fbpx

2016-os HP-Velotechnik újdonságok: ilyen lesz az élet három keréken egyenesen Németországból

Régen volt már szó fekvőbringákról, pedig ha lassan is, de egyre népesebb a hazai tábora és technikailag is sok csemegét rejtenek. Főleg a trike-ok, melyek a HP-Velotechnik kínálatának nagy részét teszik ki.

Scorpion_fx_action_K2_0255

Lehet szokatlan lesz neked elsőre, hogy a “hagyományos” kerékpárokra egyáltalán nem hasonlító szerkezeteket látsz itt, pedig a fekvőbringázás hatalmas feelinget jelent. És ennek fokozása a háromkerekűvel való közlekedés. Ellenben ugyanúgy mint az elektromos kerékpárok esetében itt sem tudod próba nélkül elképzelni azt, hogy milyen lehet velük tekerni. Teljesen más a PERSPEKTÍVA kényelmesen ülve, és a tájat csodálva bringázni, mint teljesítménycentrikusan az első kereket nézve nyomni a pedálokat.

2016-os_hp-velotechnik-ujdonsagok 1

Persze a háromkerekű gépek használatának egyik árnyoldala a szállítás, hiszen nem kevés helyet foglalnak, a tetőre pedig három sín kell, hogy stabilan álljon. Éppen ezért készül a Scorpion fx összecsukható kivitelben, ami nagyban megkönnyíti a hurcolását. A már évek óta kedvelt modell vázát áttervezték, hogy még merevebb legyen, ezzel javítva a menettulajdonságokat, kanyarodás- és főként a hajtás hatékonyságot.

2016-os_hp-velotechnik-ujdonsagok 3

A 17%-kal megnövekedett vázmerevséget azonos súly mellett érték el, sőt a terhelhetőség is nőtt 140 kg-ra! Most már négy teljes értékű csomagtartó táskát tudsz rá felpakolni, ami azért nagyon komoly távolságok megtételét teszi lehetővé önellátó módon. A boom-on található középrész magassága 5 cm-rel nőtt, így a hajtás hatékonyabb lett és sportosabb az üléspozíció. A váz úgy lett kitalálva, hogy akár 81 sebességes váltásrendszert is be lehet építeni, vagy visszatöltős, mobiltelefon csatlakozós GoSwiss Drive elektromos meghajtással is el lehet látni. Ez utóbbi teljes terheléssel túrázva nem rossz ötlet!

2016-os_hp-velotechnik-ujdonsagok 4

Az első futómű stabilizátor rudakat is tartalmaz, ami nagyban segíti a kormányzást, illetve kiszűri a rezonanciát, sőt a Cannondale Headshock-hoz hasonló rugózást is építettek az első két kerék felfüggesztésébe.

2016-os_hp-velotechnik-ujdonsagok 5

Emelkedőn megálláskor sokkal könnyebb kiszállni, ha parkolófékkel is el van látva, ezért ezt sem spórolták ki, de van itt SRAM DualDrive váltás, és DuraAce időfutam fékváltókarok is. Ilyen egy luxus túrázó.

A gyerekek sem maradnak ki a játékból, az új Gekko fxs ugyanis nekik készül! 120-180 cm-es magasságig használható, tehát akár felnőtt korban is jó lehet. Természetesen ez is összecsukható, sőt a kényelmes OrthoFlex ülés is csuklik, hogy még kisebb helyet foglaljon. Elektromos GoSwiss Drive rendszerrel is kiegészíthető, ami hátrameneti fokozattal rendelkezik, ezért könnyű vele a manőverezés.

2016-os_hp-velotechnik-ujdonsagok 8

Aki azt hiszi, hogy csak aszfalton lehet egy trike-ot használni, az téved. Ok egynyomú sziklás ösvényen nem tudsz vele menni, de ez nagyjából a bringások 1%-át érinti. A Scorpion fs26 Enduro terepre készült. Az össztelós trike üvegszálas, sportos üléssel készül, és 26”-os kerekei vannak, így nem akad el terepen.

2016-os_hp-velotechnik-ujdonsagok 10

GoSwiss Drive elektromos hajtással is megrendelhető, és fullosan személyre szabható akárcsak az összes HP-Velotechnik rekumbens.

Persze nem csak háromkerekű gépek készülnek a német cégnél, hanem kétkerekűek is. A Speedmachine a sebességet kedvelőké, a Streetmachine a túrázóké, az összecsukható Grasshoppers pedig városba ideális.

A HP-Velotechnik fekvőbringákat keresd az Annyira Más Bringaboltban, ahol ki is tudod próbálni őket!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo