fbpx

2016-os BionX újdonságok: a beépíthető hátszél!

A BionX az elektromos kerékpár biznisz fekete lova. Már akkor gyártottak beépítő szetteket mikor más cégeknek még látókörükben sem volt az elekromos kerékpározás. Hátsó agymotoros rendszereiket a mai napig a világ egyik legjobb termékének tartjuk, tudása össze sem hasonlítható a középmotoros rendszerekkel. Viszont éppen ideje volt már felfrissülniük, mert bizony dizájn terén a konkurensek már elhúztak. Most viszont részben bepótolták a lemaradást!

eu15-header-05

A BionX kizárólag hátsó agymotoros meghajtási rendszereket gyárt, és nem azért mert mást nem tudnának, hanem mert ebben hisznek. Persze nem csak az előnyei hanem a hátrányai is megvannak a hátsó agyba szerelt motornak, de ilyen pontos vezérlést, és hangtalan működést a középmotorosok sajnos nem tudnak. Érdekes, hogy olvastunk már olyat kerékpáros sajtóban, hogy az elektromos szettek történelmét öt évesnek hiszik, mivel ekkor lépett be a Bosch erre a piacra. Ez abszolút nem igaz, Főleg annak fényében, hogy a BionX 2008 óta gyártja a szettjeit! Ekkor a Bosch még javában el volt foglalva az ötös BMW indító motorjaival….

eu15-header-03

A saját kerékpárjaikat átépítő bringások persze örültek annak, hogy külön is lehetett beépítő szettként kapni, viszont ez okozta majdnem a cég vesztét is az OEM piacon. Négy-öt éve még a KTM stratégiai partnere volt a BionX, de egyszerűen a többszörösére megnövekedett vásárlói igényeket nem tudták gyártási kapacitásban lekövetni, amikor a Mercedes is őket választotta beszállítónak a Smart elektromos kerékpárjaihoz. A másik probléma a kinézet volt, mivel az akkumulátort csak az alsócsőre lehetett kívülről felszerelni. A gyártók pedig egyre inkább elmentek az integrált megoldások felé.

Éppen ezért a BionX is szintet lépett, és jövő évtől kezdve a gyártóknak már integrált akkumulátoros szettet is kínál. Ezt egy hidroforming alsó csővel egybeépítve tudják megvásárolni, ami egyszerű szerelhetőséget biztosít. Amennyiben gyártási kapacitás is társul az újítás mellé, valószínűleg nagy szeletet fog kiharapni a piacból. Ezt viszont csak a kerékpárgyártó tudják megvásárolni, a „halandóknak” nem él ez az opció. A képeken a Wheelerrel közösen készített bringa látható, amivel a Dolomitokban rendezett elektromos kerékpárok világbajnokságán is győzedelmeskedtek! Ezek alapján bátran elmondható, hogy a Bionx új rendszere komoly emelkedőkön is bírja a kiképzést!

2016-os_BionX_ujdonsagok 10

Nekünk végfelhasználóknak sokkal érdekesebb a nagy nyomatékú D250 DV agymotor, ami immáron 50 newtonméteres nyomatékot is át tud vinni a talajra! Ehhez az agy teljes belső felépítését meg kellett változtatni, ami sajnos a méret növekedésével is járt. A súlyából ellenben 1,2 kg-ot le tudtak faragni! A rendszer 48 V-on üzemel és 555 Wh-s akkumulátor látja el árammal. Így nagyságrendileg 135 km-es hatótávolsággal lehet számolni visszatöltés használata nélkül is. Mivel a világon szinte egyedülállóan hatékony visszatápláló motorfék rendszer működik a BionX agymotorokban, a megadott hatótáv akár tovább is növelhető a gyakorlatban!

A négyfokozatú rekuperáció komoly százalékokat tud visszatölteni egy lejtőn lefelé. Mivel ez egyfajta motorfékként is funkcionál, ezért a fékrendszert is kíméli és biztonságosabbá teszi az ereszkedést. A maximális hatásfok érdekében a fékkarhoz egy érzékelő van bekötve, így amikor azt meghúzzuk, szintén működésbe lép a motorfék. Sok gyártó haknizik motorfék feliratokkal a katalógusokban, de ilyen tudásnak még a közelében sincsenek.

2016-os_BionX_ujdonsagok 1

A kütyübuzik nagyon örülni fognak az új RC3 kontrollernek és a DS3-as kijelzőnek. Ez utóbbi transzreflektív színes kijelzővel rendelkezik, napsütésben is éles képet ad, a felfogatása pedig variálható. Minden fontos funkciót és adatot le tudsz róla olvasni az aktuális sebességtől a rásegítési fokozat mértékén át egészen a töltöttségig. Azt ígéri a gyártó, hogy okostelefonnal is kompatibilis lesz, de ez mára már alapkövetelmény az ilyen cuccoktól.

2016-os_BionX_ujdonsagok 2

A hozzátartozó RC3 Kontroller valójában egy vezérlő gyűrű, és mindent innen tudsz vezérelni amit szükséges. Ilyen a rásegítés mértéke, vagy a motorfék fokozatok, a világítás bekapcsolása, és a menüben való navigálás. Van benne egy „gázkar” nyomógomb is, ami meredek hegyoldalon/kocsibeállón való feltoláskor segít egy minimális lendületet adni a bringának. Természetesen itt is látod a rásegítési módot és az akkumulátor töltöttségét is, ebből adódik, hogy a kijelző nélkül is használható.

2016-os_BionX_ujdonsagok 8

Frissítették a régebbi P 250-es szettjeik motorjának kinézetét is, de alapjában véve maradt a klasszikus forma. Akkumulátorból a csomagtartóba integrált verziót is lehet kapni, ami azért sokkal trendibb kinézetű, és a kulacstartó helyét sem foglalja el. Még a legkisebb/legkönnyebb RL szett is 80 km-es hatótávra képes, ami azért több mint elegendő a városi kerékpározáshoz, túrázáshoz. Arról nem beszélve, hogy ezek az átépítő szettek a saját kerékpárodba egyszerűen beszerelhetőek, és ha később lecseréled a bringádat akkor a cuccot át tudod rakni az új gépre is. Maga a beépítés nem bonyolult, akár otthon is megcsinálhatnád, de a garancia miatt jobb a bringabolttal intézni mindezt.

eu15-header-01

Természetesen kipróbálhatóban is voltak ilyen BionX rendszerek a tesztnapon, ahol ismét megállapíthattam, hogy a középmotoros rendszerek a fasorban sincsenek kifinomultságban ehhez képest. Nyomatékban, megindulásban, erőben, hatótávolságban már vannak akár jobban teljesítőek is, de valahogy a BionX össze tudja hangolni úgy az egész rendszert, hogy azt érezd te vagy négyszer erősebb és nem egy motor húz. És igazából a kutya itt van elásva!

A BionX beépítőszettet keresd az Annyira Más Bringaboltban!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo