fbpx

Balatoni Bringa Farsang – több mint 300-an tekerték le a balatoni “kiskört” a hétvégén

Nyáron mindenki tud bringázni, de télen… – így kezdődik a Balatoni Bringa Farsang kiírása, amire a balatoni bringás fejlesztéseket célzó program hivatalos aláírásának másnapján került sor.

Bebizonyosodott, hogy lelkes túrázókban nincs hiány, a nevezési lista a februári időpont ellenére is betelt, több mint háromszázan teljesítették a 78 kilométeres kerékpáros „kiskört”, komppal is átszelve a Balatont. A túra életre hívásával a szervezők hagyományt szeretnének teremteni, télen ilyen rendezvény eddig nem szerepelt sem a Magyar Kerékpáros Szövetség, sem egyéb eseménynaptárban. Pedig a Balaton ilyenkor is a kék és a zöld tucatnyi újabb és újabb árnyalatát mutatja, s persze a vízimadarak is hasonló érdeklődéssel sorakoznak fel a parton.

Mindenképpen szeretnénk folytatni ezt a kezdeményezést, egyelőre mi rendezők is tanuljuk, hogyan kell ezt csinálni télen. Reméljük, hogy lesz sok követőnk a profi túraszervezők között, hiszen egyfelől jó, hogy a balatoni főszezonban egymást érik ezek az események, de jó lenne, ha tavasszal és ősszel is lennének, most kiderült, hogy télen is meg lehet csinálni – mondta el Harangvölgyi András főszervező. A kerékpározás valóban olyan szabadidős tevékenység, ami nem csak a nyári hónapokban nyújthat felhőtlen kikapcsolódást, ráadásul a tavaszi, őszi (és téli) hónapokban a forgalom is sokkal kisebb a Tó körül, valamint az idegenforgalmi egységek sincsenek megterhelve.

A 78 kilométeres túrán főleg olyanok vettek részt, akik nyáron is bringáznak, a tömegsport rendezvényeket rendszeresen látogató hobbikerékpárosoktól kezdve az alkalomszerűen bringázókig, akiknek valódi kihívást jelentett a téli hőmérsékletben teljesítendő táv. A rajtra Balatonfüreden került sor, ahonnan a Tihany – kompátkelés – Zamárdi – Siófok – Balatonaliga – Balatonakarattya – Balatonkenese – Balatonfűzfő – Balatonalmádi – Alsóörs – Csopak kört megtéve tértek vissza a kerekesek Füredre, végig az ajánlott Balaton körüli kerékpáros útvonalat és a kerékpárutakat használva.

A túra útvonalán több frissítő és melegedőpontot is létesítettek, Siófokon, Balatonvilágoson, Balatonkenesén és Alsóörsön is várta meleg tea, pogácsa, nápolyi, fánk vagy zsíros kenyér a túrázókat, akik nemcsak a környékről, hanem szerte az országból – a Kiskunságtól a Fővárosig – érkeztek, sőt, külföldi regisztráló is volt.

A rendhagyó túrát így értékelte a főszervező:

Hála a gyönyörű szép napsütésnek és az időjárásnak, mindenki meg van elégedve, nyilvánvalóan nagyon széthúzódott a mezőny, valaki már beért Füredre, miközben a békésebben kerekezők még akkor indultak el Világosról. Szerencsére az indulók már tudják, hogyan kell készülni a hidegre, nem volt probléma a réteges öltözködéssel és a felkészüléssel. 304 rajtszámot adtunk ki, már múlt héten le kellett zárni a nevezést, hogy felférjünk a kompra. A MAHART-tól kaptunk egy különjáratot, amit utólag is nagyon köszönünk. A menetrendhez igazodva kellett a tempót és a frissítőállomásokat kitalálni, megszervezni. Volt több szervizautó, orvos, mentő, több száz liter tea és némi forralt bor is elfogyott, Füreden leves várta a beérkezőket. Le a kalappal mindenki előtt, akik bevállalták!

A szervezőknek is nagy kihívás ilyenkor egy 15 fős gárdával, hogy folyamatosan elöl-hátul menjünk és segítsünk mindenben. A legfőbb nehézséget az jelentette, hogy egyáltalán mi van nyitva télen, itt a Balaton körül kevés olyan objektum van, ahol mosdó és melegedő is nyitva van és a frissítő személyzetet is tudják biztosítani. Az első ilyen Siófokon a Matróz volt, Világosnál a kilátás miatt a magas parton rendeztünk be frissítőpontot, amiben az Önkormányzat segített. Kenesén a Vadkacsánál megy el a bringaút és a helyi vállalkozó miattunk kinyitott, Alsóörsnél a helyi turisztikai hivatal is segítségünkre volt, ők működnek télen is. Főleg mountain bike események szervezése után ez a téli túra egy külön műfaj szervezői szempontból is. Nagyon oda kell figyelni, mások az igények, tempó logisztika, de nagy boldogság, hogy a túrázókra lehet számítani, készülnek, tudják, mik az igényeik. Reméljük, hogy nekünk is sikerült felnőni a feladathoz.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo