fbpx

3 modellel újul meg 2019-re a Specialized Stumpjumper

A MTB történelem egyik legendás modellje 2019-re komoly átalakuláson megy keresztül. A Specialized a fejébe vette, hogy megalkotja az “Ultimate trail bike”-ot és végül a három új Stumpjumper lett ennek az eredménye.

Stumpjumper

A régi Stumpjumper-ekkel sem volt probléma, de a Specialized még azoknál is a ütősebb bringát akart tervezni, mely jobban viselkedik a durva terepen és szinte úgy irányítható, mintha sínen menne. A gyártó állítása szerint az új modelleknél teljesen félretette a marketing maszlagot és a valós felhasználói igényeknek megfelelően alkotta meg az új bringákat (amit nehéz elhinni a mai világban, de a fejlesztéseket nézve igaznak tűnik – szerk.).

Stumpjumper ST

Három új modellel jelentkezik a Stumpjumper 2019-ben a trail bike-ok piacán, az ST (Short Travel), a normál és az EVO verzióval. Az ST váltja a népszerű Camber-t, ami eddig az FSR XC és a Stumpjumper-ek között helyezkedett el, a normál verzió viszi tovább az eddigi irányvonalat, az EVO pedig az agresszívebb kerékpározási stílust kedvelőknek készül.

Stumpjumper EVO

Az új Stumpjumper-ek fejlesztési folyamata egész sokáig tartott, mert a mérnökök mellett kerékpárosokat is bevontak a fejlesztésbe, akiknek az volt a feladata, hogy teszteljék és mondjanak véleményt (merevség, rugózás, irányítás tekintetében) éppen az adott verzióról. Tehát a mérnökök megtervezték, a bringások tesztelték, elmondták, hogy mit éreznek, ezután a mérnökök újratervezték, a bringások újratesztelték és a folyamat így ismétlődött addig, amíg a végtermékkel mindenki nem lett elégedett. Ezáltal lett igazán “kerékpáros-központú” az új Stumpjumper.

A 2015-ös DH bringa Demo-nál alkalmazott aszimmetrikus rugóstag melletti erősítést használja a Specialized az új Stumpjumper-nél is, mely által a teljes rendszer merevebb lesz berugózás közben. Ez a megoldás megannyi munkaórába és modellezésbe került a tervezőknek, de végül egy könnyebb és merevebb, hatékonyabb rendszer dolgozik az új bringákban.

A régóta montizók pontosan tudják, hogy az FSR rendszert már közel két évtizede használja, csiszolgatja a Specialized, mely az egyik (vagy talán a) legjobb rugózási-rendszer a kerékpárok történelmében, de magában ez mit sem ér, ha maga váz vagy rugóstag működése nincs tökéletesen összehangolva. Az új Stumpjumper-ek tervezésekor a Specialized kiemelt figyelmet fordított arra, hogy ez a hármas (rugózási-rendszer, váz, rugóstag) egy tökéletes egységet alkosson, melynek köszönhetően sokak kedvencei lesznek az új modellek.

Az új Stumpjumper modellekben szabványos rugóstagokat használ a Specialized, de mindegyik tag a váz karakterisztikájához megfelelő RX Tune hangoláson esik keresztül, mellyel a lehető legjobban fog passzolni a váz mozgásához. Ezenkívül a női modelleknél is különleges figyelmet fordít a gyártó a rugóstagok “beállítására”, hiszen a nők általában könnyebbek, mint a férfiak, ezért náluk pl kisebb visszaútcsillapításra van szükség.

Egy különleges megoldásnak köszönhetően állítható az új Stumpjumper-ek geometriája, a távtartó a rugóstag aljában aszimmetrikus kialakítású, így a megfordításával 6 mm-rel lejjebb ültethető a középcsapágyház és kb fél fokkal csökkenthető a fejcsőszög.

A legújabb Stumpjumper-ekben lényegében már olyan gumit használhatunk, amilyet akarunk, az új vázak 27,5″ és 29″ méretben is már kompatibilisek akár a 3″-os gumikkal. Ezenkívül a pressfit korszak is véget ért a Specialized ezen modelljeinél, újra a mindenki által kedvelt menetes középcsapágyhoz készülnek az új vázak.

A bodenvezetésbe is sok munkaórát öltek a mérnökök, mert nincs is annál rosszabb, amikor a rejtett bovdenes vázban a bovden áthúzása tovább tart, mint a komplett kerékpár összerakása. Ezentúl viszont csak elég lesz bedugni a váz egyik végén a bovdent, ami garantáltan problémamentesen fog kijönni a váz másik végén.

Egy úgy fajta integrált láncvillavédővel is készült a Specialized, a gyártó állítása szerint ez megtöri a lánc hullámzását, ami így nem fog olyan hangosan nekicsapódni láncvillának, ezáltal “halkabban” zúzhatunk le a trail-eken.

A SWAT rendszert már több Specialized terméknél bemutattuk, ami az új Stumpjumper-ekből sem maradhatott ki. A kulacstartó alatt található alsócsőbe integrált tárolórekesz 20%-kal nagyobb, mint az eddigi modellekben.

Végezetül következzen egy videó az Stumpjumper-ről:

További információkért keresd a hazai forgalmazót.

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.