Június elején egy több szempontból különleges versenyen vettünk részt a Mátrában, ahol 2 nap alatt 166 km-t tettünk meg, 4x másztunk fel Mátraházáig + 2x Kékestetőig, volt a versenyen TV-s közvetítés, nyeremények, jó hangulat, na meg igazi nyári meleg.
Június 7-8-án rendezték az 5. Tour de Mátrát hazánk legmagasabb hegységében, ami az idei évben is 2 napon keresztül kínált versenyzési lehetőséget az országúti bringások számára. Az első napon rendezték a hosszabb mezőnyversenyt, ahol idén két táv is volt, a klasszikus 83 km-es táv, ahol csak egyszer kerüljük meg a Mátrát, illetve az újdonság, a 150 km-es gran fondo táv, ahol kétszer kell megkerülni a hegységet és a végén felmenni a Kékesre. Ezzel távok tekintetében a Tour de Mátra egy igazi gran fondová változott. Második nap a klasszikus Kékes csúcstámadásra került sor, ahol az előző naphoz hasonlóan Gyöngyösről rajtolva kellett feltekerni hazánk legmagasabb pontjára. Mindkét nap külön értékelték a szakaszok eredményeit, de volt összetett is, ahol értékes nyereményeket kaphattak az abszolút legjobbak.
Tavasszal az idei verseny bejelentésekor már elkezdtem szemezni a Tour de Mátrával, amin egyébként még nem vettem részt pedig ez már az 5. rendezés volt. Mindig volt más programunk erre a hétvégére, most is egy lengyel gravel versenyen gondolkoztam, de végül a Tour de Mátra győzött. A pályát persze ismertem a Mátra Körről, meg más kerékpáros eseményekről, ez nem tartogatott nagy rejtélyt számomra. Kérdés volt, hogy bevállaljuk-e mindkét napot vagy csak a szombati 150 km-es gran fondo távon álljunk rajthoz, de az összetett győzteseknek olyan jó nyeremények jártak, hogy nem szabadott volna kihagyni, hiszen barátnőm, Adri esélyeseknek számított, meg az igazat megvallva nem volt túl nagy tolongás a hazai női bringások között a 150 km-es táv iránt. Így nekivágtunk mindkét szakasznak.
Szombat reggel utaztunk Gyöngyösre, az út az M3-as felújítása miatt nem volt problémamentes, ezért a rajt előtt 45 perccel érkeztünk meg. Kb 1 km-re tudtunk parkolni a rajt-cél központtól, ami kerékpárral nem távolság. Gyors átöltözés, kulacsok bekészítése és már mentünk is átvenni a rajtszámokat. Az Evochip rendszere éppen meghalt, így nem a saját rajtszámunkat kaptuk meg, a problémát megoldandó kézzel írták be, hogy ki melyik rajtszámmal fog versenyezni (utólag természetesen minden a helyére került). Éppen feltűztük a rajtszámokat, aztán állhattunk be a rajtba. Elméletben minden korcsoportnak megvolt a helye a rajtzónában, de egyrészt olyan sokan voltunk, hogy oda be sem fértünk volna, másrészt mindenki minél előbbről szeretett volna rajtolni, ezért kevesen tartották a helyüket (meg nem is volt senki aki ellenőrizte volna, ami nem is ment volna könnyen az összekeveredett rajtszámok miatt).
Az utcából kikanyarodva megindult a mezőny, sokáig nem tartottam a főmezőnnyel, nem akartam egy 150 km-es hegyi verseny első kilométerein ellőni minden erőmet, így maradt többnyire a saját tempó és a leszakadók gyűjtögetése, pedig jól jött volna ha valaki szélárnyékot ad, mert annyira nem meredek Mátraházáig a hegy. A nyergen átbukva jött az ismerős lejtő, ahol életemben először tudtam teljes útzár mellett lejönni. Lehetett rendesen engedni a bringát, szembesávban kanyarodni és hasonlók. 🙂 Itt sikerült begyűjtenem a felfelé még előttem menő bolyt, aztán az azelőtti bolyt is. A lejtő alján hárman álltunk össze, de Parádnál már láttam magam előtt Adrit ahogy éppen vezet két férfinak. A falu végére megfogtuk őket és 5-10 km-t együtt haladtunk tovább. Aztán jött hátulról egy óriási boly, amiben egész kényelmesen lehetett utazni. Persze mindig voltak páran, akik meg akartak szökni a rövid emelkedőkön, főleg egy női versenyző húzogatta a bolyunkat, de nem volt értelme pazarolni az energiát, mert még a 83 km-eseknek is ott volt egy Kékestető mászás, nekünk meg még azonfelül egy Mátraháza is. Közben a meleg is beköszöntött rendesen, láttunk pár út szélén álló versenyzőt… A nagy bolyunkból nem maradtunk sokan Mátrafüredre, hárman kezdtük meg együtt az emelkedőt. Az volt a megállapodásunk Adrival, hogy én megyek végig elöl, mert ő biztos leszakítana engem 🙂 .
Az emelkedő közben jött egy rendőrautó, aki szólt, hogy innentől már nem lesz teljes útzár, figyeljünk az autókra. Annyiban kellemetlen volt ez, hogy hirtelen ránk engedte az eddig feltorlódott forgalmat és kb végig kocsisoron mentünk egészen Mátraházáig. Ez a mászás már elég visszafogott tempójú volt, szembesültem azzal amitől előzetesen tartottam, hogy a második körünkre nem lesz bolyunk és kettesben kell majd megtennünk a táv közel felét (kapcsolatépítő program 🙂 . Mátraházán a parkolóban volt a frissítőpont, ahol tervezett módon megálltunk feltölteni a kulacsokat. A mérőponton áthaladva utánunk kiabáltak, hogy nekünk felfelé kellene mennünk, majd jött egy motoros is szólni, hogy rossz irányba mentünk. Megköszöntük a figyelmeztetést, de mondtuk, hogy reggel keveredés volt a rajtszámokkal és mi valójában a 150 km-es távon indultunk legyen bármi is a rajtszámunkra írva. Ez a lejtő már nyugisabban telt, talán két autó jött szembe, hátulról meg természetesen egy sem.
Parádtól már éreztem, hogy ez a nap nem lesz könnyű, hiányoztak a wattok, a pulzusom meg fent, erőset már nem tudtam vezetni, Adri szerencsére jobb állapotban volt, ezért valamennyire tudtunk haladni, de nagyon szenvedős lett. Mindketten vártuk a lenti frissítőpontot, a nagy melegben gyorsan megittuk a fent megtöltött kulacsokat. Előtte még találkoztunk egy kék kútnál fürdő sporttárssal, aki nem várt a frissítőig, az egyszerűbb megoldást választotta. Jól tette, mert a frissítőponton már kevés volt a víz, mi is éppen meg tudtuk tölteni a kulacsainkat vízzel + izotóniás tablettával, látszik hogy a szervezők által vártnál több bringást indult el az idei Tour de Mátrán. Annyira meleg volt, hogy kb fél órával később mi is megálltunk fürödni és kulacsot tölteni egy másik csapnál. Mátrafüred után éreztem, hogy nekem ennyi volt mára, nem volt semmi erőm (az evést jól elszúrtam a melegben), Adrinak mondtam, hogy hagyjon ott, nehogy felérjen ránk a női 2. helyezett a szédelgős tempóm miatt. Szerintem még életemben nem mentem fel ilyen lassan a Kékesre mint akkor, számoltam minden métert, Mátraháza után már azt kívántam hogy bárcsak adna valaki egy futócipőt mert futva biztosan gyorsabb lennék 🙂 . Közben kaptam szurkolást, kérdezték, hogy kell-e valami, de nem kellett semmi, csak fel akartam érni a hegytetőre. Végül megláttam a dobost és tudtam, hogy mindjárt itt a cél. Bólintottam neki hogy köszi a szurkolást, aztán már láttam a célkaput, beértem, végre! Fent már ment a tombolahúzás és lassan kezdődött az eredményhirdetés is.
Teljesen kész voltam, csak le akartam ülni. Szerencsére Adri vett nekem egy kólát (volt ideje mert 10 perccel hamarabb ért fel mint én), ami helyretett. Az eredményhirdetés után jött a következő kihívás, hogy hogyan fogjuk levinni a nyereményeket (sisakok, társasjáték, szóval nem olyanok amik elférnek a zsebünkben) a hegyről, amiket Adri nyert. Szerencsére a szervezők segítettek benne és levitték nekünk. Gyorsan legurultunk, ettünk, aztán irány haza, mert én otthon szeretek aludni.
Másnap (vasárnap) sokkal egyszerűbb volt az utazás, gyorsabban odaértünk Gyöngyösre. Indulóból is kevesebb volt, így tudtunk parkolni közvetlenül a versenyközpont mellett. Előző nap a nagy rohanásban nem vettük át a rajtcsomagot, ezért most megtettük. Mosolyogtunk azon egyet, hogy a rajtcsomagban volt a befutóérem, le se kell tekerni a távot a megszerzéséhez. A rajt a kisebb létszám miatt jóval rendezettebben zajlott, mint szombaton (bár ekkor sem állt mindenki a helyére), de a tempó nem volt kisebb. Ugyanúgy leszakadtam pár száz méter után 🙂 aztán jöhetett az egyéni időfutam felfelé. Meglepő módon nagyobbak voltak a wattjaim mint előző nap, jobban is haladtam és jobban is élveztem a versenyt. Azt megfigyeltem, hogy a többség azt a taktikát választja, hogy addig megy amíg bírja, aztán felszenvedi magát valahogy a hegyre. Szerintem ez nem annyira kifizetődő, de ők tudják. Végre jó volt feltekerni a Kékesre az előző napi nem annyira szép emlék után. A célkapun átérve kezembe nyomtak egy üveg innivalót (ez hiányzott szombaton), közben Adrit már hívták interjúra mint a női győztest, amit egyébként élőben közvetítettek. Igazi versenyhangulata volt az egésznek. Persze mivel meg kellett várni az eredményhirdetést, amit egy óriási ledfal előtt tartottak, ezért kicsit sokat voltunk még fent a hegytetőn, de valahogy eltöltöttük az időt. 🙂 Szerencsére ezen a napon nem nyertünk sisakot, így le tudtuk vinni a nyereményeket a mezünkben. Mondjuk elég érdekes volt egy plüss macival elöl a mezemben, aminek kilóg a feje, lejönni a Kékesről, gondolom a szembejövő autósok sem értették igazán a helyzetet. 🙂
Jó hangulatú verseny volt az idei Tour de Mátra, látszik, hogy nagyon lelkes a rendező csapat és szeretnék ha komoly, nemzetközi verseny lenne ebből a rendezvényből. Annyi, hogy a frissítőpontokon azért látszott, hogy ez az első rendezés a 150 km-es távon, mert kb az eddigi 83 km-es távhoz volt optimalizálva a frissítőpontok kínálata, 150 km-hez pedig már jóval többre lenne szükség, főleg egy forró nyári versenyen. De jövőre már biztosan másképpen lesz ez is. 😉
