fbpx

Bogár Gábor a Waberer’s Areus Cube MTB Team első edzőtáboráról

Megkezdték felkészülésüket a 2013-as szezonra a Waberer’s Areus Cube MTB Team tagjai. A csapat versenyzői, az első edzőtábornak otthont adó napsütötte horvátországi szigetre, Hvarra és az Adriaitq Resort Fontana apartmanjaira szinte már második otthonként tekintenek, hiszen az idei szezonban még két alkalommal térnek ide vissza.

„A 2013-as szezon első edzőtáborát tudhatjuk magunk mögött. Több szempontból is fontos esemény volt ez számunkra. Most először viselhettük az új mezeket, amin már a 2013-as szezon szponzorai szerepelnek.”

Bogár Gábor csapatvezető elégedetten tekint vissza a mögöttük álló időszakra. Több szempontból is fontos az elmúlt két hét, hiszen a sérüléséből visszatérő, újra teljes felkészülést végző olimpikon, Parti András és az új igazolás, Vigh Zoltán is együtt edzett a csapat többi tagjával, így a profi istálló, összes versenyzőjével a fedélzeten, a kemény edzések mellett az összehangolódásra is nagy figyelmet tudott fordítani.

„Több hónap telt el azóta, hogy a csapat így együtt lett volna Parti András sérülése miatt. Most saját szememmel láthattam, hogy már semmi baja és András ugyanolyan lelkesedéssel és erővel készül, mint a sérülése előtt. Lassan az erejét is kezdi visszanyerni, ami biztató az előttünk álló szezonra nézve. Új csapattagunk Vigh Zoltán is most került igazán be a csapatba. Azt gondolom, hogy az átigazolás után, számára is most jött el az első nyugodtabb, edzésekkel tarkított időszak. Láthatta, hogy a csapatba való beilleszkedéssel nincs semmi gond. Nagy nyugalomban a lehető legjobb feltételeket biztosítjuk számára a felkészüléshez.

Két fiatal versenyzőnk, Juhász Zsolt és Szatmáry András is korcsoportot vált idén. Számukra kiemelten fontos, hogy a felkészülés a lehető legjobban menjen és az Elite kategóriában jól sikerüljön a bemutatkozásuk. Jó erőben vannak mindketten, a periódusnak megfelelően készülnek a szezonra. Csielka Márk sokat fejlődött az elmúlt szezonban, így utolsó éves U23-asként, szép eredmények várhatóak tőle. Természetesen idén is legfőbb célja az XCE versenyeken újra megmutatni legjobbját!

Összességében nagyon jól sikerült az első tábor, bár az időjárás időnként csapadékosabb volt, mint ahogy azt eddig megszokhattuk Hvar szigetén. De panaszra nincs okunk mivel minden edzést meg tudtunk csinálni száz százalékosan és azért az itthoni időjárásnál sokkal jobb körülmények között készülhettünk az Adriatiq Resort Fontana jóvoltából. A csapat újra összerázódott és új motivációt, még nagyobb lendületet adva egymásnak, bár fáradtan, de feltöltődve tértünk haza. A versenyzők két hét alatt 67 órát edzettek. Ez nagyrészt  állóképességi és erőfejlesztési edzésekből adódott össze. De voltak konditermes, játékos medicinlabdás feladatok is a jó hangulat és a csapat összetartás érdekében.”

A versenyzőkre most egy rövid aktív pihenő vár itthon. Február 6-ától folytatják a közös edzőtáborozást, ahol már az állóképességi feladatok mellett kicsit intenzívebb edzések is beiktatásra kerülnek.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo