését elkezdeni, hogy egy szeptember végi – október eleji kezdés lehetséges legyen. Ezután a szakági tanács minden tagjától volt írásos, telefonos, személyes megkeresés a szövetség felé, hogy mikor történik már végre valami, mikor lesz az ígért megbeszélés. Végül szeptember közepén kaptuk az első választ, hogy végre talán lesz egy személyes megbeszélés. Amire mindjárt rátérek, de előtte még visszatérek arra a bizonyos elnökségi ülésre.
Ott ugyanazon elnökségi tag kifejtette nem tetszését több dologgal a szakág iránt, és más elnökségi tagoktól és szakmai vezetőktől is tudjuk, hogy olyan dolgokat említett meg aminek a legtöbb szakág örülne. Például problémának látta, hogy szponzorokat keresünk, hogy évek óta szeretnénk egy névadó szponzort a magyar sorozatnak, problémaként jelezte, hogy van külön facebook oldalunk, ahol túlzottan nyílt kommunikációt folytatunk a versenyzőkkel és a versenyszervezőkkel. A SuperCross után a legfontosabb dolog volt, hogy nyíltan kezeljünk mindent és transzparensek legyünk. Nem gondoltuk volna, hogy ez valakinek probléma, de ilyeneket fejtett ki amikor szükségességét érezte annak, hogy egy koordinátort a szakági tanács mellé/fölé rakjon.

Mi azt láttuk ebben az egész szakági koordinátori dologban, hogy minél több szakághoz eljusson a cross, hiszen a szakági koordinátor közvetlenül az MKSZ-nek dolgozik, a jelenlegi titulusa szerint ő az országúti válogatottért felelős szövetségi kapitány, így jó rálátása van az országúti szakágra is, és tudja hogy kiket lehetne bevonzani akár országútról. És mivel a szövetségben dolgozik akár segíthetett volna még monti oldalról is behozni versenyzőket. Úgy láttuk, hogy talán ez lesz a szerepe, meg például olyan dolgokat, amiket eddig mi csináltunk, például Európa-, világbajnokság regisztráció és a nemzetközi dolgokkal kapcsolatos dolgokat nem nekünk kell csinálni, próbáltunk pozitívan hozzáállni. De a feljebb említett dolgok miatt javasolta ez az elnökségi tag, hogy legyen egy ilyen koordinátor és kicsit nagyobb kontroll legyen fölöttünk, amit az elmúlt öt év távlatában nem igazán értünk, hiszen azt segítette a szakágat az elmúlt időszakban, hogy relatíve szabad kezet kaptunk a lehetőségekhez képest és látható volt az eredménye is.

Visszakanyarodnék oda, hogy végre eljött ez a megbeszélés, ahol ott volt az MKSZ részéről a főtitkár, az új koordinátor, az elnökségi tag és a kommunikációért felelős emberek, és szakági tanácsból mindenki, sőt Fejes Miki is meg volt hívva, de ő nem tudott részt venni.

A megbeszélésen pár dologban megegyeztünk, például abban, hogy az utánpótlás fontos, de az elejétől fogva azt éreztük, hogy az lesz, amit az elnökségi tag akar. A megbeszélés egyik pontja az volt, hogy szerették volna hogy a bringasport.hu legyen a kommunikációs csatorna és mi ne nagyon posztoljunk semmit, csak vegyük át a híreket. Nyilván ez valamennyire érthető hiszen kap a szövetség valamilyen összeget a bringasport.hu látogatottsága alapján, de mi azt szerettük volna, hogy egyrészt több információ, részletesebb és transzparensebb információ kerüljön ki a bringasportra és ne csak általános dolgok. A megbeszélésen még problémaként merült fel, hogy mindenki számára ingyenessé teszik a nevezést. Egyrészt a nem egyértelmű költségvetési összegből nem igazán láttuk, hogy ezt hogyan fogja finanszírozni az MKSZ, itt a főtitkár is kifejtette azt, hogy majd az elnökségi tag ezt elintézi, biztosítja. Olyan érvek lettek felhozva, hogy sok pénz visszamaradt az idén.

Azt nyilván tudtuk, hogy olyan a rendszer, hogyha marad pénz és azt nem költik el akkor az elveszik. És ha nem költjük el a pénzt akkor az EMMI megkérdezi, hogy miért nem lettek elköltve és a következő évben kisebb számokról indul a támogatás. Ezt a részét még talán el is fogadnánk, de ugyanakkor több probléma van ezzel, például senki nem biztosította, hogy a többlet pénz rendelkezésre fog állni, ami biztosítja a finanszírozását ezeknek a nevezéseknek, a következő probléma pedig az volt, hogy más átlag versenyzőszámokkal számolt az MKSZ, mint mi. És ha ebből indulunk ki akkor nem lehetséges hogy minden verseny megfelelően legyen finanszírozza. Hiszen szélsőséges esetben mi van ha valakinél csak 100 fő indul és megkapja a 150 fő után a támogatást. Neki nyilván, ha törik, ha szakad akkor is megéri megszervezni, minden pénzt megkap és máris nyereséges. Míg a nagyobb versenyeken, ahol 250-es indulószám van, kapsz egy 150 főnyi támogatást akkor akármit is csinálsz jó eséllyel nullával vagy mínusszal jössz ki. Ezzel kapcsolatban az volt a nagy probléma, hogy nem láttuk, hogy ez biztosítaná a fejlődést, hiszen ez egy két élű penge, az ingyenes versenyeknek megvan a maga vonzereje ugyanakkor nem túl nagy kihívást biztosít egy versenyszervezőnek, nem biztosított a fejlődés, és sok egyéb probléma, igazándiból minden, amit már a facebook postokban olvashattuk.

Nyilván mi próbáltunk egyezkedni, hogyha már nagyon ezt akarja erőltetni és mindenáron az MKSZ azt szeretné, hogy mindenkinek ingyenes legyen, szerettünk volna egy biztosítékot. Egyrészt hogyha mindenkinek ingyenes lenne akkor körülbelül 12 millió Forintra lenne szüksége a szakágnak a 6,8 millió helyett. Szerettünk volna biztosítékot arra, hogy ez az összeg tényleg rendelkezésre áll és nem az lesz hogy meg van ígérve a szövetség által a versenyszervezőknek, hiszen az egy 50% elő-, 50% utófinanszírozású nevezési díj támogatás a szervezők felé. Előfordulhat az, hogy aki az elején szervez versenyt az még megkapja a támogatást, a szezon végén szervezők pedig meg már nem. És nyilván arról nem beszéltünk, hogy a szezon vége felé lesz az világbajnokság, ami jelentős összeget képvisel a szakág költségvetéséből, itt egy és két millió Forint közötti összegről beszélünk. Nem kevés összeg a költségvetéshez képest és emiatt szerettünk volna valamilyen biztosítékot, de szerettük volna, hogy ezt le is írják, hogy hogyan képzelik el, mert valahogy sehogy nem jött ki a matek, főleg ha csak tisztán a 6,8 millióra építettünk. Nyilván azt szerettük volna, hogy a többi szakággal párhuzamosan itt is az utánpótlásban versenyzőket támogassák, míg egy egységes nevezési díj bevezetése legyen az eliteknek és az afölötti kategóriákban. Igazándiból erre sem kaptunk választ, hanem tényként megkaptuk, hogy képviseljük azt ami ki is lett írva a Bringasport oldalra.

Az a szomorú, hogy nyilván sokan így akarnak Magyar Kupát rendezni, hogy nekik már eleve nyereséges lesz a rendezvényük. Az időmérés, a mentő, a pálya elemek szállítása plusz a nevezésekkel együtt mindent fizetve lesz. Ők már látatlanban letudnak egy pluszos versenyt csak nincs biztosíték arra, hogy meg is kapják a pénzüket a szezon végén amikor ürül ki a kassza.

Mi elküldtük, hogy milyen feltételekkel szeretnénk a szezonnak nekikezdeni és erre nem kaptunk választ, hanem egy teljesen különálló emailben megkaptuk, hogy mit képviseljünk. Ezek nem voltak összeegyeztethetőek azzal, amit mi szerettünk volna képviselni. Ezt ki is fejtettük. Majd miután erre nem történt semmi úgy gondoltuk, hogy a továbbiakban nem látjuk azt, hogy bármilyen módon a mi akaratunk tudna érvényesülni ezért lemondtunk egyik este, majd egy napot vártunk. A lemondásra sem kaptunk semmilyen választ akkor tettük közzé a facebook oldalunkon, a Cyclo-Cross Hungary-n a lemondást. Aznap este már kikerült egy nagyon általános bringasport hír, nagyjából ugyanazzal az információval, amit mi is megkaptuk emailben.

Ami fontos dolog, hogy a lemondások után kérték, hogy adjuk át a facebook oldalt. Nem is igazán értettük, hogy miért kéne átadni a Cyclo-Cross Hungary facebook oldalt, hiszen egyrészt mi csináltuk, másrészt ők voltak azok, akik ellene voltak. Lehet, hogy az nem tetszett nekik, bár csak találgatás, hogy kiraktuk mi oda hogy lemondunk. Aztán az egyik szakági tanácstag beszélt a kommunikációért felelős emberrel, hogy ennek nem igazán így kéne működnie, hiszen semmilyen jogalapja nincs annak, amit ők akarnak és miért kéne odaadni a szövetségnek egy olyan oldalt, ami semmilyen szinten nem kötődik hozzájuk, és le is vettünk róla minden bringasporthoz kapcsolatos kötődést.

További probléma ugyanakkor, ami nem tudom pontosan, hogy mikorra nyúlik vissza, de talán már elég régóta, hogy ez a bizonyos elnökségi tag pár szervezővel kapcsolatban kimondta, hogy amíg ő elnökségi tag, addig ők nem rendezhetnek cyclo-cross versenyt garantáltan. Egy hosszú múltra visszatekintő szervező az MK égisze alatt biztosan nem fog tudni cyclo-cross versenyt rendezni. Ez is egy nagyon furcsa dolog, nem tudom hogy milyen személyes ellentétek állnak emögött, mert biztosan nem szakmai okai lehetnek, nem azért mert nem teljesítettek volna jól az elmúlt versenyeken. Ez is furcsa, hogy ki van mondva egy elnökségi tag által, hogy van szervező, aki nem rendezhet miközben ők az egyik legnehezebb, legtechnikásabb versenyeket rendezték az elmúlt években. Megint más, hogy ki szereti a szervezőt vagy ki nem, de nem nagyon van kifogásolni való a pályán és a rendezéssel kapcsolatban, illetve tudjuk hogy az utánpótlást mennyire támogatja ez az egyesület, ők azok akik abszolút bele illenének abba, hogy az utánpótlás minél inkább abba az irányba tereljék, amit mi szeretnénk, hogy bmx-re vagy cross bicajra üljenek, hiszen így tudnak a legtöbbet tanulni.

Bikemag: Nagyon köszönjük, hogy mindezt megosztottad velünk.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.