fbpx

2018-ban feléled a női országúti kerékpársport hazánkban – Összeáll egy új elit női csapat

Az elmúlt pár évben nem találkozhattunk még válogatott szinten sem magyar női csapattal, ezért a hölgyeket versenyeztető klubok 2018-ban összefognak és a Tipográfia vezérletével közös csapatként indulnak nemzetközi versenyeken.

Utoljára 2015 őszén hallhattunk a női nemzeti válogatottunk szerepléséről a Giro della Toscana-n, azóta nem volt lehetőségük a lányoknak/hölgyeknek csapatként nemzetközi versenyen rajthoz állni. Az utánpótlásból érkező, fiatal nőkből álló elit mezőny létszáma évről-évre növekszik, ennek köszönhetően a klubok és a versenyzők részéről is felmerült az igény a hazaiknál magasabb szintű versenyeken is rajthoz állni. Egy-egy egyesület jelenleg még nem tart ott, hogy komplett női sorral rendelkezzen, ezért a Tipográfia és a SZINGO SE 2018-ban összefogott és nemzetközi versenyeken közös csapattal fognak rajthoz állni.

Kis György (Tipográfia), a projekt ötletgazdája, elmondta, hogy a két egyesület kiemelt figyelmet kíván fordítani az elit hölgyek országúti versenyeztetésére és mindezt azért, hogy az eddig mostohán kezelt női válogatott is újra életre kelljen. 2018-as céljuk eljutni kategorizált UCI versenyre, az ehhez vezető út a tavasz folyamán folyamatos versenyeztetés a hazai mellett a szlovák, szerb, osztrák kupákban, majd a nyár második felében belga versenyeken szerezni nemzetközi rutint.

A csapat tagjai a Tipográfia részéről: Kapott Szonja (2017-ben mezőny és időfutam OB 2. hely), Karl Bianka (2017-ben országúti EB induló), Szabó Zsófia (2017-ben Hegyi OB 1. hely), Oetl Netta (utánpótlás bajnok), a SZINGO SE részéről: Péteri Niké (2017-ben kritérium OB 1. hely), Hideg Nóra (2017-ben csapat OB 1. hely).

Rajtuk kívül időnként szeretnének bevonni más fiatal tehetséges versenyzőket is, mint Honos Csengét, Bajorfi Tímeát, valamint számítanak az Epronex – Bike Hungary triójára is, melyet Köllő Zsuzsanna, Temela Eszter és Olasz Laura alkot.

A versenyeztetés költségeit a klubok finanszírozzák, viszont technika terén keres támogatókat a csapat:
Hogy terveinket megvalósítsuk, nem elég a klubok forrása, a Szövetség támogatása! Szükség van az alkatrészek cseréjére, kerekek, gumik pótlására, esetleg prémium termékek versenyen való használatára! Ehhez keresünk gyártókat, forgalmazókat, hogy sikerrel támasszuk fel a magyar országúti kerékpározás női szakágát!”

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.