fbpx

35 versenyzőt zártak ki a Scheldeprijs-en

Az UCI bírók keményen szankcionálták a szabályok megszegését, 35 kerékpárost (köztük Tony Martin-t és Arnaud Démare-t) zártak ki a versenyből, mert a piros jelzés ellenére átmentek a síneken.

Az idei Scheldeprijs-ről vélhetően még sokat fognak beszélni, ugyanis ritkán esik meg, hogy egyszerre ennyi kerekest diszkvalifikálnak a versenybírók. A “nyelvtörő” elnevezésű versenyen a mezőny több részre szakadt és amikor éppen egy nagyobb boly a vasúti átjáróhoz ért az piros fényjelzésre váltott. A versenyzőknek lett volna bőven ideje megállni, de ők, még mielőtt a sorompók elzárták volna az utat, áthajtottak a síneken. A következő boly természetesen már kénytelen volt fékezni és megvárni, amíg a vonat elhalad. A szabályszegők pechére a zsűri mindent látott és a vétkes versenyzőket megállította és kizárta a versenyből. A történet további pikantériája (ami a videón is látszik), hogy Arnaud Démare és Tony Martin megpróbáltak “elszivárogni” a versenybírók elől, mintha ők nem abban a bolyban lettek volna. Természetesen nem sikerült nekik.

A versenyt egyébként Fabio Jakobsen (Quick-Step Floors) nyerte Pascal Ackermann (Bora-Hansgrohe) és Christopher Lawless (Team Sky) előtt.

 

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo