fbpx

Challenge Hurricane SL vs. Optima Stinger – vörös és fekete

Nagyon hasonlítanak egymásra – és nagyon különböznek. Annál izgalmasabb összehasonlítani a fekvőbringa-mezőny két parádés tagját, amelyek között a páros teszt után sem könnyű a választás. Hacsak azt nem tekintjük könnyítő tényezőnek, hogy míg a képességeik kiegyenlítettek, árukban jelentős különbség mutatkozik…

Három bringa áll a kiskunsági falucska boltjának falához támasztva. A pompás országútira ügyet sem vetnek a strapabiciklin érkező vásárlók, de a másik kettőn komolyan megütköznek. Hát ezek meg micsodák? Fekvőbringák, bácsikám! Aztán hogyan kell ezzel menni? Mindjárt meglátja! – indulunk tovább egy kis kajabeszerzés után. Gáborral és Zsolttal, alpesi bringatúráim társával, épp a Challenge Hurricane és Optima Stinger összehasonlító tesztútján hajtunk. Sűrűn cseréljük a bicikliket, meg a véleményeket, így fokozatosan kialakul az összkép.

A vetélytársak

Mindkét márka holland, és a fekvőbringa-gyártás élvonalát képviseli. Odahaza kézműves, azaz inkább iparművészeti módon állítják, illetve állíttatják elő a fődarabokat, és kiváló komponensekből szerelik össze a gépeket, műszakilag és szemre is elsőrangú minőségben. A tajvani gyártás még csak mostanában merült fel ötletként, így a sorozatnagyság eleve korlátozott, a szállítási határidő többhetes, az ár exkluzív… Típusskálájuk a munkába járó géptől a világvándor-túrázón át a versenykerékpárig terjed, mi most egy-egy rövid tengelytávú, félig alacsony építésű, gyors túragépet választottunk. Mindkettőt az Annyira Más Bringabolt forgalmazza; a Hurricane a saját gépem, a Stinger bemutató darab.

Küllem

Ízlés dolga, hogy a Hurricane mélytüzű vöröse, vagy a Stinger selymes feketéje tetszik jobban – azt viszont szubjektivitás nélkül mondhatom, hogy mindkettő kidolgozása pazar. Míves hegesztések, precízen megmunkált alkatrészek, elegáns konstrukciós megoldások, ahová csak néz az ember. A Hurricane karbon-, illetve a Stinger aszimmetrikus hátsó villájában percekig lehet gyönyörködni! Gányolt, összecsapott, elnagyolt részletet egyiken sem találtam. Az enyém egyéves, 9000 km van benne, de még olyan, mint az új, a Stinger meg csakugyan új. Nincsenek is rajta különösebb extrák, csak fejtámlával és a gyári csomagtartóra ültetett pakktáskával láttuk el, míg a másikon sárvédő, műszer, GPS, csengő van. Ilyesmit, ha valaki megveszi, kell majd rakni a Stingerre is, hiszen például nem lehet hátizsákkal fekvőbringázni.

Pozíció

Már van különbség a kettő között! A Hurricane ülésszöge fix, jól eltalált kompromisszum a szélsőségek között, csupán a hátsó légrugó nyomásával lehet játszani egy kicsit, a Stinger ülése viszont állítható. Ha tetszik, viszonylag ülős, jó áttekintéssel a forgalomról, ha meg úgy szeretnénk, eléggé fektetett, sportos. A Stinger valamivel tágasabb helyet kínál a pedálozó lábak és a kormány között, a Hurricane testre szabott, mint egy versenyautó. Egyikkel sem jó fejtámla nélkül menni; az Optimáé dúsan párnázott, kényelmesebb, de kissé izzasztóbb, a Challenge kivitele könnyebb, spártaibb, légiesebb. A ragasztás viszont többször elvált a fémváz és a szivacs között – a teszt után lecseréltem egy Optimára…

Hajtás, fék

Minkét gép hajtóműve Sram DualDrive rendszerű: elöl szimpla nagytányér, hátul 9-es sor és háromfokozatú agyváltó kombinációja. Előnye, hogy könnyű elöl leemelni a láncot és kivenni a bummot (ha másképp nem fér az autóba a bringa), hátránya a hátsó kerék nehézkesebb ki- és beszerelése. Súlyban körülbelül egyforma az elöl háromtányéros kivitellel. Az áttételskála olyan, hogy még normális ütemben lehet forgatni a pedált, amikor lépésben kaptatunk, illetve lehet pörgetni 60 fölött. E tekintetben hajszálnyi különbség sincs a két kerékpár között, csak a kezelésük eltérő: a Hurricane mindkét oldalon markolatváltós, a Stinger jobboldali forgómarkolatát viszont vele egybeépített hüvelykujjas kar egészíti ki az agyváltó részére. A kettő gyakorlatilag egyenértékű. A Hurricane tárcsafékje bowdenes, a másiké hidraulikus, hatásuk egyaránt nagy és jól adagolható – és személy szerint a mechanikusban bízom jobban.

Érzés

Most jön a poén: a küllemre alig eltérő két vetélytárs igencsak eltérő jellem! A Stingerrel könnyebb belejönni a fekvőbiciklizésbe, illetve uralni ezt a műfajt. Én már a második ráüléskor próbálgattam elengedni a kormányt, ami eszembe sem jutna a Hurricane-nal. Gábor életében másodszor ment fekvővel, és szenvedés nélkül teljesítette a 108 kilométeres túrát. Komfortban mégis a Challenge a nyerő: ülésváza réselt-lyuggatott alumínium, ülésbetétje áttetsző és átszellőző műszál-szövedék, az Optima szálerősítésű műanyag üléshéjára viszont huzatba bújtatott szivacsbetétet tettek. Míg az előbbin egyáltalán nem, ezen lucskosra izzad az ember háta. Persze, lehetne a Stingerre is a jobbfajta (és drágább) betétet tenni, az javíthatna a helyzeten. Végül pár szó a kísérő fotós országúti bringájáról: fél óra után megfájdult rajta mindenem…

fotók: Szilágyi Zsolt, Pupu

Összegzés

Sok sportember számára egyszerű a döntés: a Stinger árelőnye lehengerlő, a gép viszont nagyszerű, lényegében egyenértékű a Hurricane-nal. Amely azért nem egykönnyen engedi ki bűvköréből a szépre fogékony bringást, és sokat számít az a három és fél kilónyi súlyelőny is. Szóval: ha úgy kell összespórolni a rávalót, akkor Stinger – koplalni is megéri érte! Tehetősebbeknek Hurricane – minden nap örülni fogsz neki! Ha nem számít a pénz – képtelen lennék dönteni, én bizony megvenném mindkettőt!

[poll id=”89″]

Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. szeptember-októberi lapszámában.

Challenge Hurricane SL

Geometriai adatok:
Ülésszög: 25-31 fok
Ülésmagasság: 360 mm
Szélesség: 440 mm
Hosszúság: 1790-2000 mm
Tengelytáv: 1070 mm
Középcsapágy-magasság: 580 mm
Tömeg: 9,6 kg (pedál nélkül)

Forgalmazó: A.M. Bringa
Származási hely: Hollandia
Vázgarancia: 10 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: egy méretben kapható, állítható bumm
Színválaszték: bíbor, ezüst, fehér, kék, matt-fekete, narancs, piros, zöld
Ajánlott fogyasztói ár: 538.000 Ft

Vázanyag: 7005 alumínium; acél első villa; karbon hátsó villa és bumm; 60 mm átmérőjű főcső; porfestett felület
Hajtómű: Shimano 105; 165 mm; 50 fog
Középcsapágy: Shimano monoblock
Lánckeréksor: Sram PG 950; 11-34 fog; 9 seb.
Lánc: Sram PC 991
Hátsó váltó: Sram X7
Hátsó agyváltó: Sram Duladrive; 3 seb.
Váltókar: Sram Extreme markolatváltó; 9 és 3 seb.
Fékek: Avid mechanikus tárcsafék
Fékkar: Avid, alu,
Első agy: Shimano Deore XT; 32 furat
Hátsó agy: Sram Dualdrive; 32 furat
Felnik: Aero Heat (20 col); 32 furat
Küllők: rozsdamentes; 2 mm
Külsők: Schwalbe Maraton; 20 × 1,50
Ülés: alu váz; Ventiseat betét

Optima Stinger

Geometriai adatok:
Ülésszög: 25-30 fok
Ülésmagasság: 380 mm
Szélesség: 490
Hosszúság: 1790-2000 mm
Tengelytáv: 1160 mm
Középcsapágy-magasság: 530 mm
Tömeg: 13 kg (pedál nélkül)

Forgalmazó: A.M. Bringa
Származási hely: Hollandia
Vázgarancia: 10 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: egy méretben kapható, állítható bumm
Színválaszték: ezüst, matt-fekete
Ajánlott fogyasztói ár: 417.000 Ft

Vázanyag: 7005 alumínium; acél első- és hátsó villa; 60 mm átmérőjű főcső; porfestett felület
Hajtómű: Callidus Tracer; 170 mm; 46 fog
Középcsapágy: négyszöges monoblock
Lánckeréksor: Sram PG 950; 12-26 fog; 9 seb.
Lánc: Sram PC 970
Hátsó váltó: Sram X7
Hátsó agyváltó: Sram Duladrive; 3 seb.
Váltókar: Sram Duladrive markolatváltó-váltókar kombó; 9 és 3 seb.
Fékek: Tectro Gemini hidraulikus tárcsafék
Fékkar: Tectro Gemini, alu,
Első agy: Shimano HB-M475; 32 furat
Hátsó agy: Sram Dualdrive; 32 furat
Felnik: Alu, fekete, köszörült oldalú (20 col); 32 furat
Küllők: rozsdamentes; 2 mm
Külsők: Continental SportCONTACT; 20 × 1 1/8”
Ülés: szálerősítésű műanyag váz; textilhuzatú szivacsbetét

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo