fbpx

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

Nap, mint nap látjuk a Tour de France közvetítés reklámjában, sokan szívesen kipróbálnánk… A múlt hónapban ebben a szerencsében lehetett részem, a Focus Izalco Chrono Walser időfutambringát tesztelhettem.

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

Bár az alapváltozat, a Focus Izalco Chrono 3.0 került hozzám, az élmény lényegében ugyanaz, mint a közel kétmillió Forint értékű 1.0 csúcsmodellel, lévén a váz megegyezik: az Andreas Walser által fejlesztett aerodinamikus karbon remekmű. (A különbséget a 3T villa és a drágább felszerelés jelenti, továbbá létezik egy 2.0 verzió is, ami lényegében nem sokkal jobb a 3.0-nál.)

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

Időfutam kerékpároknál fontos kérdés, hogy inkább országúti kronóra, vagy triatlonra lőtték be őket. Nos mindjárt az elején le kell szögeznem, utóbbi sportághoz nem sok közöm van, így ezzel kapcsolatos következtetéseim csak józan parasztiból pattantak ki, inkább hagyományos időfutamra készültem a bringával.

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

Mindenekelőtt azonban ejtsünk pár szót a designról, ami első ránézésre is csúcs, minden „cső” szárny-szerűen lapított, s élben végződik, minimális turbulenciát keltve. Más kérdés, hogy ezt a nagyvonalúan szabott bowdenek (birtokolva a kerékpárt a probléma orvosolható) és a behelyezett kulacs agyoncsapják kicsit, de a feeling ennek ellenére biztosan sokat hozzátesz a teljesítményhez. A hátsó kerék gyakorlatilag beleolvad a középrész és a támvilla csatlakozása által meghatározott ívbe, telekerékkel itt gyakorlatilag sehol nem törhet meg a légáramlás. A fékek hagyományos elrendezésűek, a hátsó papucs és a nyergcső viszont korántsem, de utóbbiakról kicsit később…

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

Időfutamon úgyis inkább a versenyző pozíciója határozza meg az aerodinamikát, mint a vázcsövek profilja, ebből a szempontból pedig nekem remekül sikerült belőni az Izalco Chrono-t. A rövid, 100 mm-es homlokcső (ami a nagyobb, L-es méretben is ugyanekkora) lehetővé teszi az alacsony leültetést. Érdekes játék ez, mert meg kell találni a kompromisszumot, hogy minél alacsonyabbra kerüljön a fejünk, ugyanakkor a pozitúra még ne szorítsa össze túlságosan a tüdőt, s ne menjen a leadható erő rovására se. S etalon recept persze nincs, mert a kerékpáros alkatától, izomzata lazaságától és egyéb tényezőktől függ a dolog. Sokismeretlenes az egyenlet, nem véletlenül külön tudomány az időfutam…

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

Felülve a vázra rögtön feltűnik, hogy iszonyatosan merev, talán nem is ültem még hasonlóan kőkemény bringán. A geometria kiváló alappal szolgál, hogy kialakítsunk egy tökéletes országúti időfutam pozíciót, a legfőbb különbség ugyebár – a már említett rövid fejcsőn kívül – a meredek ülőcső-szögben és a nagyobb tengelytávban rejlik, de a vázkialakítás jóvoltából a láncvilla-hossz is extrém rövid, remek az árőátvitel, ami szintén érezhető.

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

Emlékszem, korábban mennyit „szórakoztunk”, amikor országúti bringánkra szereltünk időfutam kormányt, nem hátrahajló nyeregcsövet, próbáltuk közelíteni a leghatékonyabb pozíciót… A Focus egész más volt ebből a szempontból. A stucni és a hézagolók helyzetén változtattam kb. kétszer, közben a nyeregmagasságot is sikerült belőni (itt az eltérő ülőcsőszög és a 175-ös hajtókar miatt kellett kicsit játszani – a beállításokat érzésre oldottam meg), gyakorlatilag két rövid bringázás alatt sikerült megközelíteni az optimumot (a maradék 5%-hoz biztos szükség lenne vagy öt évre…).

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

A beállítás tehát a kívánt értékek meghatározása szempontjából könnyen ment, ellenben a „hogyan”-nal kicsit meggyűlt a bajom. Az ok, hogy a nyeregcsövet vágni kell, és ha belőttük mondjuk 180 cm-es magassághoz, akkor 185 centihez felhúzva már neccesen rövid az ülőcsőbe betolt rész. A gond inkább a nyereg befogásánál jelentkezett, máig sem tudom, miért maradt bent fixen a nyereg a legutóbbi meghúzást követően, ugyanis előtte maximálisan meghúzva is az első döccenőn kilazult. Lehet én nem csináltam valamit rendeltetésszerűen (a profi szerelők mindig kiveszik a kezemből a szerszámot, ha meglátnak a bringám körbnyékén), de ha ez így van, másnál is megvan rá az esély.

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

A könyöklőnél ellenkező előjelű a beállítási probléma, ugyanis a toldalék hossza nemes egyszerűséggel fix, nem változtatható, maximum stucnicserével, vagy vágással. Gyári állapotában viszont vastagon túlnyúlik az UCI által engedélyezett maximum 15 cm-en, szerencsére – ahogy azt előre sejtettem – a magyar időfutam bajnokságon nem került sor gépátvételre. A toldalékok helyzete a kormányon és a könyöktámaszok szélessége (és magassága) állítható.

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

Utóbbi „hiányosság” egyébként arra utal, hogy a 3.0 verziót inkább triatlonra lőtték be, és a hosszabb távon használatos, magasabb kormánypozíció is könnyedén elérhető a stucni és a hézagolók variálásával. Kíváncsi voltam, milyen lehet hosszabb távon egy ilyen bringa, elvittem két négyórás tekerésre is, én arra jutottam, hogy hosszabb triatlon-távokat is az alacsony pozícióban tekerném le a jobb légellenállás miatt, derék-, hát-, karfájdalom nem alakult ki (de ezt csak zárójelben, nem releváns a véleményem ebben a szakágban).

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

A felszereltség szempontjából egy időfutam kerékpáron legfontosabb a kerék, ezzel kapcsolatban pedig gondban vagyok, mit is írjak a tesztben. A bringában ugyanis nem a gyári kerekek voltak, és a bajnokságon például a kapott Ritchey Pro szett is kikerült belőle, s versenykerekeket tettünk be… Egy fontos dolgot azonban megemlítenék, a hátsó papucs kialakítása elsőre nem tetszett. Azaz formatervezés szempontjából igen, vagányul mutatnak hátul a pengeélek, viszont a kerékcsere nem fél perc, köszönhetően annak, hogy az ejtőpapucsok a váltófül mögé nyílnak. Ennyi erővel már lehetett volna nem gyorskioldós is a rendszer, ahogy az sok időfutamgépen szokás az aerodinamikus ülőcső miatt.

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

A váltószett az elérhető ár miatt Shimano 105, amivel nincs is semmi probléma, működik, persze nehezebb egy Dura Ace-nél. A váltókar versenykörülmények között nekem kicsit nehezen mozgott, hirtelen mozdulattal pedig könnyen félreváltottam vele, de ezt biztosan meg lehet szokni, nem kell mindjárt elektromosra cserélni a rendszert. Tény, hogy halálpontosan kell beállítani a váltókat, mert nem igazán toleráns, menet közben nem olyan egyszerű „rásegíteni”, mint egy fékváltókarral. A – szintén a kedvező ár miatt választott – „Concept” márkajelzésű fékrendszer működik, időfutambringára pont jó, persze nem hiperkönnyű.

Egy ismerős a tv-ből: Focus Izalco Chrono Walser kerékpárteszt

Összefoglalva:
„Rálépve a gázra”, felvéve az időfutam pozíciót hatalmas az élmény, ahogy elkezd haladni a bringa. Egyre gyorsabban haladva semmihez nem hasonlítható az a hang sem, ahogy az aerodinamikus váz vágja a levegőt, ha pedig benne van a telekerék vagy a magasperemesek, pláne… Csak a könnyedén tartható nagy sebesség jut róla eszembe, pillanatra sem éreztem például a súlyát, ami nem kevés. Én nagyon örülök, hogy ha csak egy versenyre való pár napos felkészülés keretében is, de eljátszadozhattam vele, és nagyon szívesen használnám máskor is. Fontos még egyszer megjegyezni, hogy pénzünkért a csúcs vázat kapjuk, amit aztán WorldTour-szintig tuningolhatunk, s akár vb-t nyerhetünk a nyergében…

InfoBox:
Forgalmazó: Borneo Apparel Kft.
Focus Kerékpárbolt 1139 Bp. Váci út 168. (Reno udvar)
A kerékpár a hazai forgalmazó oldalán IDE KATTINTVA tekinthető meg.
A kerékpár a gyártó oldalán IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Származási hely: Németország
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Fogyasztói ár: 669 000 Ft

Specifikáció:
Váz: Izalco Chrono Walser
Méretek: S; M (tesztelt); L;– 48-52-52 cm
Villa: Izalco Chrono karbon 1,1/8
Hajtómű: FSA Gossamer 53-42 (175 mm)
Fogaskeréksor: Shimano 105, 12-25
Hátsó váltó: Shimano 105
Átdobó: Shimano 105
Fékek: Concept CEX
Fékkar: Concept CEX
Váltókar: Shimano Ultegra
Kormány: FSA Vision Base Bar Aero RO B250
Kormányszár: FSA Vision alu 110 mm
Nyeregcső: Izalco Crono Walser Aero carbon
Nyereg: Fi’zi:k Ardea
Kerekek: Concept SL (gyári), Ritchey Pro (tesztelt)
Külsők: Continental Ultra Sport

Geometriai adatok:
Méret: M
Ülőcső: 522 mm
Felsőcső: 550 mm
Fejcsőszög: 72,3
Ülőcsőszög: 76,4
Láncvillahossz: 398,3 mm
Középrész esés: 71 mm
Fejcső: 100 mm
Tengelytáv: 1002 mm

Szöveg: Takács Tamás; Fotók: Kusztor Péter, Takács Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.