fbpx

Kerékpárteszt: Wilier Izoard XP Centaur

A honi országúti kerékpárosok sok mindenre panaszkodhatnak: az infrastruktúra gyenge állapotára, a kátyúkra, a közlekedési morálra, ellenben a kiváló masinák elérhetőségére már nem igazán. Hazánkban már majdnem minden patinás kerékpármárka kapható, ráadásul számos esetben kedvezőbb áron, mint az EU más államaiban. Ez volt az első gondolatom, amikor megkaptam tesztelésre a 106 éves múltra visszatekintő olasz kerékpárgyártó középkategóriás karbon modelljét, a Wilier Izoard XP-t.

A meghirdetett akciós kerékpár ezzel a képen látható vfelszereltséggel kapható...

A tesztgép egyedileg épített, de lényegében mind ár-, mind teljesítményszint tekintetében azonosnak mondható a boltban kaphatóval...

Tesztalanyunk nevét a legendás Col d’Izoardról kapta, amelyet gyakran látogat a Tour de France mezőnye, biztos sokan emlékeznek, amikor 2000-ben itt vívott nagy harcot Lance Armstrong és Marco Pantani, majd a végén a texasi átadta a győzelmet a kalóznak, ezzel vérig sértve annak önérzetét. A Bassano del Grappa-i székhelyű cég manapság többek közt a Pro Tourban szereplő Lampre csapatot szponzorálja, Michele Scarponi és Damiano Cunego gépének fejcsövén is ott virít az ikonikus címermotívum. Habár a Wilier címerében és hagyományaiban a múltat idézi, az Izoard XP a legmodernebb vázalapanyagot alkalmazza, ízig-vérig egy korszerű, hatékonyan hajtható, tetszetős masina.

A sok versenyt nyert legendás szimbólum a "turistásan hosszú" fejcsövön...

Régebben megszokhattuk, hogy a kerékpárok terén a márkanév sokba kerül: ha egy jól csengő, patinás cég gépét választottuk, akkor rendszerint azonos technikai színvonalért lényegesen többet kellett fizetni, mint a távol-keleti vagy éppenséggel kelet-európai márkák hasonló termékeikért.  Ennek az időszaknak látszólag vége, az olasz gyártók is már a Távol-Keleten készíttetik vázaikat, így az árképzés hasonlóan alakul, mint a kevésbé neves gyártók esetében. A tervezés természetesen olasz marad, így a kerékpár karakterében, irányításában valószínűleg nem fogunk csalódni. Jelen esetben a Wilier ezt még azzal fejelte meg, hogy a felszerelés ugyancsak talján gyártmány, egy komplett Campagnolo középkategóriás Centaur szett került a forgalmazónál most akciósan kapható bringára, amely tovább fokozza az olasz ízvilágot.

Természetesen a Lampre sztárjai nem az Izoard XP nyergében mászták meg idén a Dolomitok legendás kaptatóit: ezt a modellt az olasz gyártó az amatőr országútisoknak, a kerékpármaratonok szerelmeseinek szánja. Geometriájában kissé eltér a versenyorientált Zero7-től vagy a Cent0 1-tól, felsőcsöve 1-2 cm-rel rövidebb, fejcsöve pedig vázmérettől függően ennyivel hosszabb, így az élvezhető testhelyzet biztosításához hosszabb távokon sem kell rövid stucni és égig érő távtartó gyűrűsor. A váz a középkategóriás felszereltség és kedvező ár ellenére teljes egészében karbon monocoque szerkezet (Wilier Monocoque System), japán Toray márkájú alapanyagból készül. A villa karbonnyakas, ugyancsak WMS technológiát tartalmaz.

Minden elképzelhető és elképzelhetetlen csőforma előfordul az Izoard XP-n...

Technikai megoldások terén viszont a tervezők kissé konzervatívak maradtak, így tesztalanyunk még hagyományos menetes középcsapágy-házzal, mindkét végén 1 1/8”-os fejcsővel, külső bowdenvezetéssel, szimmetrikus láncvilla-kialakítással rendelkezik, illetve a hátsó papucs rögzítése a támvillához csavarral történik. A csőformák ellenben igen változatosak: szerepel benne egyenes és ívelt, négyszögkeresztmetszet, körkeresztmetszet, trapezoid, és egyéb nehezen meghatározható forma. Szerencsére az összhatás tetszetős, a színvilág kissé sablonos, de a pirossal fehér és feketével nem lehet nagy bakot lőni. Személy szerint én inkább az egyedibb és feltűnőbb Lampre festést választanám, de az másoknak talán túl harsány.

Habár a fejcső alul-felül 1 1/8"-os, nem volt stabilitásprobléma a gép elejével sem...

Érdekes megállapításra jutottam a típusnévvel kapcsolatban: a Wilier rugalmasan bánik a modellek hierarchikus beosztásával, így ahogy egy új modell kerül a palettára, előző évben szereplőket kissé alacsonyabb technikai tartalommal ruházzák fel, ezzel egyre megfizethetőbbek lesznek. Az Izoard egykoron a profi versenyzők alatt teljesített szolgálatot, az új 2012-es modell viszont már az alsó-középkategóriába sorolható. A forgalmazó által meghirdetett akciós változat hivatalosan még 2010-es modell, felszereltsége, vázalapanyaga is fejlettebb a mai változatnál. Amelyet tesztelésre kaptunk ráadásul egyedileg összeszerelt darab, a vázszett természetesen azonos a meghirdetettel, felszereltsége néhol magasabb, néhol alacsonyabb szintű, átlagban és értékben hasonló, és – ellentétben a 2012-essel – még bőven a középkategória felső határát súrolja.

Minden bizonnyal a lapos "wishbone" és az érdekes formájú, vékony támvillák is hozzájárulnak a párját ritkító kényelemérzethez...

A hosszas merengés után jöhetnek a menetpróba tapasztalatai! Bizonyos szempontból jó, hogy nem egy zsírúj gépet hajthattam, nem kellett annyira vigyázni rá, így küldtem rossz utakon (néhány km erejéig még az aszfaltot is elhagytam), bátran hajtottam vele éles helyzetekben, öntörvényűen a városi csúcsforgalomban. Meg kell hagyni, hogy a vázszett menettulajdonságai ebben a kategóriában hibátlanok: megbízható, intuitív, kellően stabil, de a modern karbonszerkezetnek köszönhetően meglepően jól csillapítja az út rázkódásait, merev edzőkerékkel, nem túl rugalmas oldalfalú köpenyekkel is csodálatos kényelemérzetet biztosít. Ezt a modellt a Wilier a magyar utakra tervezte!

A Campagnolo Ultra Torque hajtómű méltó párja a túlméretes, stabil középrésznek...

A Campagnolo szett úgy működik, ahogy azt a renomé alapján elvárnánk. Persze az, aki Shimano váltásrendszeren szocializálódott, minden bizonnyal darabosnak találja a kezelést, de a gyorsaságra és pontosságra panasz nem lehet. Ami mindenképpen figyelmet érdemel, hogy ez a szett már több ezer km-t futott, viszont a működést ez érdemben nem befolyásolja. A fékhatás is példás, jól uralható, bármelyik fogásból megfelelő erős, kis húzóerőt igényel. Az egyforgáspontos hátsó féktest is simán képes volt blokkolni a kereket, valóban hátul nincs is szükség a nehezebb és bonyolultabb kétforgáspontos kialakításra. A meghajtás integrált tengelyes Ultra Torque rendszerű, ennek közismert merevségét a váz ki tudja használni, nagyszerű párost alkotnak. Ez a teljesítményszint szerintem már bőven túlmutat a hobbikategórián: akár versenyzésre is alkalmas, bár kicsit nehezebb, mint a csúcskategóriás masinák, legalább nem kell annyira vigyázni rá, merészebb kanyarvétellel, bátrabb ereszkedéssel meg lehet takarítani azt az időt, amit gyorsításkor, emelkedőn elvesztünk.

A váz felsőcsövének íve szépen folytatódik a wishbone-on, majd lent a támvillákon...

Ellenben akadt egy-két apró részlet az Izoard XP-n, amely nem nyerte el tetszésem. Az egyik ilyen, hogy az első váltásnál a láncvonal miatt a kis tányérral nem lehetett zajmentesen használni a sor alsó két kis lánckerekét: nem a váltóterelőhöz ért a lánc, hanem a nagytányér fogaihoz. A felfele váltó kar pedig ebben az árkategóriában silány, hajlékony műanyagból készül, kiinduló pozíciója is kissé esetleges, működtetése nagy mozdulatot igényel. Végezetül a Campa fékváltókarok legnagyobb erénye, a tetszőleges számú visszaváltás, az egyszerűbb mechanikát alkalmazó középkategóriás modelleken sajnos nem áll rendelkezésre.

A vázfestés divatos, de talán kissé sablonos...

A vásárlás utáni fejlesztgetéseket az Izoard XP-nél nem erőltetném: minden úgy jó, ahogy van, érdembe, kis költséggel lényeges javulást úgysem lehet elérni. A boltban kapható változaton lévő Fulcrum 5 kerékszett akár még versenyhasználatra is megfelel, kellően tartós, erős darab hírében áll. Esetleg a nyereg lehet megfontolás tárgya, ha nem sikerül kellemes összhangot kialakítani altájunkkal. Fontos megjegyezni, hogy a forgalmazó boltjában még vásárláskor lehetőségünk van a különböző alkatrészek cseréjére, helyettesítésére, rugalmasan az éppen aktuális készleteknek megfelelően. Természetesen az ár ennek megfelelően változhat.

Mindent mérlegelve az Izoard XP Centaurt ajánlom lelkes amatőröknek, haladó országútisoknak, akik tudják értékelni az olasz kerékpárgyártás hosszú múltra visszatekintő hagyományait, és emellett szeretnének egy igazán modern, minden igényt és elvárást kielégítő, technológiailag naprakész klasszikus kerékpárt.

A fehér kiegészítők is jól mutatnak az Izoard XP-n, esetleg egy későbbi fejlesztés során megfontolandó az ilyen irányú optikai tuning...

Pozitívumok:
+ csodálatos rezgéscsillapítás
+ kényelemre kihegyezett vázgeometria
+ alkatrész-összhang

Negatívumok:
– középkategóriás alkatrészeknél többet is megérdemel a vázszett
– kissé nagy tömeg

Infobox:
Forgalmazó: Bikeexpress
A kerékpár a gyártó honlapján ide kattintva érhető el
A kerékpár a forgalmazó honlapján ide kattintva érhető el
Származási hely: Olaszország
Akciós fogyasztói ár (a gyári – Centaur, Fulcrum 5 – felszereltséggel): 460.800 Ft

A nyereg viszont a boltban kaphatón is fehér, Selle Italia gyártmány...

Specifikáció (gyári felszereltség):
Váz: Wilier Carbon Monocoque System
Méretek: XS; XS; S; M; L; XL; XXL
Villa: Wilier full karbon 1 1/8”, Wilier Carbon Monocoque System
Hajtómű: Campagnolo Centaur
Fogaskeréksor: Campagnolo Centaur
Fékváltókar: Campagnolo Centaur
Hátsó váltó: Campagnolo Centaur
Átdobó: Campagnolo Centaur
Fékek: Campagnolo Centaur
Kormány: Ritchey Comp
Kormányszár: Ritchey Comp
Nyeregcső: Ritchey Comp
Nyereg: Wilier (Selle Italia)
Kerekek: Fulcrum 5
Külsők: Wilier (CST)

Az ívelt felsőcső jól mutat, a szerkezet technikai neve WMS...

Tesztelt példány (XL méret):
Váz: Wilier Carbon Monocoque System
Villa: Wilier full karbon 1 1/8, Wilier Carbon Monocoque System
Hajtómű: Campagnolo Veloce 2010
Fogaskeréksor: Campagnolo Centaur 2010
Fékváltókar: Campagnolo Veloce 2010
Hátsó váltó: Campagnolo Veloce 2010
Átdobó: Campagnolo Veloce 2010
Fékek: Campagnolo Veloce 2010
Kormány: Cinelli Bianca Palm 31,8 mm, ultrakompakt hajlítás
Kormányszár: Deda Zero 100, 140 mm
Nyeregcső: Ritchey Pro Wet Black
Nyereg: Wilier (Selle Italia)
Kerekek: Mavic Aksium Race
Külsők: Continental Ultra Sport

Jól látszik a középcsapágyház jelentős túlméretezése...

Geometriai adatok:
Méret: XL
Fejcsőszög: 73,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,0 fok
Nyeregvázcső-hossz: 580 mm
Felsőcsőhossz: 570 mm (csőközéptől csőközépig)
Fejcsőhossz: 195 mm
Tengelytáv: 1010 mm
Láncvillahossz: 405 mm
Középcsapágy-magasság: 270 mm
Összsúly: 8,3 kg pedál nélkül

Szöveg: Németh Balázs
Fotó: Németh Balázs, gyártó

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.