fbpx

15000-en tekertek a bringás Budapestért szombaton

A szervező Magyar Kerékpárosklub és a Rendőrség becslése szerint kb. 15000-en voltak a szombati I bike Budapest bringás felvonuláson, amit másfél év kényszerszünet után tartottak meg újra. Az I bike Budapesten olyan útvonalakon tekertek együtt gyerekektől idősekig a legkülönbözőbb emberek, ahol máskor csak nehezen lehet. A Kerékpárosklub a felvonulással azt üzeni a döntéshozóknak, hogy érdemes folytatni a kerékpáros fejlesztéseket, mert láthatóan nagy igény van a biciklis közlekedésre, hosszú távon pedig ez az élhető városok kialakításának egyik legolcsóbb eszköze.

Fotó: Magyar Kerékpárosklub

A város több külső kerületéből, de még Szentendréről is szervezett csoportok indultak a Margit hídnál startoló felvonulásra, amelynek a célja az volt, hogy egy napra megmutassa, milyen jó hely lehetne a bringás Budapest. A felvonuláson lezárt utakon tekertek át kb. 15000-en Budapest legszebb, egyben fejlesztésre szoruló pontjain.

Fotó: Magyar Kerékpárosklub

A menet a rekordokat döntő, emiatt egyre szűkebb bicikliúttal rendelkező budai rakparton haladt végig, majd a Petőfi híd érintésével a pesti alsó rakparton keresztül érte el az Andrássy utat és a Városligetet, ahol a hagyományos bringaemeléssel ért véget. Több mint 200 önkéntes segítette a gyalogos, az autós és közösségi közlekedés minél zökkenőmentesebb átjutását a felvonulás útvonalán.

Fotó: Magyar Kerékpárosklub

A felvonulást a magyar biciklis mozgalmat 11 éve támogató Hollandia nagykövete, René van Hell nyitotta meg.

Biciklis rekordok dőlnek

Júniusban minden korábbinál nagyobb biciklis forgalmat mértek a fővárosi kerékpárutakon. A budai rakparton, a Hungária körúton és az Árpád hídon is napi rekordok dőltek. Előbbi kettőn már az egész hónapban, mint tavaly júniusban. A trendeket követve a Kiskörúton, a Csepelre vezető Weiss Manfréd úton és az Árpád hídon is meg fog dőlni a havi biciklis rekordforgalom.

Fotó: Magyar Kerékpárosklub

A biciklis forgalom növekedésének egyik oka lehet, hogy sokan kerékpárral kerülik el az útlezárásokat, de a koronavírus és a kerékpáros mozgalom által elért fejlesztések is motiválók lehetnek a korábban nem bringázóknak. A Magyar Kerékpárosklub reprezentatív felmérése szerint a magyarok többsége szívesebben kerékpározna a hétköznapokban is, ha azt több kerékpársáv és kerékpárút építésével segítenék.

Fotó: Magyar Kerékpárosklub

A Kerékpárosklub a felvonulással azt üzeni a döntéshozóknak, hogy érdemes folytatni a kerékpáros fejlesztéseket, mert láthatóan nagy igény van a biciklis közlekedésre, hosszú távon pedig ez az élhető városok kialakításának egyik legolcsóbb eszköze.

Fotó: Magyar Kerékpárosklub

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo