fbpx

2013-as újdonságok – dübörög a marketing gépezet

Újabb pletykák láttak napvilágot a Shimanóról, Sramról, Foxról és Crank Brothersről… Mint a címben is utaltam rá, feltehetőleg mindössze az állóvíz felkavarásáról lehet szó, mintsem eget rengető fejlesztésről, újdonságról. Egyre nehezebb újat kitalálni, a vásárlók érdeklődését pedig fenn kell tartani, ezért a gyártók néhány morzsát hullatnak el a felhasználók számára a két év múlva polcokra kerülő termékekről.


A mountainbike.com-os srácok összegyűjtöttek néhány belső információt a 2013-as Shimano, SRAM, Fox és Crank Brothers termékekről:

Shimano 2013

A Shimano egy új hátsóváltófül szabvánnyal rukkol elő, amit kifejezetten a Shadow váltókhoz terveznek. Az új szabvány feleslegessé teszi a váltófül és a hátsóváltó közti lapocskát.

A váltófül hosszabb lesz és meredekebb szögben nyúlik hátra, mint a mostaniak. A hátsóváltó távolabb kerül a tengelytől, amivel sokkal könnyebbé válik a kerék kivétele és behelyezése a vázba.

Az új rendszer egyértelműen merevebbé teszi a hátsó váltó területét, amivel a váltási pontosság is növekedik. Ráadásul a hírek szerint az összes eddigivel kompatibilis szabványt kapunk.

A Saint szettet is teljesen átdolgozták, nemcsak egy ráncfelvarrásról van szó, hanem ez is megkapja a már szokásosnak mondható 10 sebességet. Ezenkívül az XTR-hez hasonlóan megkapja a Shadow+ hátsóváltó rendszert. A tárcsafékek sem mutatnak túl sok hasonlóságot az átdolgozásuk után a jelenlegiekhez képest. A tárcsafék dugattyúk is az XTR-hez hasonlóan kerámia alapanyagot kapnak. A tárcsák az “Ice Tec” szabványt követik majd és az alumínium középdarab pedig jobb hőelvezetést biztosít.

A Saint olcsóbb verziója újra megjelenik a palettán. A korábbi Hone szett, ami nemrégiben eltűnt a piacról, hamarosan újra felbukkan, ám most “Zee” névre keresztelve. A régi-új szett a lejtőzés szerelmeseit célozza meg (nem annyira specifikusan, mint a Saint, keményebb Enduro bringák építésére is alkalmas lesz), de immáron az XT szett színvonalán. (Korábban a Shimano Hone az akkori LX – mostani SLX – szintjén volt. A mostani szett egy lépcsővel feljebb kerül.)

A lejtős szakág miatt a szett természetesen kapható lesz egy tányéros hajtókarral és a 10 sebességes hátsó sor, valamint a Shadow+ hátsó váltó sem maradhat ki a repertoárból.

SRAM 2013

A Shimanóval ellentétben a SRAM-nál nem lesznek úttörő megoldások, csupán kisebb finomságok jelennek meg a palettán. Az újdonságok inkább a verseny orientált vonalon jelentkeznek, úgy mint a markolatváltó, amit Jaroslav Kulhavy már idén is tesztelt. Ez a váltókar 2013-ban kerül szériagyártásba az XX és X.0 szettekhez. Az X.0 és X.9 hátsó váltók pedig a Shimano Shadow+-hoz hasonló formát kapnak, ami az összteleszkópos kerékpároknál fog előnyként jelentkezni.

Állítólag az X.0-s szettet is átdolgozzák: ha az információk nem csalnak, akkor egy négy-dugattyús tárcsafékkel rukkolnak elő az enduro stílus szerelmeseinek. A teleszkópok közül a Rebánál, a Revelationnál és a Sidnél használt Air-Spring rendszert dolgozzák át. A rugóstagoknál pedig egy új taggal bővül a Monarch család.

Fox 2013

A Fox háza táján is lesznek majd újítások. Az egyik legfontosabb a 34-es villa (34 mm-es becsúszószárú), amit egyaránt gyártanak 26″ és 29″-os kerékpárokhoz is. A villa 150 és 160 mm közti rugóúttal bír és a vastagabb becsúszószárak miatt lényegesen merevebb lesz, mint a 32 mm-es társai. A 34-es megjelenése miatt valószínűleg még több 32-es villa fog az XC vonal felé tolódni, amiknél pedig az alsó szár kerül átdolgozásra. Egy korábbi cikkben szóba jött egy, a 26″ és 29″ közé eső kerékméret, a 27,5″. Az információk alapján a Fox is dolgozik a 27,5″-os kerékhez való villán. Már csak az a kérdés, hogy melyik gyár karolja fel ezt a jelenleg még ritka kerékméretet és ad lendületet a terjedésének. Az RP23-as rugóstag új nevet kap majd, CTD (Climb/Trail/Descent) néven kerül a piacra.

Crank Brothers 2013

Úgy néz ki, hogy egy teljesen új Joplin Vario nyeregcsővel rukkol elő a Crank Brothers. A legnagyobb előnye az új bowden elvezetés lesz, így már nem a cső tetején, hanem lentebb fog becsatlakozni a kábel. A cső oldalirányú játékát is még tovább szűkítik.

Nos látható már néhány terv a 2013-as évre, de még egy évet várnunk kell, hogy ennél többet megtudhassunk róla, kémfotókkal sem árasztotta még el senki a világhálót. Addig pedig marad az álmodozás, a találgatás, a tervezgetés esetleg sóvárgás az egyes alkatrészek után. Illetve lehet figyelni a 2012-es alkatrészek megjelenését a boltokban, a teszteket és a tapasztalatokat.

Szöveg: Tóth András

forrás: mtb-news.de, mountainbike.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.